Az űrkutatás hajnalán csak néhány műhold keringett a Föld körül, a nyolcvanas években néhány száz, mára viszont több mint nyolcezer. Ezek közül csak négy-ötezer a hasznos, azaz működő távközlési, meteorológiai, katonai vagy titkosszolgálati. Emellett meghibásodott, inaktív, kikapcsolt műholdak, illetve a fellövések „melléktermékei” sodródnak tehetetlenül az űrben.
A véletlen ütközések következtében szintén folyamatosan szaporodik ez a haszontalan törmelék, ennek az elmúlt néhány évben rohamosan növekvő mennyiségét a tudósok 8-9 ezer tonnára becsülik. A tíz centiméternél nagyobb darabok száma 40 ezerre tehető.
A Szputnyik–1 volt a Föld első műholdja, melyet 1957. október 4-én juttattak a világűrbe. Már ekkor arra buzdítottak mindenkit az oroszok és az amerikaiak, hogy ahol csak tudják, észleljék a műholdat és osszák meg a megfigyelt átvonulási pályájáról kapott adataikat az űrközpontokkal. Az egymástól kellő távolságban lévő helyekről egyidejűleg regisztrált észlelési pontok alapján kiszámíthatóvá vált a tényleges térbeli pályája.
1958-ban Magyarországról elsőként jelentkezett ilyen megfigyelésekre az akkor még városi tanácsi fenntartású Bajai Obszervatórium, ahol egészen 1988-ig egyre szofisztikáltabb módszerekkel és eszközökkel folyt a műholdmegfigyelés.
A munka 35 év kihagyás után indult újra. Az Európai Űrügynökség (ESA) által támogatott EON (European Optical Network) programban 12 állomás vesz részt, az SZTE obszervatóriuma az egyetlen magyarországi intézmény.
Az optikaiműhold-követő hálózat résztvevői minden alkalmas éjszakán végeznek méréseket, hogy adataikat más állomásokéval kombinálva az ESA előre jelezhesse az esetleges ütközéseket vagy a légkörbeli visszatéréseket, és megbecsülhessék a veszély mértékét.
A megfigyelések eredményei koordináták és a hozzájuk tartozó időadatok. Ezeket hamarosan egyidejűleg három színben végzett fényességméréssel egészítik ki az SZTE kutatói. A munkába állított három teljesen egyforma távcső segítségével kapott többszínű fénygörbék vizsgálatával a műholdak típusát, alakját, anyagát, forgástengelyét is meg tudják majd határozni. Ezzel a teljesen automatizált működésű, a lengyel Sybilla Technologies által készített speciális távcsőrendszerrel még a nyolc-tíz centiméteres űrszemétdarabok vagy a közeljövőben felbocsátandó magyar egyetemi CubeSat nanoműholdak pályáját is vizsgálni képesek.
