Fortepan
Világ proletárjai, Gazsi bácsi lótetű!
A Fortepantól eddig is számos tematikus könyv jelent meg, többek között a kávé, a kerékpározás, a pesti nő és a lakótelep volt a hívószó, most viszont a szó helyett a betű lett a rendezőelv.
Nyolc izgalmas hely az I. kerületben, amelyre Márai Sándor is büszke lenne
A budai I. kerület szívében működő MáraiKult nyolc intézményt foglal magában. Főépülete a Márai Sándor Művelődési Ház, ahol Ivády Nórával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk. A 125 éve született író húsz évig élt a kerületben.
A Fortepant folytatja a közösségi privátfotó-album
Hogyan kapcsolódhat össze egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum és egy közgyűjtemény? Mit jelent ma közösségi privátfotó-albumot építeni? A kérdésre Török András és Tamási Miklós, a Fortepan munkatársai és Forgách Anna fotós keresik a választ Martincsák Kata, a Néprajzi Múzeum muzeológusa által moderált beszélgetésen június 3-án 11 órától.
Sör, virsli, lampion és lányok pöttyös miniszoknyában
Táblákat nem viszünk, nem cipelünk, gondolta a Fiú, a táblákat leszúrják, ha parcellát jelöl a háztájiban. Vagy földrótozzák a kerítésre, ha esetleg ez áll rajta: Állami Kan Kihelyezve.
Maradona a békéscsabai Előrében
Volt idő, amikor egész évben április elseje volt, azaz mindenki készen állt egy viccre, egy vicces sztorira, mert valahogy el kell ütni az időt a mozi előtt.
A szabadság történeteit keresi a Néprajzi Múzeum Jelenarchívuma
A boldogság világnapja alkalmából mutatkozott be a Jelenarchívum, a Néprajzi Múzeum jelenkorkutatással foglalkozó projektje, melynek célja egy 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fénykép- és történetgyűjtemény létrehozása.
Nyomasincs házak nyomában, avagy Budapest eltűnt épületei
Egy város életében a legállandóbb pont a folytonos változás. Fontos, reprezentatív épületek a háború előtti Budapestről, melyeket ma már hiába keresnénk.
A tavaszt a nőnap hozza el
Mikor lesz már tavasz? – kérdezte a Fiú az anyjától, mikor megállt a jégvirágos folyosó üvegtáblája előtt, és azt nézte, hogy a vízóra aknája mellett kibújt-e már a hóvirág.
Egy városi tér átalakulása, avagy utazás az Eskü tértől a Szabad sajtó útig
A középkori-újkori Pest, a Dunára támaszkodó, nagyjából félkör alakú „óváros” zegzugos utcákból és szabálytalan alakú terekből állt. A félkör középpontja, az Eskü tér – Ferenciek tere térség többször is urbanisztikai léptéket váltott.
Onedin kapitány, Topi mackó és ABBA nélkül nincs farsangi bál
Az általános iskolákban a farsangi bál számított az év eseményének, eksztázis négytől kilencig, dí-áj-essz-ió, amit a melegítős, bajszos tesitanár celebrált. A bál fénypontja pedig a jelmezverseny volt.
Folyékony kenyér és fűszeres elefánt a házfalon
Mindegy, mit nyitott valaki, az első dolga minden vállalkozónak a címfestő felkeresése volt, hiszen tisztességes hirdetőtábla nélkül nem jutott messzire. Ezek a cifra feliratok váltották fel a cégéreket, amelyeket aztán a neon, a fém és a műanyag szorított ki. A Fortepan képei ebből is, abból is jó párat megőriztek.
A semmi fotózása, avagy mi volt egykor ikonikus épületeink helyén?
A Fortepan fotóarchívuma nemcsak a város meghatározó épületeiről őriz fotókat, de annak az emlékét is, hogy mi volt a helyükön, mielőtt megépültek volna.
Kitalálja, hol járunk?
A Fortepan és a Capa Központ minden év végén arra kéri olvasóit, hogy segítsenek megfejteni a digitális fotóarchívum oldalára felkerülő képekhez kapcsolódó információkat. Most is így tettek, és arra kérték őket, segítsenek felfejteni az alábbi képeken látható részletek alapján, hogy vajon hol készültek a képek, kit-mit ábrázolhatnak.
Harminc izgalmas kép a tizenkétezerből
2024-ben 12 ezer fénykép került a Fortepan digitális fotóarchívumba – ezekből mutatjuk a harminc legizgalmasabbat.
Nincsen szilveszteri műsor Hofi és hungarocell csillag nélkül
A szilveszter tele volt izgalmakkal, már csak azért is, mert este hatra hálaadó misére kellett mennem. Hazaérünk-e az esti filmre, vagy ott kell-e hagyni a délutáni westernt?