Farkas Bertalan
Augusztus 2-án történt
„Mást nem is érdemes elajándékozni, mint olyan dolgokat, melyekhez az ember maga is szívből ragaszkodik” – fogalmazta az 1998. augusztus 2-án elhunyt Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, Szántó Piroska, aki a harmincas évektől a szentendrei művészkörhöz, Vajda Lajos és Korniss Dezső alkotói közösségéhez kapcsolódott, az 1950-es években könyvillusztrációkat készített, majd olyan jelentős sorozatokat alkotott, mint a Szerelmesek és a Pléhkrisztusok. Önéletrajzi kötetei – a Bálám szamara és az Akt – fontos kordokumentumok.
Május 26-án történt
„Különös, hogy mindegy, hány darabot játszottam el, sokat közülük több mint háromszázszor, azt sem tudják, hogy az ember este egyáltalán fellép a színházban. Viszont ha elmegyek a tévébe és megeszek két szöcskét, erről beszél a fél ország” – fogalmazta a ma hetvennyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Gálvölgyi János, akit az 1968-as Ki mit tud? győztes parodistájaként ismert meg az ország, majd többek között a Thália Színház és a Vidám Színpad előadásaiban, illetve számos filmben és tévéműsorban láthattunk.
Farkas Berci öröksége – Az űrkultusz hőskora és a szabolcsi űrvidék
Űrhajósaink, Farkas Bertalan és Kapu Tibor mindketten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőttek fel, a falujaik közötti távolság tíz kilométer sincs.
Űrkorszak, harmonikavarázs és a vácrátóti botanikus kert titkos élete – Programajánló
Magyarország és az űrkorszak, ember és algoritmus párbeszéde a zenében, harmonikavarázs a Fonóban, beszélgetés Bodor Ádám megfilmesített műveiről, legendás fotósok képei és egy óriási Leica fényképezőgép Egerben – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.
A 21. század történelmét a világűrben írják
Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén – emelte ki Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Huniverzum – Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.
Magyar „űrcsokoládé” utazhat Kapu Tiborral a Nemzetközi Űrállomásra
Különleges magyar édesség, a Stühmer Pillanat Korfu „űrcsokoládé” utazhat a NASA jóváhagyását követően Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa csomagjában a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A csokoládé a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak és a hőmérséklet-ingadozásnak is képes ellenállni.
Ólomtéglát tettek Farkas Bertalan szkafanderébe
Augusztus 2-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. 1980. május 26-i utazásával Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.