Farkas Berci öröksége – Az űrkultusz hőskora és a szabolcsi űrvidék

„Május végére ez lesz az a néhány négyzetkilométernyi terület az egész világon, ahol a legnagyobb lesz a száz főre jutó űrhajósok aránya” – büszkélkedett nekem nemrégiben egy nyírmadai gazda. Ezt hogy érti? – kérdeztem megütközve a kis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu lakosától, mire ő, a hangjában enyhe méltatlankodással, elmagyarázta, hogy „Kapu Tibike” és „Farkas Berci” olyannyira földik, hogy két, egymástól alig tíz kilométerre lévő faluban töltötték a gyermekkorukat, „és erről sehol nem lehet olvasni”. „Tibike édesanyja a lányom általános iskolai osztályfőnöke volt, itt, Nyírmadán. Berciről pedig mindenki tudja, hogy a tíz kilométerre lévő Gyulaházán nőtt fel” – foglalta össze a lényeget. Tény, hogy bár a két gyermekkort nagyjából 40 év választja el egymástól, a sors úgy hozta, hogy a tervek szerint május 29-én, a SpaceX Dragon fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra induló Kapu Tibor családja nemcsak Farkas Bertalan szülőfalujának a tőszomszédságában élt, de ráadásul űrrepülését szinte napra pontosan 45 évvel az első, és mindeddig egyetlen magyar űrhajós utazása utánra ütemezték.

Farkas Bertalanról valóban mindenki könnyedén kiderítheti, hogy Gyulaházán nőtt fel, azoknak pedig, akik a környékről származnak, ehhez még különösebb kutatómunkát sem kell végezniük. Az 1980-as években ugyanis az egész térségből elhordták az általános iskolásokat Farkas Bertalan gyulaházai szülőházához, ahol az udvarban egy MIG–21-es is terpeszkedett. Akkoriban ez a katonai repülőgép volt az egyetlen látványosság az emlékhelyen, ma már űrmúzeummal is büszkélkedhet a település. Kissé talán túlárazva jutott ugyan hozzá, különösen annak fényében, hogy a kisiskolások az egy szem MIG–21-est is képesek voltak akár fél-egy órán át áhítattal nézni, 30-40 évvel ezelőtt. Mindezt onnan tudom, hogy én is ott álltam a kisiskoláscsoportokban, valamikor az 1980-as évek második felében.

Szovjet hiánygazdaság ide vagy oda, a mörcsök elárasztották a boltokat

A legvidámabb barakkban senkinek, talán még Kádár János pártfőtitkárnak sem volt a minden magyar Farkas Berciéhez mérhető kultusza. Miközben a Záhony–Kisvárda–Vásárosnamény-tengely összes környező településéről általános iskolás gyerekek ezrei zarándokoltak szervezett iskoláscsoportokkal Gyulaházára a tanév végi szatmár-beregi túrák keretében, a „farkasberci-hype” az egész országon végigsöpört. A legszerencsésebb gyerekeknek jutott a tízezer példányban, alumíniumlemezből gyártott, lendkerekes holdjáró rakétából is, de trikók, kendők, szatyrok, matricák, csokik és más élelmiszerek tízezreit, összesen több mint egymillió „farkasbercis” termék került a boltok polcaira.

A keleti érdekszféra, benne Magyarország űrversenyben betöltött szerepének népszerűsítéséért a szovjet blokk hidegháborús űrprogramjának kommunikációjáért felelős Interkozmosz Tanács felügyelt. Bár akadtak, akik túlzónak találták a magyar űrhajós körül gerjesztett kultuszt, egy Hajdú-Bihar megyei jelentés például kiemelte, hogy „a tiszteletére rendezett ünnepségsorozat, a magasztalás túlhajtott volt (…), ez a fajta ünneplés sokak számára szokatlannak, idegennek számított”, a fanyalgók kifogásai nem jutottak el a napilapokba. A Naprendszer meghódításának lehetősége a szovjet blokkot és az Egyesült Államokat egyaránt soha nem látott lázban tartotta. A gyerekek farsangkor alufóliából készült űrhajósjelmezekbe öltöztek, és még az esti mese előtt beköszönő tévémaci is az űrutazást ünnepelte.

Alighogy Jurij Gagarin szovjet, majd pár héttel később Alan Shepard amerikai űrhajósnak 1961-ben sikerült átlépni a Kármán-vonalat, vagyis az űrhatárt, az Egyesült Államokban hatalmas közönségsiker lett a A Jetson család című animációs sorozat. A Szovjetunióban és az Egyesült Államokban űreposzok tucatjait gyártotta a hidegháborús filmipar, sőt, 1962-ben Pavel Klusancsev szovjet rendező A viharok bolygója című filmjében a korát jelentősen megelőzve közös szovjet–amerikai űrexpedíciót álmodott vászonra. Filmje egyes elemzők szerint Stanley Kubrick amerikai klasszikusára, az 1968-ban mozikba került 2001: Űrodüsszeiára is hatással volt. Az űrben játszódó mozifilmek kifogyhatatlan sikert garantáltak a következő években, évtizedekben is. Az 1966 és 1968 között vászonra vitt Star Trek és még inkább George Lucas azóta valódi moziverzummá nőtt, tíz évvel későbbi Star Wars trilógiája az amerikai filmgyártás legnagyobb hatású darabjai lettek. Solaris című, Stanislaw Lem-adaptációjával 1972-ben hasonlóképpen beírta magát a filmtörténelembe Andrej Tarkovszkij szovjet rendező.

Nemcsak a mozivásznon, a mindennapi épített környezetben is fontos szerepet játszott az űrverseny. Az Egyesült Államokban éppúgy űrjátszótereken játszottak a gyerekek, ahogy Budapesttől Moszkváig, Rigától Belgrádig a keleti blokkban is. Jurij Gagarinról, aki egyébként 1961 augusztusában el is látogatott Budapestre, ahol hatalmas ünneplő tömeg fogadta és kísérte útját, általános iskolától a hőerőműig, a közterektől a téeszig mindent elneveztek, amit csak lehetett.

Az űrhajósok fontos diplomáciai szerepet is betöltöttek a keleti és a nyugati blokkban egyaránt. Nemcsak az amerikai asztronautákat övezte hatalmas, Hollywoodban is táplált dicsőség, a szovjet űrhajósok is járták a keleti blokk országait és hirdették a Szovjetunió dicsőséges űrhódítási eredményeit. Valentyina Tyereskovát, az első női űrhajóst, és férjét, a szintén űrhajós Andrijan Nyikolajevet éppúgy hatalmas ünneplő tömeg fogadta Magyarországon, ahogy Gagarint vagy Alekszej Leonovot, aki 1965-ben először lépett ki az őt szállító űrhajóból a világűrbe, hogy végrehajtsa – az akkor még egyértelműnek tűnő szovjet fölényt bizonyító – első űrsétát.

Az űrverseny a 21. századi terraformálási álmoknak is megágyazott

Az űrhódítás popkultúrája a világűr meghódításának tényszerű lépéseit jóformán teljesen elhomályosította. Arról például, hogy Farkas Bertalan pontosan mit is csinált a világűrben, és a vizsgálatai hogyan járultak hozzá a magyar űrkutatás további fejlődéséhez, sem akkor, sem azóta nem sokat lehet tudni. A szűkszavú korabeli információk szerint a Valerij Kubaszov parancsnok kíséretében utazó Farkas a Szaljut–6 űrállomáson csatlakozott Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósokhoz. Az összesen nyolc napig tartó űrutazás során a magyar űrhajós hazai kutatóintézetek által tervezett műszerekkel végzett orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatási kísérleteket és megfigyeléseket. Kozmonauta társaival egyebek mellett azt vizsgálták, hogyan termelődik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje, mekkora sugárzás éri az űrhajósokat az űrállomáson, és ez hogyan hat a teljesítményükre. 

A II. világháborút követő űrverseny, ami észrevétlenül megalapozta a jelenben zajló technológiai fejlesztések jelentős részét is, a hidegháború legfontosabb és leglátványosabb csatája volt. A szemben álló felek, az Egyesült Államok, és a Szovjetunió energiát és pénzt nem kímélve igyekezett maga alá gyűrni egymást. Noha először a szovjet félnek sikerült embert az űrbe juttatnia 1961-ben, a mindössze nyolc évvel későbbi amerikai holdra szállás már egyértelműen jelezte az amerikai erőfölényt. Miután az amerikai gazdaság teljesítményével egyre látványosabban képtelen volt lépést tartani, a Szovjetunió gazdasági, majd politikai összeomlása nem kis részben épp az űrverseny elkerülhetetlen következménye lett. 1980. május 26-án azonban mindebből Magyarországon semmit nem lehetett érzékelni.

„A Szovjetunióban 1980. május 26-án, budapesti idő szerint 20 óra 20 perc 40 másodperckor Valerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalan kutatóűrhajóssal a fedélzetén Föld körüli pályára bocsátották a Szojuz–36 jelzésű űrhajót (…). A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság állampolgárainak a világűrben szovjet űrhajón megkezdett útja újabb fényes bizonyítéka a szocialista országok együttműködésének” – tudósított Moszkvából a Petőfi Népe május 27-én. A napilapban azt is megemlítették, hogy a szóban forgó együttműködés eredményeképpen Farkas Bertalan az ötödik nemzetiséget képviselte a cseh, a lengyel, a kelet-német és a bolgár után, amelynek űrhajósai – szigorúan szovjet kozmonauták felügyelete mellett – kijutottak a világűrbe. Az amerikai és a szovjet űrhajósok mellett Farkas Bertalan így a hetedik nemzetet képviselte az űrben.

Az űrverseny hatalmas technológiai fejlődésnek ágyazott meg, ám a magyar űrkutatás a rendszerváltás után annak ellenére is szinte teljesen láthatatlanná vált, hogy 1992 és 2014 között önálló kormányzati intézmény, a Magyar Űrkutatási Iroda felügyelte. 2012-ben mégis magánszemélyek adományaiból és céges támogatásokból finanszírozták az első teljesen magyar fejlesztésű műhold felbocsátását. Két évvel később pedig a Magyar Űrkutatási Irodát is felszámolták. A hazai új kutatás akkor kapott új lendületet, amikor a kormány miniszteri űrbiztost nevezett ki 2018-ban, és a magyar űrkutatási programot gazdaságilag kiemelt jelentőségűvé minősítette. Ennek megfelelően Ferencz Orsolya röviddel űrbiztosi kinevezését követően 2,3 milliárd forintos büdzsét is kapott kormánybiztosi címe mellé. A 45 évvel ezelőtt a Szaljut–6 űrállomáson landolt Farkas Bertalan manapság a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának tagjaként tevékenykedik. 70 éves korában, 2019-ben, az újraélesztett állami űrkutatás hajnalán Hazáért Érdemjellel, valamint a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.

Írta: Balázs Zsuzsanna
Képszerkesztő: Virágvölgyi István