Antoni Gaudí
Június 25-én történt
„Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom” – fogalmazta az 1903-ban ezen a napon született George Orwell angol író, az 1984 és az Állatfarm szerzője.
Újjászületett Gaudí palotája
Több mint száz év után eredeti pompájában tündököl Gaudí ikonikus alkotása, a Casa Batlló, amelyet most először újítottak fel teljes egészében.
Június 10-én történt
Június 10-én ünnepli nyolcvanharmadik születésnapját Ernyey Béla színművész, aki többek között a győri Kisfaludy Színház, a Vígszínház, majd a bécsi Theater an der Wien tagja volt. Országos népszerűségét a Princ, a katona című tévésorozatnak köszönheti, később olyan filmekben láthattuk, mint a Nápolyt látni és…, és A szeleburdi család. Emellett számos tévéjátékban és tévéshow-ban szerepelt, illetve regényei, önéletrajzi kötetei is megjelentek.
Szecessziós napot rendeznek a Zsolnay Negyedben
Korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolásával rendeznek ünnepi tematikus napot a szecesszió világnapja alkalmából a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben június 14-én – közölte a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Az esemény betekintést nyújt a századforduló művészeti forradalmába, kiemelve a Zsolnay-gyár szerepét és a korszak inspiráló alkotóit.
Ennél több látogatót nem tud fogadni a barcelonai Sagrada Família
Rekordszámú látogatóval és rekordbevétellel zárta 2024-et a barcelonai Sagrada Família bazilika, amelynek befejezését tíz éven belülre ígéri az építésért felelős tanács.
Hundertwasser művei megosztóak, környezettudatossága viszont egyre időszerűbb
Huszonöt éve, 2000. február 19-én hunyt el a Queen Elizabeth II. óceánjáró fedélzetén Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, filozófus, akinek művészetét a bécsi századforduló világából, a szecesszió formakincséből eredeztetik, de a naiv festészet vagy Antoni Gaudí építészetének bizonyos vonásai is felfedezhetők benne.
A Sagrada Família lépcsője miatt akár ezer családot és vállalkozást is kilakoltathatnak
A világ leghíresebb befejezetlen épülete várhatóan még tíz évig épül, de sokan tiltakoznak a bazilika főbejáratához tervezett lépcső ellen.
Június 25-én történt
Amikor Antoni Gaudí 1878-ban lediplomázott, az oklevél átadásakor az egyetem rektora megjegyezte: „Még nem tudjuk, hogy bolondnak vagy zseninek adjuk-e a diplomát. Majd az idő eldönti.” Az idő a zseni mellett tette le a voksát. Ikonikus művei, köztük a Casa Milà (La Pedrera), a Casa Batlló, a Sagrada Família, a Parc Güell nem sorolhatók hagyományos stílusokba, csak saját anyagukat és szerkezetüket jelenítik meg, díszítésük és térszerkezetük is újszerű, természeti, vallási jelképeket idéznek. Épületeit finoman megmunkált részletek harmóniája jellemzi, a színekkel ikonográfiai eszközként bánt.
Minden, amit a szecesszióról tudni érdemes
A szecesszió világnapjához kapcsolódóan keddtől szombatig ingyenes ismeretterjesztő előadásokkal, valamint kézműves programokkal várja az Iparművészeti Múzeum a közönséget a Ráth-villában.
Két év múlva kész lesz a barcelonai Sagrada Família
Barcelona jelképén több mint 140 éve folyamatosan dolgoznak: 1882-ben tették le a templom alapkövét, Antoni Gaudí egy évvel később kapta a tervezési megbízatást, élete utolsó 14 évében csak ezzel foglalkozott.
Először világították ki a Sagrada Familia evangélistákról elnevezett új tornyait
A munkálatok szeptemberben fejeződtek be, amikor felkerültek a csúcsdíszek a Máté és János nevét viselő tornyokra. Márk és Lukács tornyát tavaly fejezték be.
Antoni Gaudí, aki Barcelona ikonikus épületeit tervezte
Százhetven éve, 1852. június 25-én született Antoni Gaudí spanyol építész, a szecesszió katalán változata, a Modernismo legkiemelkedőbb alakja, a barcelonai Sagrada Família-székesegyház megálmodója.