Eötvös Loránd testközelből – Világjáró fotográfus, első osztályú hegymászó, „mellesleg” fizikus

„Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi” – fogalmazott báró Eötvös Loránd egy olyan korban, amikor a turizmust még hírből sem ismerték. A 19. század végén a túrázás olyan úri huncutságnak számított, aminek még az arisztokraták körében is csak kevesek adóztak. Az arisztokrata professzor, akiről a legtöbb magyarnak legfeljebb az ország legnagyobb egyeteme jut eszébe, 18 éves korától szenvedélyes természetjáró volt.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Eötvös 1919-es halála után Barcza Imre a Turisták Lapjában azt idézte fel a báróról, hogy „láttam a tanteremben, de legtöbbször a hegyek között találkoztam vele. Szerényen, gyöngéden beszélt, mintha regélne a fizikáról, majdnem ihletszerűen bánt a finom műszerekkel, arca állandóan komoly volt, mosoly alig jött ajkára. De egészen megváltozott, mihelyest a hegyek közé ment.”

Bucsek Henrik hegymászó ráadásul azt is hozzátette, hogy Eötvös nem csak afféle kocaturista volt: legalább félezer magashegyi túrán vett részt és legalább 110 – főként alpesi – csúcsot hódított meg. Az általa megmászott csúcsok mintegy negyedére, legalább 25-30 magaslatra a világon elsőként, és legalább még egyszer ennyi csúcsra második vagy harmadik csúcstámadóként jutott fel. Nem véletlenül nevezték el a Cadin-hegycsoport 2837 méteres, második legmagasabb csúcsát Cima di Eötvösnek. A tudós hagyatékát az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben (ma SZTFH Földtani Szolgálat) gondozó geofizikusok szerint Eötvös baráti társaságban gyakran tréfásan emlegette, hogy büszkébb hegymászó-teljesítményeire, mint a torziósinga-felfedezésére. 

A harmadik szenvedély: fotográfia

Mégis miként lehet egy magyar arisztokrata kivételes magashegyi teljesítményéről 150 év távlatában bizonyosságot szerezni? Eötvös esetében ez szerencsére már-már nevetségesen egyszerű. Amellett, hogy komolyabb természetjáró túráit rajzokban és naplóbejegyzésekben is megörökítette, Eötvösnek volt a fizikán és a hegymászáson kívül egy harmadik különc hobbija is. A báró ugyanis – kora új technológiai újításai iránt érzékeny arisztokrata társaival együtt – szenvedélyes fotográfus is volt. A báró szerencsére nem csak a 19. század végi budai hegyek épületekkel tarkított látképét, a Keleti pályaudvart és más emblematikus pesti épületeket, vagy éppen a magyar vidék, a Balaton és az alföldi puszták gémeskutakkal tarkított tájait örökítette meg: az 1870-es évek végétől az alpesi felfedezőútjaira is magával vitte imádott kameráját. 

Az, amit ma már mindenki utcai fotográfiaként (divatosabb angol kifejezéssel street photography néven) emleget, Eötvös korában korántsem volt magától értetődő. A felszerelés több tíz kilót nyomott, így nemcsak a hegycsúcsokra, de még a lovas kocsik járta budapesti sugárutakra sem volt egyszerű feladat elvinni azt. A kamera maga sem volt könnyű szerkezetű, de ráadásul a báró nehéz üveglapokra zselatinos eljárással rögzítette a felvételeit. Alpesi hegymászó túráin a nehéz málhát képzett hegyi túracsapat vitte a csipkés, hófödte csúcsokig, hogy a báró a kivételes sportteljesítmény közben is kedvére fotografálhasson.

Az Eötvös-hagyaték térhatású képeinek túlnyomó többségét mindeddig legfeljebb maroknyi muzeológus ismerte, és még azok a műkedvelők is csak töredékét láthatták, akik ellátogattak például a fizikus halálának centenáriumára 2019-ben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum honlapján közzétett virtuális tárlatra. A tudós hagyatékának javát őrző Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény ugyan élőben is látogatható 1998 óta, azonban ennek a tárlatnak a derékhadát sem a fotográfiák adták. 2025 júniusától azonban a hagyatékot őrző Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint az SZTFH Földtani Szolgálata (korábban Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet) jóvoltából a fizikus-feltaláló-alpinista felvételei bekerültek a Fortepan szabadon böngészhető digitális archívumába, és ezzel a kettészakadt képanyag nemcsak szabadon hozzáférhetővé vált, de részben újra egyesült is.

Az Eötvös-hagyatéknak a Fortepan-archívumot mostantól gyarapító lélegzetelállító üveg sztereopozitív felvételei a fizikus lányai és tanítványa, Pekár Dezső jóvoltából kerültek részben a Földtani Szolgálat, részben pedig a Műszaki és Közlekedési Múzeum birtokába. Mint arról Az Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény múltja és jelene című, egy 1998-as Eötvös-kiállításhoz kapcsolódó dolgozatában Baráth István, Bodoky Tamás és Szabó Zoltán geofizikusok megemlékeztek, Eötvös nemcsak kiváló és szenvedélyes hegymászó volt, de más sportoknak is előszeretettel adózott. „Kora ősszel és tavasszal, mikor családja pestszentlőrinci nyaralójukban tartózkodott, rendszeresen lóháton érkezett egyetemi előadásainak megtartására. Mikor nem lóháton érkezett akkor a főváros környékén kerékpározott.”

A modern tudós és még modernebb apa

Nemcsak a képeken látható Eötvös családtagok, hangulatok, az arisztokrata által imádott alpesi táj kerül így közel a nézelődőhöz, hanem a felvételek túlnyomó többségét elkészítő Eötvös Loránd mindeddig meglehetősen misztikus alakja is. Szeretett lányai, Ilona és Rolanda mellett kutyái, de még tudományos munkája iránti rajongása is új megvilágításba kerül. Kísérletei, akárcsak lányai, hobbija, környezete az Eötvös Loránd által készített, immár digitalizált formában is hozzáférhető képek százain elevenednek meg újra. A fényképészeti és tudománytörténeti szempontból egyaránt páratlan hagyaték révén kiderül például, hogy a 19. századi arisztokrata apának minden korabeli képzeletet felülmúlóan modern volt. Rolanda és Ilona nemcsak elkísérték alpesi túráira, hanem sokszor jól nevelt főnemes kisasszonyokhoz egyáltalán nem illő ruházatban, nadrágban, bakancsban kapaszkodtak vele együtt a csúcsokra. Az akkoriban még a férfiak körében is kifejezetten extrém sportnak számító hegymászásra Eötvös kifejezetten bujtogatta a lányait.

Rolandával és Ilonával tett hegyi túráinak a Via Eötvös állít emléket a Dolomitokban. Mint azt egy interjúban az Eötvös lányok hegymászó túráiról dokumentumfilmet készítő Grábler Zsuzsa elmondta, „Eötvös Loránd egyik naplójában lejegyezte, hogy amikor a lányai először akartak önállóan mászni, megszöktek az ablakon át. Egy hegyi vezetővel hozatta vissza őket. Egy alkalommal vonattal indultak a Dolomitokba. A pályaudvaron elbúcsúztak édesanyjuktól, majd a következő állomáson apjukkal együtt leszálltak a vonatról, és biciklivel tekertek Olaszországba.” Ilona és Rolanda 16 és 18 éves koruktól hódoltak a hegymászás szenvedélyének, amit apjuk halála után is folytattak. Számos csúcsot hódítottak meg elsőként, akárcsak apjuk, elsősorban a Dolomitokban túráztak. Eötvös és felesége, Horvát Gizella egyébként a jégpályán ismerkedtek meg. A két Eötvös lány édesanyjáról az utókor még annyit sem tud, mint a család többi tagjáról, pedig a báró már azzal is modern felfogásáról tett tanúbizonyságot, hogy a korcsolyázás közben megismert szerelmét annak ellenére is feleségül vette, hogy Gizella, noha Horvát Boldizsár, az Andrássy-kormány igazságügyi miniszterének lánya volt, nem volt nemesi származású. Eötvössel három lányuk született, ám az elsőszülött Jolán kétéves kora előtt elhunyt. A báró sosem heverte ki teljesen első gyermeke halálát.

Az addigra már kiforrottnak számító fényképészeti technológiát az európai mércével is elismert fizikus a munkájában is hasznosította. Ezzel a tudomány művelésében és dokumentálásában is megelőzte saját korát. Az első magyarországi röntgenfelvétel elkészítése éppúgy a nevéhez fűződik, ahogy számos fényképekkel illusztrált kísérlet őrzi a felületi feszültség kimutatását, a fény hullámhosszának a meghatározását vagy éppen a folyadékok felszínén keletkező hulláminterferenciák bemutatását szolgáló törekvéseit. Báró Eötvös Loránd, az ELTE névadója nemcsak felfedezte és tökéletesítette a torziós ingát, számos fény- és interferenciás kísérletet végzett, a szó szoros értelmében úttörő volt a Dolomitokban és a laboratóriumában egyaránt. 

Világjáró arisztokratából egyetemi névadó

„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa – a Budapesti Tudományegyetem Tanácsának javaslatára és a minisztertanács előterjesztésére – hozzájárult ahhoz, hogy a Budapesti Tudományegyetem az 1950-51-es tanév kezdetétől Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem elnevezéssel folytassa működését” – adta hírül 1950. szeptember 17-én a Magyar Nemzet, megemlítve, hogy „hiába mesterkedett a reakció és hiába tett kísérletet a szülők és fiatalok lebeszélésére, dolgozó népünk fiataljai olyan nagy számban jelentkeztek az egyetemeken felvételre, amilyenre eddig még nem volt példa”. A burzsoá reakcióval szemben a népköztársaság vívmányait méltató napilap sem a névadó fizikus társadalomban elfoglalt helyét, sem a báró korában kiemelkedően modern világszemléletét nem feszegette.

Báró Eötvös Loránd a magyar forradalom és szabadságharc gyermeke: 1848. július 27-én született Budán, nem egyszerűen csak arisztokrata család sarjaként, hiszen édesapja, az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként maga is történelmet írt. Báró Eötvös József ünnepelt regényíró és költő is volt, az irodalom iránt ugyancsak heves érdeklődést mutató Lorándot eredetileg jogi pályára szánta. Az apai kívánságot az írta felül, hogy egyik tanítója, Krenner József hatására figyelme és érdeklődése a természettudományok felé fordult. Pesti, heidelbergi és königsbergi tanulmányai után, alig 24 éves korában már a Budapesti Tudományegyetem elméleti fizika tanszékének tanára, egy évvel később, 1873-ban az akadémia levelező tagja, tíz évvel később pedig rendes tagja lesz. Alig 40 évesen az MTA elnökévé választja a tudós társaság. Akárcsak apja, Eötvös Loránd is szolgált vallás- és közoktatási miniszterként. 1891-ben megalapítja a Matematikai és Fizikai Társulatot, négy évvel később – apja emlékének adózva – az Eötvös Collegiumot. A mostantól a Fortepan digitális archívumában böngészhető Eötvös-hagyatéknak köszönhetően azonban ma már nem csak ezeket a száraz életrajzi adatokat tudhatjuk Eötvös Lorándról. A saját maga által készített fényképeknek köszönhetően immár azt is átélhetjük, milyen családfő, milyen tudós, milyen ember lehetett.

Írta: Balázs Zsuzsanna
Képszerkesztő: Virágvölgyi István