Fényképek és visszaemlékezések segítségével jártunk utána, hogy milyenek voltak híres magyar művészek és politikusok a hétköznapokban, házastársuk és gyerekeik körében.
A híres embereket általában neves fotográfusok által készített képekről ismerjük. Ezeket a fényképeket azért szeretjük, mert egy tekintetbe, mozdulatba sűrítik mindazt, ami a fényképen lévő egyéniségére jellemző – vagy legalábbis, amit annak hiszünk. A hírességekről készült hétköznapi felvételeket egészen más miatt szeretjük. Vagy azért, mert itt ők is olyanok, mint mi: kócos hajjal, felszabadultan játszanak vagy épp gyűrött ingben, morcosan sietnek valahová. Vagy pedig azért, mert betekinthetünk a lakásukba, megnézhetjük, milyen tárgyaik voltak, mit ettek-ittak, mit csináltak a szabadidejükben, és főleg azt, hogy kikkel éltek és jártak egy társaságba – hiszen az ikonikus portrékon legtöbbször csak egyedül látjuk őket.
A magánéletükbe bepillantva szeretnénk megtudni, hogy egy író vagy színész, egy államférfi vagy diktátor milyen ember (volt) azon túl, amit mindenki láthat belőle. Hiszen a művészetben és a politikában minden (lehet) csupán fikció, álarc vagy játék. Otthon vagy nyaraláskor, férjjel vagy feleséggel, gyerekekkel, rokonok körében azonban, feltételezzük, nem lehet csalni. Ezért vagyunk kíváncsiak arra, hogy a hozzájuk legközelebb álló emberek mit mondtak és gondoltak róluk – és arra is, hogy hogyan néztek ki mellettük, közöttük.
A híres művészek öröksége egyszerre felbecsülhetetlen kincs és terhes örökség az utódok számára – főleg, ha azok ugyanazt a pályát választják.
A Latabár család az egyik leghíresebb színészdinasztia. Az egyik képen egyszerre három generációt láthatunk: idősebb Latabár Árpádot; a fiát, Latabár Kálmánt, azaz Latyit, aki nemcsak színész, hanem korának egyik legnépszerűbb komikusa is volt; és az ő fiát, ifjabb Latabár Kálmánt, aki szintén az apja nyomdokaiba lépett.
„Egész életén át nyomasztotta, hogy nem tudott önmaga lenni. Vesztére ugyanúgy nézett ki, mint apu, és ugyanazt várták tőle is, de nem azt kapták. Higgye el, ha nem apu fia, nagyon nagy karriert csinált volna! Gyönyörűen zongorázott, táncolt, énekelt. Nagyszerű operettszínész lehetett volna belőle. Nem tudott mit csinálni. Apu szerepeit adták neki, és a közönség észrevette a differenciát” – mondta bátyjáról, illetve a nehéz örökségről Katalin, Latyi másik gyermeke.
Jelentős irodalmi dinasztiák is létrejöttek a XIX–XX. század során: Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán még együtt tűnik fel Kosztolányi Dezső Esti Kornéljában (Kaniczky és Sárkány néven). A Karinthy családban aztán a Frigyes író – Ferenc író – Márton színházrendező és író, míg a Somlyó családban a Zoltán költő – György költő, író – Bálint esztéta vonal jelzi az apáról fiúra szálló művészeti-bölcseleti elkötelezettséget.
Karinthy Márton, aki az 1963-ban készült képen tizennégy éves volt, úgy emlékezett vissza, hogy az apja, Karinthy Ferenc „haver, beszélgetőtárs [volt], akivel sokat lehetett marháskodni, vitatkozni, poénkodni”, ugyanakkor kamaszkorában, amikor válságos időszakát élte, egyedül maradt a problémáival. – Sok tekintetben csak a halála után tudtam meg, amikor elolvastam naplójegyzeteit, hogy mennyire szeretett engem, hogy sokat aggódott, okkal, ok nélkül értem. Egyébként nálunk, a Karinthy családban mindig probléma volt a szeretet kimutatása. Görcsösebbek voltunk vagy szemérmesebbek, inkább elhülyültük az egészet. Ugyanúgy, mint a félelmeinket a haláltól – mondta 2014-ben.
Somlyó Bálint szerint apja, Somlyó György nem nevelte tudatosan az irodalomra, íróságra, sőt, „előszeretettel ismételgette időnként nagyapám verséből azt a részt, amit egyébként nem tudom, pontosan mikor írt, de biztosan olyankor, amikor ez még egyáltalán nem volt aktuális, »ám azért hogyha fiad verset írna, csak tekerjed ki bátran a nyakát!«. Ezt persze apám ironikusan ismételte mindig.” Ugyanakkor indirekt módon mégiscsak ebbe az irányba terelte, „már csak azzal is, hogy őt semmi nem érdekelte annyira, mint a költészet, következésképp semmiről nem beszélt nekem annyit, mint a költészetről. Ez nem szándékolt volt, hanem ez érdekelte a legjobban: felolvasott, mesélt, magyarázott.” Ahogy azt a család Kútvölgyi úti lakásában, 1965-ben készült képen is láthatjuk.
Móricz Zsigmond Virág nevű lánya szintén író lett, így emlékezett vissza a szerető családfőre és az örökségére: „Élt és éltetett minden levele, nagyon jó volt gyerekének lenni. Sütött belőle a szeretet, gondoskodás, biztatás – nem az ő hibája, a miénk, hogy mégis, mégis megfélemlítő, eltörpítő nekünk az ő mérete.” Móriczot Leányfalun, családi ebéd közben látjuk egy 1940-es képen. Virág visszaemlékezése szerint azonban már az evés előtt is részt vett az eseményekben: „Apám nagyon szeretett a konyhában katuskodni. Nem segíteni, de heccelődni s hallgatózni, bele-belefalni a készülő ételbe. Szerette a frissen főtt krumplit sóval, az elszakadt palacsintát, kenyeret mártani a sülő pecsenye zsírjába – s élvezettel kacagott, hogy a nők ezért haragudtak. Szerette a főzés és a házimunka sürgő-forgó, beszédes játékát, nők hivatalát.”
Akárcsak Móricz, Németh László is lányos apa volt: neki négy lánya érte meg a felnőttkort. Németh Ágnes vegyészmérnök lett, de apja levelezéseit ő rendezte sajtó alá – vele látható az író a sajkodi házuk előtt és egy Wartburg mellett 1965-ben. Ágnes az apa alakjáról így emlékezett meg: „A gyermekeiben – gyakran jogosan – sok kifogásolnivalót talált.” Mindazonáltal nyilvánvaló tisztelettel és szeretettel gondolt vissza rá: „Ember volt, szenvedélyekkel, indulatokkal és gyengeségekkel, de nem ismertem nála tisztább, puritánabb, mindig a nagy ügyekre tekintő gondolkodót.”
Ahogy minden szakmában, úgy a művészek esetében is gyakori, hogy a saját körükből választanak maguknak párt – így ismerkedhetett meg egymással Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Vas István és Szántó Piroska. A művészpárok gyakran együtt is dolgoztak. „Veled kettesben ülni csendesen / szíved hallgatni, az mindig jó” – énekelte Rozsos István a Géczy Dorottyával közös Veled kettesben című dalban. A színészházaspár 1959-ben felszabadultan nyaralt a Fekete-tengernél, a házasságuk és Rozsos életútja azonban korántsem volt olyan vidám: elváltak, a kétszeres Jászai Mari-díjas színész pedig 1963-ban öngyilkos lett. Géczy így emlékezett vissza kapcsolatukra fél évszázad távlatából: „Anyám letérdelt elém, hogy ne menjek hozzá. Zseniális színész volt, olyan lelki alkattal, mint Latinovitsé. Az egész családját elhurcolták a háború alatt, ő is két évig volt táborban. Súlyos depressziótól szenvedett; azt gondoltam, majd én megváltom őt. Időnként tört-zúzott, nem lehetett élni vele. Már elváltunk, amikor öngyilkos lett. De évekig nagyon szomorú voltam miatta.”
Az 1960-as évek egy másik híres színészpárja Gobbi Hilda és Temessy Hédi volt. A Gobbi Hilda lakásán tartott házibuliban készült fotóból is látszik, hogy a színésznő extravagáns személyiség volt. Nyíltan vállalta leszbikusságát, a lányokkal úriemberként viselkedett, előreengedte őket az ajtóban és virágcsokrokat küldött nekik. Galgóczi Erzsébettel való kapcsolata előtt évekig élt együtt Temessy Hédivel. A legenda szerint vele volt (egy másik verzió Tolnay Klárit említi), amikor fellépésről hazafelé tartva leheveredtek egy hegyoldalba a Dunakanyarban, és miután a helyi pásztor rájuk szólt, Gobbi Hilda inkább megvette tőle a területet. „Tudod-e, Hilda, hogy vettél egy hegyet?!” – mondta neki állítólag Temessy Hédi.
A szocialista korszak ismert politikusai is feltűnnek a képeken. Tamáska Mária és Kádár János negyven éven át voltak házasok. Az ő magánéletükbe a levelezésükön keresztül tekinthetünk be, amelyben olyan hétköznapi ügyekről esik szó, mint cipővásárlás, tiszta fehérnemű és étrend. „Jánoskám”, „fiacskám”, „gyermekem”, „kis kölök” megszólítások jártak a pártfőtitkárnak, akit gondoskodó felesége a távolból is igyekezett óvni: „Remélem jól vagy és hasznosítod estéidet, úgy értem, lefekszel időben.” „Vigyázz magadra, aludj sokat és jól, igyekezz levegőn is tartózkodni.”
Nagy Imrét apaként és nagyapaként is láthatjuk. Lánya, Erzsébet csak két és fél évesen, Bécsben találkozhatott vele először. A találkozásra így emlékezett vissza a tragikus sorsú politikus lánya: „Sötét este van. Ott állunk ketten Anyukával egy vadidegen lakásban. Most érkeztünk, Anyuka magához szorít, várunk valamire. A szoba végében most hirtelen kinyílik egy ajtó, és belép egy ismeretlen férfi. Látom, mosolyog és siet felénk. Anyuka lehajol hozzám, és ezt súgja nekem: – Ő apukád, szaladj! A meglepetéstől nemhogy szaladni, de mozdulni sem tudtam. Ez az idegen bácsi lenne én apukám? Emlékszem, a következő percben a karjába kapott, barátságosan villanó szemüvege mögül barna szeme cirógatott, és finom, puha puszik közben ezt suttogta: – Édes kicsi bogaram, drága gyöngyöm!”
A hírességek ma már ugyanazokra a felületekre töltik fel a gondosan megválogatott képeiket, mint mi. Vajon előkerül-e majd róluk is néhány olyan családi fénykép, ahol ebéd közben egy pillanatra elmerengenek; ahol felszabadultan nevetnek; vagy ahol látszik a szemükben a fáradtság?
Források: A Latabár-dinasztia. „Jeles tehetségét árnyékba borította”; Karinthy Márton: Apám minden sikert letarolt magának; Somlyó Bálint: „Hogyha fiad verset írna” (Gálosi Adrienne beszélgetése); Móricz Virág: Apám regénye. Osiris Kiadó, Budapest, 2002; Németh Ágnes (szerk.): Németh László élete levelekben 1918–1948; Németh László élete levelekben 1949–1975.; Géczy Dorottyát menye a világ legjobb anyósának tartja. Minden házassaga hét éven át tartott. Veszprémi Napló, 2016. október 16.; Két pengőn nyert élet. Szabad Föld, 2013/39.; Kádár János és Kádár Jánosné levelei 1954–1964 (részletek); Nagy Erzsébet: Vezérlő Csillagom. Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2012
A cikket írta: Gáspár Balázs, képszerkesztő: Virágvölgyi István. A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található.
Nyitókép: Zelk Zoltán és második felesége, Sinka Erzsébet irodalomtörténész 1975-ben. #106280 Fotó: Fortepan/Hunyady József
#heti fortepan
