A legforróbb nyári albumok a reggeli csobbanástól a naplementéig

A nyári albumok egyszerre szólnak az ittről és mostról, azaz a pillanat megéléséről, de közben eszünkbe juttatják kamaszkorunk legszebb nyarait is. Felnőttként már nyugodtabb zenéket is hallgatunk, mást rakunk be a naplementéhez, amikor a teraszon letekerjük az aperolos üveg kupakját. A nyári albumok kategóriájába szinte bármi beleférhet a jazzy-poptól a retro-funkyn át egészen a meditatív, dream-popos zsánerű ajánlatokig.

1. Prince: Purple Rain (1984, Warner)

1984-ben Prince majdnem akkora sztár volt, mint Ronald Reagan és Indiana Jones együttvéve, és amikor alászállott a funk mennyországából, megmutatta, hogy mindent jobban csinál, mint bárki más. A metalrajongók azért utálták, mert megmutatta, hogy verhetetlen a gitárszólókban, de jazzy popban és elekro-funkban is mindenkit maga mögé utasít. Piperkőc mozdulatokkal préselte le a rock daloskönyvébe a csipkét, a virágszirmokat és a fodrokat, közben zavarba hozta a hajmetál hőseit, Michael Jacksont és minden elektro funk prédikátort.

A Purple Rain dalai nemcsak azért nyáriak, mert nyáron jelentek meg. Fülledtek, mint egy öltöző a Palatinus strandon, és minden benne van, ami az 1984-es év MTV-esztétikáját jellemezte, csak éppen felhúzta egy komolyan vehető művészi szintre. Jött egy hivalkodóan eredeti rockhős, aki a kamaszokat bevezette a felnőttek világába, az album – különös tekintettel a Darling Nikki című dalra – annyira merész volt, hogy ezzel a lemezzel kezdődött el a Parental Advisory matricák bevezetése a lemezborítókon. A szégyentelenül popos Purple Rain a 25 millió eladott példányával a popkultúra egyik legnagyobb kereskedelmi sikere is egyben.

Legforróbb dalok: When Doves Cry, Let's Go Crazy, Purple Rain, I Would Die 4 U
 

2. The Beach Boys: Pet Sounds (1966, Capitol)

A Beach Boys a gitár mellett a szörfdeszkát is a rock and roll alaphangszerévé tette, minden hullámhosszt és hullámot ők uraltak a hatvanas években. Paul McCartney, a pop egyik legnagyobb zsenije mondta a Pet Soundsról: semmit nem tudsz a popzenéről, amíg nem hallottad ezt a lemezt. Ami – tegyük hozzá – egy afféle tininapló, melyben nemcsak a lányok alakját és mosolyát rangsorolják a fiúk, hanem a július végi naplementéket és persze a szörfdeszkák minőségét is. Lehet, hogy legtöbben a Beatles Here Come’s The Sun című című, napfényben csillogó slágerére pezsgőztek a házasságkötő teremben, amikor kimondták a boldogító igent, de közel ennyien lejtettek örömtáncot a Beach Boys Wouldn’t It Be Nice-ára is. 

Az 1966-os keltezésű Pet Sounds producere, hangszerelője és fő dalszerzője Brian Wilson, a legfőbb közreműködő Phil Spector, aki itt fejlesztette tökélyre a Wall of Sound technikáját, de maradjunk annyiban, hogy az album egyszerre nyáriasan idilli vokális pop, finom jazz, sunshine pop és szörfrock, és a produkció egésze úgy ötvözi az avantgárd hatásokat, hogy mindenki elégedetten távozik a vízpartról, még a lemenő nap is. Arról nem beszélve, hogy a szaklapok „minden idők legjobb lemeze” listáin talán a Pet Sounds végzett legtöbbször az első helyen. Tökéletes vokális poporgia, hűsítő slágerekkel.

Legforróbb dalok: Wouldn’t It Be Nice, Sloop John B, God Only Knows

3. Al Green: Call Me (1973, Hi Records)

A pop egyik legjobb, nyaktörő slágerekkel teli soulalbumát a strandon hallgatva a nők azonnal a kabinjukba mennek, hogy megmutassák a másik fürdőruhájukat is, a pasik pedig beljebb húzzák a hasukat, miközben megigazítják az úszónadrágjukra kötött öltözőkulcsot. Al Green falsettós soulhimnuszai tele vannak forró groove-okkal, hőkupolát idéző évődésekkel, és még az sem zavarja meg az összképet, hogy az utolsó dalnak, a Jesus Is Waitingnek jobban áll a templom, mint a strand.

A magas páratartalmú Call Me szenvedélyes soul-, gospel- és countryhatású dalaiban az is nagyszerű, hogy éppúgy lehet rájuk táncolni, mint szemlélődni a szálloda bárpultjánál. Az album afféle meditatív diszkónak sem utolsó, amely kiállta az idő próbáját, és szintén ott van a „minden idők lemezei” listákon.

Legforróbb dalok: You Ought to Be with Me, Here I Am (Come and Take Me) Call Me (Come Back Home)

4. Fleetwood Mac: Rumours (1977, Warner)

A Rumours a több mint negyvenmilliós eladásával a pop egyik legellentmondásosabb és legsikeresebb albuma, hangszerelési megoldásai, produkciós munkálatai miatt is a rock and roll egyik kulcslemeze. Ellentmondásos, ugyanis nagyon kellemes hallgatni, szinte maga a nyár esszenciája, miközben a felvételi munkálatok közben a zenekar tagjai magánéleti problémákkal, szakításokkal és drogproblémákkal is küszködtek. Az album afféle poszthippis kulturális jelenséggé vált a hetvenes évek csillogó hedonizmusában, akkor, amikor a kokainhasználat még nem feltétlenül függőség volt, hanem a szabadidő eltöltésének egyik módja.

A Grammy-díjas produkciót nemcsak a strandon jó hallgatni, hanem a reptér mellett bérelt kocsiban is, ugyanis roadmovie lemeznek sem utolsó. Persze a legjobb egy atomórát is önvizsgálatra késztető high-end lemezjátszón meghallgatni, ugyanis a Rumours minden idők egyik legjobban kevert referencialemeze is egyben, a hifisták egy része csak azért vette meg, mert „jól szól”. Az album dalai a minőség mérőszámai is egyben, amelyek igazi nyári idillt sugároznak. Amikor a Go Your Own Way-t hallgatod, akkor is van kedved fejest ugrani a jéghideg vízbe, ha előtte le sem zuhanyoztál.

Legforróbb dalok: Go Your Own Way, Dreams, Don't Stop, You Make Loving Fun 

5. Daft Punk: Random Access Memories (2013, Columbia)

A nyolcvanas évek Los Angeles-i klubjainak hangulatát idéző Random Access Memoriesen a közreműködők névsora is olyan, mint egy finnyásan összeállított protokoll-lista: otthagyta kézjegyét Giorgio Moroder, Julian Casablancas, Pharrell Williams és Nile Rodgers is. Ez a parádés diszkófantázia messze túlmutat a nyári klubok és medencés partik világán, miközben ideális strandzene is egyben.

Részint ezt igazolja az is, hogy több Grammy-díjat is besöpört (év albuma, legjobb elektronikus album és a legjobb hangmérnöki munkáért járó díj). A nyári luxusdiszkók világa csak kiindulópont volt, mert van itt prog-rock, avantgárd electro-pop, a The Cars new wave világa, vagy a Fleetwood Mac folk-popja, de a lemez tiszteleg Steely Dan jazz-rockja előtt is. Ez a mesteri módon kivitelezett mutáns diszkó megmutatja, hogy ha a legjobbakkal készül egy sikkes hetvenperces szett, akkor az az anyag mindenre képes, még arra is, hogy közös nevezőre hozza a Pink Floyd Dark Side of the Moonját az Earth, Wind and Fire-rel.

Legforróbb dalok: Get Lucky, Lose Yourself to Dance, Doin' It Right, Instant Crush

+1 Váczi Eszter Quartet: Belső tenger (2014, szerzői kiadás)

Váczi Eszter harmadik stúdiólemezén már az első dalnál is az az érzésünk, hogy a sajátos down tempós, jazzy-popos groove-okat nem egy szintetizátor produkálja, hanem a tenger ritmikus morajlása. Filmes referenciák, egzotikus utazások emlékei, szállodai miniszappanok, templomkertek, hullámtörő szikláknak csapódó tenger, hajnali madárzaj.

Váczi Esztert mindenki ismeri, vagy a Jazz+Az-ból, vagy olyan filmekből, mint a Kalózok, a Világszám vagy a Polygamy. Az album a minőségi idő szinonimája, amiért többek között a dalokat jegyző Schneider Zoltán és Gátos Iván vállalt garanciát, és a művésznő Quartetje. Azoknak ajánljuk a Belső tengert, akik szeretik a Thievery Corporation szintén 2014-es keltezésű Saudade című albumát, Bebel Gilberto Tanto Tempóját, a megzenésített naplementéket és Váczi Eszter bársonyos orgánumát.

Legforróbb dalok: Jules és Jim, Nincs tovább, Szappanok

A címlapfotó illusztráció. Fotó: Shutterstock