Tizenöt film, hogy tovább tartson a nyár

A medence (Jacques Deray, 1969)

Kezdjük egy Alain Delon-klasszikussal: a francia ikon a medence partján heverészik Romy Schneiderrel és a fiatal Jane Birkinnel (akinek ez az első filmje főszereplőként) ebben az érzéki drámában, amely főleg egy dél-franciaországi villában játszódik. A feszültség a felszín alatt nő, miközben a látvány ellopja a show-t: Courrèges által tervezett ultramini ruhák, izzadt, csillogó barnaság és sikkes, láncdohányos unalom – az elegancia és a féltékenység lassan fortyog a sűrű forróságban. 

Sodrásban (Gaál István, 1963)

Mint oly sok első film, Gaál István alkotása nem egyszerűen egy útkereső, coming of age mozi, hanem a ’60-as évek világának kivonata. Pár fiatal érettségi után, a nagybetűs élet előtti utolsó nyáron lemegy a Tisza partjára, ám a gondtalan strandolás közben egyiküknek nyoma vész. Miközben pedig a srácok megoldásokat keresnek, a válságtervekben kirajzolódnak a különféle személyiségek: nagy vonalakban pedig az egész társadalom. Sára Sándor emlékezetes fekete-fehér képei és a tehetséges Kozák András, valamint az olykor már-már meditatív narratíva is nagyban hozzátesz a Sodrásban erejéhez.

Szemet szemért (Spike Lee, 1989)

Valószínűleg ez a lista legforróbb filmje: Spike Lee kultikus mozija tökéletesen ábrázolja, milyen érzés lehetett a nyolcvanas években New Yorkban, nyáron, légkondicionálás nélkül létezni. Ami azonban még fontosabb, a Szemet szemért a helyi feketék és egy olasz–amerikai pizzéria közötti faji feszültségeket vizsgálja, miután a pizzéria kizárólag fehér olasz színészek képeit mutatja be egy túlnyomórészt fekete lakosságú környéken (Brooklyn Bedford-Stuyvesant, más néven Bed-Stuy). Ahogy a hőmérő higanyszála emelkedik, a feszültség is fokozódik, ami erőszakhoz vezet az év legforróbb napján.

Mielőtt-trilógia (Richard Linklater, 1995, 2004 és 2013)

Egyetlen nyári éjszaka mindent megváltoztathat. Ez volt durván a Mielőtt felkel a Nap alapötlete, amely szerintem minden idők egyik legszerethetőbb és legkevésbé mesterkélt romantikus filmje. Amikor az amerikai Jesse (Ethan Hawke) találkozik a francia Celine-nel (Julie Delpy) egy Európán átzakatoló vonaton, úgy döntenek, hogy együtt szállnak le Bécsben, ahol az éjszakát a városban sétálgatva töltik, és egymásba szeretnek. Jesse másnap visszatér az Egyesült Államokba, és a pár útjai csak kilenc évvel később, a folytatásban, Párizsban keresztezik egymást. A trilógia utolsó filmjében további kilenc év telt el, amikor a most már házaspár egy nyarat Görögországban tölt. Mindhárom film gerincét két ember beszélgetései adják, mindenféle sallang és stimuláció nélkül.

Volt egyszer egy nyár (Charlotte Wells, 2022)

Igaz, nem minden idők legvidámabb filmje, de mindenképpen az egyik legmeghatóbb. A brit rendező, Charlotte Wells önéletrajzi ihletésű drámájában a 11 éves Sophie (Frankie Corio) egy all inclusive nyaralásra indul Törökországba az apjával, Calummal (Paul Mescal). Az öröm és a nosztalgia keveredik egyfajta csendes, fojtogató melankóliával és bizonytalansággal. Összetartozásról, fájdalmas veszteségről és az emlékezésről szól, a néző pedig azon kapja magát, hogy mélyen belemerül a két karakter végtelennek tűnő úszómedencéjébe, és keresi a nap sugarait.

A tehetséges Mr. Ripley (Anthony Minghella, 1999)

Nem sok pszichológiai thriller szerepel ezen a listán, és az olasz tengerpartok azúrkék vizéről mondjuk nem is az identitáslopás jut először az eszünkbe, ám A tehetséges Mr. Ripley minden magasztalást megérdemel. Tom Ripleyt (Matt Damon) felbérelik, hogy rávegye a playboy Dickie-t (Jude Law), hogy Dickie gazdag apjának kérésére térjen vissza az Egyesült Államokba. Ehelyett Tom megszállottja lesz Dickie fényűző életmódjának, és elkezdi utánozni őt, a dolgok elfajulnak, és a fiú megszállottsága egyre sötétebbé válik, és a hazugságok hálója utol nem éri. Na persze, közben olyan tájakon korzózunk, vitorlázunk és járunk jazzkoncertre Philip Seymour Hoffmannal, hogy mi sem akarnánk lehagyni ezt a paradicsomi életet.

A Florida projekt (Sean Baker, 2017)

Ez a gyönyörű, de egészen szívszorító film a fiatal, egyedülálló anya, Halley (Bria Vinaite) és hatéves lánya, Moonee (Brooklynn Prince) életét követi nyomon, amint egy rózsaszín és lila lepusztult motelben, a „Varázskastélyban” élnek, a Disney World árnyékában. Sean Baker (Anora) Florida projektje a gyermekkor, az emberség és a közösség csodáit és csínytevéseit mutatja be a szegénység kemény valósága ellenére.

Majdnem híres (Cameron Crowe, 2000)

Ha hiányoznának a nyári fesztiválok, akkor ne keresgéljünk tovább: Cameron Crowe félig önéletrajzi ihletésű filmje a rock and roll aranykorának dicshimnusza – és plasztikus tanulmánya egy szerelmi háromszögnek a feltörekvő Stillwater zenekar felelőtlen, énközpontú frontembere (Billy Crudup), az álmodozó, titokzatos groupie Penny Lane (Kate Hudson) és a Rolling Stone tágra nyílt szemű tinédzser riportere (Patrick Fugit) között. A repülő jelenet megunhatatlan, de azóta háromszoros Oscar-díjas Frances McDormand is remekel aggódó anyaként, pláne, ahogy azt képes mondani: „A fiamat elrabolták a rocksztárok!”. 

Szólíts a neveden! (Luca Guadagino, 2017)

Ez a romantikus felnövéstörténet a 17 éves Elio Perlman (Timothee Chalamet, akinek ez a film volt a nagy áttörése) és Oliver (Armie Hammer) szerelmi történetét meséli el, akik a nyarat Elio apjának gyakornokként töltik 17. századi villájukban. Az 1983-ban, Észak-Olaszországban játszódó filmben gyönyörű vidéken és kisvárosi piazzákon kerékpároznak, piknikeznek a folyóparton és úsznak a nyári napsütésben. Ha van film, amelyben élni szeretnénk, és van álomcsalád, szuper jó fej, támogató szülőkkel, akkor ez az.

Isten keze (Paolo Sorrentino, 2021)

Paolo Sorrentino 2001-es első filmje után visszatért Nápolyba, hogy egyszerre írjon szerelmeslevelet szülővárosához és dolgozza fel gyerekkori traumáit. Az Isten keze az olasz mester legszemélyesebb filmje: kvázi fiktív önéletrajz, melynek első fele groteszk képet mutat az olasz valóságból, majd a második részében már a saját útját keresi. Felnövésfilmnek álcázva mesél a szülei elvesztéséről.

Anyádat is! (Alfonso Cuarón, 2001)

A nyers és filter nélküli Anyádat is! egy merész felnőtté válási történet, amely meghökkentően tisztán ragadja meg a fiatalság kusza, elmosódott világát. Két tinédzserfiú és egy idősebb nő rögtönzött autóútra indul Mexikóban, hogy megkeressenek egy kitalált Boca del Ciel (a Mennyország szája) nevű strandot, de az igazi kitérők a féltékenység, politika és a fiatalok törékeny egója köré szerveződnek. Alfonso Cuarón rendezése bensőséges és nyugtalan, narrációkkal és hirtelen, csendes pillanatokkal, amelyek a vártnál is jobban hatnak. A mexikói rendező első nagy sikere a nyár forróságáról, izgalmáról és zűrzavaráról mesél, arról az időszakról, amikor minden megváltozik. 

Balaton Method (Szimler Bálint, 2015)

Harcsa Veronika egy kompon énekel a Balaton közepén, miközben retróautókon dobolnak, Sena Dagadu Shakespeare nyelvén keresi a múzsáját, az Elefánt Szendrői Csabija pedig egy kék vízibiciklin lengedez, de egy régi művelődési ház, egy vasútállomás vagy egy nyaraló terasza is lehet kliphelyszín. Ha már megvolt Török Feri Szezonja vagy a Balaton retró, és a Zimmer Feri kicsit fáradt humorát is kívülről fújjuk, akkor Szimler Bálint atipikus, nagyszerű hazai kortárs zenekarokat felvonultató klipfilmje igazi balatoni csemege lesz. A rendező és operatőr társa, az azóta már világhírű Rév Marcell a korábbi, videóklipeket feldolgozó Kodály Method című kisfilmsorozata után gondolt egyet, hogy jó lenne ezeket a zenéket valamilyen tematikára ráfűzve egy egész estés filmben bemutatni: ez lett a Balaton Method. Mindegyik klipnek más a vizualitása, egyedül a főszereplő, a Balaton a közös pont, mégis egységes egészet alkotnak ezek a szösszenetek, amelyek külön-külön is fantasztikusan működnek Akkezdet Phiaitól a Quimbyig, hát még együtt! 

Állj mellém! (Rob Reiner, 1986)

Az 1959 nyarán járunk. A történet egy oregoni vidéki városban játszódik, ahol négy 12 éves fiú elindul, hogy megtalálja egy helyi fiú állítólagos holttestét. Útjuk során aztán különféle fizikai és érzelmi akadályokkal szembesülnek, amelyek végső soron meghatározzák félelmeiket, barátságaikat, a felnőtté válás mibenlétét, és azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Az Állj mellém! a felnőtté válásról szóló filmek nosztalgikus és nagyon-nagyon szerethető mintapéldája: Rob Reiner alapvetései 40 év után is kiállják az idő próbáját, és nosztalgikus érzéseket keltenek bennünk a gyermekkor elszakíthatatlannak tűnő kötelékei és örök tanulságai iránt. 

Vakító napfényben (Luca Guadagnino, 2015)

Egyetlen rendező duplázott a listán, mégpedig az olasz Luca Guadagnino, akinél talán senki sem tud csábítóbb mediterrán nyári hangulatot teremteni. A fantasztikus, kaméleon Tilda Swinton pedig jóformán arra született, hogy egy vakációzó világhírű rocksztárt játsszon. A történet a kis olaszországi Pantelleria szigetén követi Marianne (Swinton) és Paul (Matthias Schoenaerts) párosát, amint egy kis szünetet tartanak a rendszerint zűrzavaros életükben. Nyugalmukat azonban különféle látogatók zavarják meg, köztük Marianne korábbi szeretője (a nagyszerű Ralph Fiennes) és annak 17 éves lánya (Dakota Johnson), ami katasztrofális következményekkel jár, de előbb még megnézhetjük, ahogy Ralph Fiennes a The Rolling Stones klasszikus dalára táncolja körbe a házat.

Holdfény királyság (Wes Anderson, 2012) 

Semmi sem hasonlítható egy Wes Anderson-film varázslatos, cukorkaszínű, szimmetrikusan fényképezett tájaihoz, különösen nyáron. 1965-ben, egy Új-Anglia partjainál fekvő szigeten két 12 éves, Sam és Suzy egymásba szeretnek és elmenekülnek a vadonba. A homályos, szépiaárnyalatú film a nyár gyermeki ártatlanságába repít, amelyben a cserkészek által csiholt tábortüzek, retrósátrak, az önfeledt tánc a tengerparton no és az első szerelem édes íze gabalyodnak össze. Mindezen felül egy csapat fura felnőtt (Bruce Willis, Edward Norton, Bill Murray…) is felbukkan, akik keresőcsapatot szerveznek, hogy megtalálják a gyerekeket, mielőtt lecsap a vihar.