A híres spanyol konkvisztádor nyomában

A spanyol konkvisztádor, Hernando De Soto volt az első európai, akinek sikerült az Egyesült Államok belső területeit csapataival elérnie. Három évig (1539?1542) keresett aranyat és egy nem létező átjárót Kína irányába, amely út során embereivel a mai Florida, Georgia, Észak-és Dél-Karolina, Tennessee, Alabama, Mississippi, Arkansas, Oklahoma, Louisiana és Texas állam járvány sújtotta részein vágta keresztül magát a nem túl barátságos őslakosokkal harcolva.
 
Eddig nagyon kevés olyan régészeti bizonyítékot sikerült találni, amely az útvonallal kapcsolatos. A felfedezésről szóló ismeretünk feljegyzésekből illetve törzsi, szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből áll össze. Az egyetlen, több egybehangzó forrás által megerősített, De Soto által is érintett hely a floridai Tallahassee, ahol a konkvisztádor és csapata az első év telét töltötte.
 
A területen ásatásba fogó Ashley White régész bioarcheológus feleségével több száz érmét és egyéb leletet (köztük muránói üveget) talált egykori családi birtokukon. A kezdeti feltételezésekkel szemben hamar kiderült, hogy azok valóban De Soto és emberei jóvoltából kerültek oda; ráadásul előkerült néhány, a konkvisztádor katonái által viselt vasvértezet darabja, valamint egy sertés állkapcsa is. A kutatók kizárták a másik spanyol konkvisztádor, Panfilo de Narvaez érintettségét, mivel ő tudvalevően nem hozott magával disznókat az öreg kontinensről, s bizonyítottan nem járt ennyire mélyen az Újvilágban.
 
A vizsgálatok után kiderült, hogy a leleteket valóban De Sotóék hagyták hátra. Az érméket egy numizmatikus vizsgálta, aki megállapította, hogy azokat a konkvisztádor és csapatai használták. A radiokarbonos vizsgálat pedig bebizonyította, hogy az állkapocs gazdája egy Sus scrofa (vaddisznó) volt, s hogy az állatot 1539-ben ölték le. A vértezetet több múzeum is elemezte, majd sikerült kideríteni, hogy azokat 1490 és az 1530-as évek között gyártották. A De Sotóról és expedíciójáról több könyvet is jegyző Jerald Milanich (University of Florida?s Florida Museum of Natural History) szerint a kalandor üveget adott az őslakosoknak élelemért cserébe, akiktől azt próbálta megtudni, hogy merre lehet a hőn áhított, de végül soha elő nem kerülő hatalmas aranykészlet.