Gyere velünk a rendszerváltás előtti Balaton nosztalgikus világába!

A Balaton, már azzal is, hogy a magyar tengernek nevezték, sokak fantáziáját megmozgatta, hiszen a tenger maga volt a végtelen ígérete, míg az országnak nagyon is volt vége, amit nyugat felől szögesdróttal zártak el. Viszont a stégekre állva bizonyos szögekből tűnhetett akár végtelennek Magyarország legnagyobb tava, és bizonyos diszkókból tűnhetett Nyugatnak a Balaton és vidéke. A szállodák előtt nyugatnémet autók álltak, és sokaknak lehetett a kempingekben keletnémet csaja, a szocialista testvériség jegyében.

Persze a Balatont nem építőtáborozó, a Hanságot is lecsapoló kamaszok hozták létre, a tó másfél évszázada a honi fürdőélet központja. Kezdődött a reformkori fürdőkultúrával, az Anna-bálokkal, a két háború közötti tisztviselői villaépítészet mérsékelt eleganciájával, majd folytatódott az almaszedős építőtáborok kóterélményével, a SZOT-üdülők esztétikájával. Ezután jött a nyolcvanas és a kilencvenes évek eurodiszkós, Limara-illatú szórakozóhelyeinek világa, a Palace-tól a Dexionig.

A Balaton egymásra rakódó építészeti rétegei ma is jól látszanak, ezért a tó némileg olyan, mint egy autópálya melletti régészeti bemutatópark. Számos településen ér össze a tisztviselői art deco zöld zsalugáteres világa a hatvanas évek üdülőövezeteinek típustervekben megálmodott falatnyi faházaival és a nyolcvanas évek padlástetős nyaralóinak barna színű Xyladekorral kezelt kerítéseivel. És mindezek kibékíthetetlen kapcsolatban álltak a siófoki Aranypart keleti szakaszának panelekből épített vállalati üdülőivel vagy éppen a hírhedt nyolcemeletes, „négy évszakos” BM-üdülővel. A Balaton 1956 után lett a munkásosztály Árkádiája.

Ezt hívjuk tömegturizmusnak. Ezt nem a kereslet-kínálat szabályozta elsősorban, hanem a szakszervezeti beutalókat befolyásoló protekció, mégis, szép lassan a fél ország megtapasztalta a nyaralás élményét.

Még a hetvenes években is szép számmal éltek a falvakban és a kisvárosokban olyanok, akik sosem voltak nyaralni, és kirándulni is legfeljebb a máriaradnai búcsúban. A Balaton sokaknak egyet jelentett a vízen ringó Palma matraccal, a kovi ubis hekkel, a kövek között ringatózó Kőbányaival, a biciklin árult főtt kukoricával, amit hiába próbálunk meg sózni, mert a sószóró beragadt a vízgőz párájától.

A Balaton első számú célállomásai a strandok voltak, és persze mindenki más és más településre esküszik, leginkább abból a megfontolásból, hogy hová vitték gyerekkorában a szülei. Mégis vannak bizonyos objektív mércék is. Ott van például a balatonfüredi Esterházy-strand, amit 1925-ben avattak föl, és akkor elsősorban a vasúti dolgozók használhatták. A Tagore sétányon található, ami Füred fő korzózós területe, kiváló balatoni panorámával. Rövid időn belül fogalom lett, és manapság az árai miatt is az, de az is vitathatatlan, hogy az egyik legjobban kiépített, profi infrastruktúrával rendelkező partszakasza a tónak. Arról nem is beszélve, hogy napozóágyról figyelhetjük a méltóságteljesen part felé közeledő nosztalgiahajókat, többek között a Balatonfüred egyik jelképének is számító, 1913 óta a hullámokat szelő Jókai hajót, az ennél is régebbi, 1896-os Kelént és az 1927-ben az éppen Balatonfüreden épített Tündét.

Keszthelyen is viszonylag hamar, a forradalom és szabadságharc előtt két évvel, 1846-ban bukkant fel a fürdőzés lehetősége. Ekkor épült meg a városi strand és az ország első, vízre épült fürdőháza is. Sajnos a hatvanas években elbontották, majd a modernizmus igézetében újat építettek, a rendszerváltás után pedig a nosztalgia jegyében visszaépítették az eredetihez nagyon hasonlatos formát.

Van itt minden, ami egy családi fürdőzéshez kell. Itt található a homokos parttal rendelkező Keszthelyi Vízipark is, lendületes csúszdákkal, hogy a végén a Balatonban csobbanjanak a sikoltozó gyerekek. A 670 méter hosszú siófoki Nagystrand a harmadik „nagy öreg”. Annyit tudunk biztosan, hogy már 1866-ban volt a településnek fürdőzésre alkalmas partszakasza, de csak a millennium előtt adták át az első nagy fürdőtelepet. A város sokat tett azért, hogy a nagyobb városokból Siófokra csábítsák a vendégeket.

Mivel Budapestről a déli part könnyebben elérhető, mint az északi, hamarosan be is előzte Balatonfüredet. Olyannyira, hogy a Petőfi sétány mellett található Nagystrand lett az „ország strandja”, ahol egyszerre több mint 13 ezer nyaraló fürödhet. Itt található maga a Plázs is, ahol minden popsztár fellépett már, aki a Budapest Parkot is megtölti. A strand mindezek mellett bababarát is, vannak baba-mama helyiségek, árnyékos homokozók, homokos föveny és a déli partra jellemző sekélyebb víz. 

Balatonalmádi Wesselényi strandjának is történelmi dimenziója van, hiszen már 1874 óta strandoltak itt az arisztokraták és a tehetősebb polgárság. De az infrastruktúra akkor alakult ki igazán, amikor 1926-ban ötszáz kabinnal felszerelt fürdőhelyet adtak át, ami hatalmas fejlesztés volt. Egy ideig ez volt a tó legnagyobb strandja, de a háborús időkben elbontották, és újjáépítették. Fákkal teli árnyas strandja szintén családbarát, vannak itt gyerekcsúszdák, de a nagyobbak például kipróbálhatják a strandröplabdát is.

Ezek mind-mind olyan helyek voltak, amelyekről azok is hallottak, akik sosem voltak ott, de olvasták a Kurírt, vagy hallgatták a rendszerváltás után elindult kereskedelmi rádiókat, amelyekben erősen promózták a balatoni diszkókat. A Palace maga volt a diszkómennyország, ahol sztár DJ-k celebrálták a progressive-house szetteket, többek között Carl Cox, Deep Dish, Sterbinszky és Budai.

Különböző élményvilágok közül választhatott az, aki itt bulizott. Volt többek között Erotic bárja, Camelot néven futó középkori étterme, pizzériája, a Petőfi sétányon található kávézója is. A magyar Club54 2018-ban zárta be kapuit, később a Plázs területén található Aréna gondoskodott a Palace árváiról. Az alsóörsi Dexion Club a hetvenes évek óta üzemelő Sirály étterem helyén nyílt meg 1992-ben, amikor már túl voltunk a rendszerváltáson, és még előttünk állt a dance floor nagy korszaka a No limittel és a Coco Jumbóval. A hely olyan menő volt, hogy az M7-es megtelt a partituristákkal teli Opel Astrákkal, de a Balaton felé tartó vonatszerelvény is tele volt bulizókkal, a műbőr vonatülés szaga elkeveredett a Kenzo és az Azzaro parfümök illatával.

Bárány Attila Dexion-Salgó polcokból szerelte össze a DJ-pultot, innen jött a hely neve. Eurodance sztenderdek mellett kihagyhatatlanok voltak Billy Idol rockdiszkónak sem utolsó slágerei. Szombat esténként összejött két-háromezer fiatal, akik ma már hálálkodnak, hogy abban az időben nem voltak mobiltelefonos képek, sem közösségimédia-felületek, így ami ott történt, az ott is maradt.

A '80-as évek elején nyílt meg a balatonalmádi Panoráma diszkó, így aztán, ha valaki filmezte, fotózta volna folyamatosan a helyet, komoly talajmintavétele lett volna arról, miképp alakul át a honi szórakoztatóipar, jön létre a videódiszkó, majd később a partikultúra. A Panoráma a híresen húzós árai ellenére is komoly konkurenciája volt a siófoki éjszakai életnek, hiszen azok, akik az északi part közelében éltek, inkább Almádi hatalmas diszkógömbjével együtt forogtak, és nem a „Balaton fővárosában” tébláboltak a Palace egyik helyiségéből a másikba.

Mára sok épület eltűnt, vagy teljesen átalakult, de néhány név máig fogalomnak számít. A legismertebb szállodák közé tartozik a balatonfüredi Annabella, amely modern építészetével és közvetlen vízparti elhelyezkedésével a Balaton egyik legismertebb szállodája lett, de szintén meghatározó volt a Marina is, a keszthelyi Helikon, amely ma is emblematikus eleme a városképnek.

Siófokon és más balatoni településeken olyan szállók neve vált ismertté, mint az Európa, a Hungária, a Lidó, a Panoráma, a Tátika, a Sirály. Ezek a szállodák nemcsak szálláshelyek voltak, hanem közösségi terek is, éttermekkel, bárokkal, lampionos táncestekkel, strandkapcsolattal és ORI-féle műsorokkal, melyeken fellépett Ungár Anikó bűvésztől Hofi Gézán át az Express együttesig szinte mindenki, aki meg tudta szólítani a konszolidált közönséget.

A SZOT-üdülők a szocialista nagyvállalatok dolgozóinak beutalókat biztosítottak, így azok kedvezményesen nyaralhattak. Voltak külön nyaralói a MÁV-nak, a Magyar Postának és még számos nagyobb cégnek is, sok család csak így tudott eljutni a Balaton partjára, arról nem beszélve, hogy saját éttermeik és bárjaik voltak, ahol kedvezményesen pihenhettek a munkában megfáradt dolgozók. A leghíresebb üdülő talán a Club Aliga volt, amely a szocializmus éveiben a pártelit üdülőjeként szerzett kétes hírnevet, de mindent vitt a Club Tihany, ahol volt uszoda, konditerem, szauna, fodrászat, teniszcsarnok, mint manapság a jobb tengerparti hotelekben.

A Balatont természetesen nemcsak a brigádnaplóban örökítették meg, korábban a költők, írók, képzőművészek is megidézték, az iparművészek és építészek pedig neonfénnyel, az űrkorszakot idéző bárokkal, ahol elővették menő apukák a Konzumex dollárboltban vásárolt kemény dobozos Astort.

Nyitóképen Bélatelep környéke, szemben Badacsony, 1969. A Palma Gumigyár reklámfotója. A kép bal szélén Pataki Ági és Ribárszky Edit manökenek, jobb szélen Pogány Klári manöken. Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan