Jeles napok
Június 10-én történt
„Ha a színész igazán felfedezi, hogy a szerep-ember is benne lakozik, az olyan csoda boldogság, hogy reszketve várja újra meg újra az esti előadást. Minden jól eltalált szerep létfenntartó tudathasadás! S ez a valódi színészt boldogsággal tölti el. Csak a technikát lehet megtanulni” – fogalmazta az 1927. június 10-én született – és 1985-ben elhunyt – Kossuth-díjas színművész, Márkus László, akit többek között a Madách Színház előadásaiban, illetve a Defekt, Az ötödik pecsét, a Nem vagyunk angyalok és az Első kétszáz évem című filmekben láthattunk.
Június 10-én történt
1688 A török kiűzése után megalakult Pest város új tanácsa.
1827 Gróf Széchenyi István kezdeményezésére megtartották a Pesti Casino (1830-tól Nemzeti Casino) alakuló ülését.
1829 Megrendezték az első Oxford–Cambridge-evezősversenyt Londonban, a Temzén.
1865 Münchenben bemutatták Richard Wagner Trisztán és Izolda című operáját.
1881 Úszóversenyt rendeztek a Dunán, és ez volt az első magyar nemzetközi sportesemény is.
1907 Elrajtolt Pekingben a világ első nemzetközi raliversenye, a cél a 16 ezer kilométerre fekvő Párizs volt.
1918 Az első világháborúban olasz torpedóvető motorcsónakok elsüllyesztették a Szent István csatahajót, az Osztrák–Magyar flotta büszkeségét.
1931 Pécsett megalakult a Janus Pannonius Társaság.
1935 Az amerikai Bill Wilson és Robert Smith Akronban megalapította az Anonim Alkoholisták szervezetét.
1942 A második világháborúban, a Reinhard Heydrich csehországi német helytartó elleni merénylet megtorlásaként a németek kiirtották Lidice község teljes férfilakosságát.
1943 Bíró László József Argentínában szabadalmaztatta találmányát, a golyóstollat, amelyet angolul „biro”-nak is neveznek.
1944 A második világháború során a németek – a partizántevékenység megtorlása címén – megsemmisítették Oradour-sur-Glane francia falut, és csaknem 650 lakóját lemészárolták.
1967 Véget ért a harmadik arab–izraeli, úgynevezett „hatnapos” háború, amelynek során Izrael jelentősen megnövelte területét.
1973 Miskolcon, a diósgyőri stadionban megrendezték a kis magyar Woodstockként emlegetett pop-rock fesztivált.
1987 A Beszélő című szamizdat folyóirat különszámában megjelent a demokratikus ellenzék Társadalmi szerződés című programja.
2003 Útnak indították az első Mars-autót a floridai Cape Canaveralből; a Spirit nevű amerikai önjáró Mars-robot az élet esetleges nyomait, illetve a vízhelyzetet kutatta a vörös bolygón, a kapcsolat 2010-ben szakadt meg vele.
2021 A délnyugat-angliai Carbis Bay nevű kisvárosban Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök aláírta az új Atlanti Chartát.
2025 Az ausztriai Graz egyik középiskolájában az intézmény egy volt diákja ámokfutása során tíz embert lőtt le, majd magával is végzett.
Június 10-én született
1493 Anton Fugger német bankár, a pénzügyekkel foglalkozó família nevéből ered a magyar fukar szó
1625 Apáczai Csere János filozófiai és pedagógiai író
1819 Gustave Courbet francia festő
1844 Carl Hagenbeck német állatkereskedő, állatidomár, a modern állatkert megteremtője
1879 Szabó Dezső író, publicista
1880 Kaffka Margit író, költő, műfordító
1886 Huzella Tivadar biológus, anatómus, a mikrokinematográfia magyarországi bevezetője az élő sejtek vizsgálatában
1893 Hattie McDaniel Oscar-díjas amerikai színésznő és énekesnő
1899 Martyn Ferenc Kossuth-díjas festő és grafikus
1914 Rosita Serrano chilei slágerénekesnő
1915 Saul Bellow Nobel-díjas amerikai író
1915 G. Dénes György (Zsüti) posztumusz Kossuth-díjas író, dalszövegíró, műfordító
1919 Csornoky Viktor ügyvéd, diplomata, politikus
1922 Judy Garland amerikai filmsztár, énekesnő
1924 Somogyi Pál újságíró, humorista, költő
1927 Kubala László labdarúgó, edző, a spanyol Barcelona világhírű csatára, egyedülálló rekordként három nemzeti válogatottban is szerepelt
1927 Márkus László Kossuth-díjas színész
1928 Botka Valéria Liszt Ferenc-díjas karnagy
1929 Edward O. Wilson amerikai evolúcióbiológus, a „biodiverzitás” (biológiai sokféleség) kifejezés atyja
1929 Szamos Rudolf író, kritikus
1937 Sipeki Levente Liszt Ferenc-díjas balett-táncos
1942 Ernyey Béla színész, író
1952 Bán Teodóra balettművész, koreográfus, Bánffy Miklós-díjas kulturális menedzser
1953 Csákányi Eszter Kossuth-díjas színésznő
1954 Miszlivetz Ferenc szociológus, történész
1955 Rátonyi Hajnalka színésznő
1959 Pályi János Blattner Géza-díjas bábművész
1965 Elizabeth Hurley angol modell, filmszínésznő
Június 10-én halt meg
1190 I. Frigyes német-római császár
1419 Boldog Dominici János itáliai katolikus bíboros
1654 Alessandro Algardi olasz szobrász és építész
1836 André Marie Ampère francia fizikus és matematikus, nevét őrzi az áramerősség SI-mértékegysége, az amper
1899 Ernest Chausson francia zeneszerző
1914 Lechner Ödön építész
1926 Antoni Gaudí építész
1934 Frederick Delius német származású angol zeneszerző
1944 Wälder Gyula építész, akadémikus
1949 Sigrid Undset Nobel-díjas norvég írónő
1967 Spencer Tracy kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész
1974 Keszthelyi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító
1976 Zukor Adolf magyar származású tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai filmgyáros
1982 Rainer Werner Fassbinder német filmrendező
1990 Bródy Tamás Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy, érdemes művész
1991 Vercors (Jean Bruller) francia regényíró
1994 Edward Kienholz amerikai szobrász, installációs művész
2004 Ray Charles Grammy-díjas amerikai zongorista, énekes, zeneszerző
2009 Lissák György Munkácsy Mihály-díjas formatervező, művészettörténész
2010 Balázs József Róbert Ferenczy Noémi-díjas képzőművész
2011 Szabados György Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész