űrhajózás

Bélyeget bocsátottak ki a magyar űrhajózás tiszteletére

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szeptember 3-án Budapesten. A Graphasel Design Studio tervezte bélyegen, a hozzá kapcsolódó borítékon és bélyegzőn a HUNOR program hivatalos logója és a Csodaszarvas geometrikus csillagképe mellett a Magyarok a világűrben 2025 felirat látható.

Kapu Tibor egy űrkapszulában tart a Föld felé

Levált az Axiom–4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutató űrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar idő szerint hétfőn 13 óra 15 perckor a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy megkezdje 22,5 órás útját a Föld felé.

Kapu Tibor: Egy csoda részese vagyok

Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutató űrhajós, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.

Kapu Tiborék csatlakoztak a Nemzetközi Űrállomás legénységéhez

A Dragon űrhajó sikeres dokkolása után mintegy két órával, magyar idő szerint 14 óra 23 perckor az Axiom–4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor magyar űrhajós csatlakozott a Nemzetközi Űrállomás személyzetéhez (ISS).

Erős Pistát és Piros Aranyat is magával visz az űrbe a magyar űrhajós

Az Axiom–4 nemzetközi űrmisszió legkorábban június 10-én, helyi idő szerint 8 óra 22 perckor (közép-európai idő szerint 14 óra 22 perckor) indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén.

A 21. század történelmét a világűrben írják

Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén – emelte ki Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Huniverzum – Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.

Pille, Puli és a tartalék űrhajósok élete Kelenföldön

Csillagászat, űrkutatás és űrhajósok április 12-én a XI. kerületi Műszaki Tanulmánytárban. Az első ember űrutazásának 64. évfordulóján retró diavetítéssel, Lego-űrvonatokkal és -űrhajókkal, távcsöves napfoltfigyeléssel, naprendszer tematikájú workshoppal, valamint az űrhajósok életéről, az űrkutatás magyar műszereiről és a csillagászat kialakulásáról szóló előadásokkal ünnepelhetnek a gyermekbarát program keretében.

Bajáról mérik az űrszemét mennyiségét

Új műszerek segítik az űrszemét megfigyelését és az ezek által jelentett veszély előrejelzését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bajai Obszervatóriumában, ahol három egyforma távcsővel a nyolc-tíz centiméteres darabok pályáját is vizsgálni tudják.

Műholdat építenek a pécsi Pannon Űrlaborban

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK) egy középiskolás diák kérésére kezdtek űrkutatással foglalkozni, aki azzal a kéréssel fordult az intézményhez, hogy szeretne indulni egy középiskolásoknak meghirdetett nemzetközi szatellitépítő versenyen, azonban az iskolájukban nincsenek meg a berendezés létrehozásához és teszteléséhez, a mérésekhez való megfelelő eszközök, ezeket rendelkezésére tudnák-e bocsátani.

Sopronból mondják meg, milyen lesz az időjárás az űrben

A soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) legújabb fejlesztése hozzájárulhat az űridőjárás pontosabb előrejelzéséhez, és segíthet felkészülni az extrém eseményekre is.

Holdutazásra indult Mikael Genberg világjáró modellháza

Január 15-én indult útnak Floridából, a NASA Kennedy Űrállomásáról a SpaceX Falcon 9 rakétával felbocsátott Blue Ghost holdra szálló egység, valamint egy japán holdra szálló egység, amelynek fedélzetén eljuthat a holdra Mikael Genberg svéd művész alkotása, a vörösre festett holdházmodell.

A magyar űrhajósjelölteknek hetvenféle ételt kellett megkóstolni a kiképzésen

Űrhajóstársakkal és tapasztalt asztronauták segítségével készül az űrutazásra Kapu Tibor és Cserényi Gyula, a Hungarian to Orbit (Hunor) magyar űrhajósprogram két űrhajósjelöltje, akik Houstonból, az Axiom Space Ax-4 bázisról adtak videóinterjút a Kossuth rádiónak.

Ólomtéglát tettek Farkas Bertalan szkafanderébe

Augusztus 2-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. 1980. május 26-i utazásával Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.

Ezzel a géppel már nem utazhatnak turisták a világűrbe

Utoljára szállított turistákat a világűr határára a Virgin Galactic Unity űrrepülőgépe – közölte a Richard Branson brit milliárdos által alapított űripari vállalat.

A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatunk a csillagászati héten

Túlélési tanácsok kezdő marslakóknak, beszélgetés a négy magyar űrhajósjelölttel, a sötét anyag titkai Dr. Kiss L. László csillagász előadásában és az univerzum megtapintása – a csillagászati héten lehozzák a csillagokat is március 18–24. között a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.