Hírmozaik – április 27.
Freddie Mercury-kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában, debütáló előadók a Társaskörben, hollywoodi csillogás, 125 év, 125 ingyenes film a magyar film napjára a Filmión, manganap a Néprajzi Múzeumban, idén újra Szigligeten a Mediawawe, átadták a Táncház Díjat és a Táncház Érméket.
Freddie Mercury-kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában
A nagyszabású időszaki tárlat a Queen együttes néhai frontemberének történetét mutatja be, emellett a Queen együttes negyven évvel ezelőtti budapesti koncertjét is felidézi.
„A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy elővételben eddig tízezer jegyet adtunk el rá” – mondta Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora.
A Freddie című tárlat, amelynek létrejöttében közreműködött a sztár emlékét ápoló World of Freddie szervezet, mintegy ötszáz személyes tárgyat, színpadi jelmezt, kéziratokat vonultat fel, mindezt barátok és munkatársak visszaemlékezései egészítik ki.
Mándli Endre Vazul társkurátor elmondta, hogy a tárgyakat innovatív, interaktív installációk teszik teljessé, és a látogatókat a nyolcvan éve született és 1991-ben elhunyt énekes egykori személyi asszisztense, Peter Freestone audiokommentárja kíséri végig.
Debütáló előadók a Társaskörben
Selmeczi György szerzői estjén Horváth István, Kriszta Kinga és Balázs János is színpadra lép. Az Óbudai Társaskör májusban zenei programokkal, Maros András kamaradrámájának bemutatójával és a Pszicho-sorozat második előadásával várja közönségét, dr. Bánki György először tart előadást.
Május 6-án Pajor Olivér Joakim zongoraművész, több nemzetközi verseny díjazottja debütál a nagyteremben, zeneakadémiai mesterdiploma-koncertjének műsorát mutatja be. Estjén Couperin-, Debussy-, Stockhausen- és Enescu-műveket játszik.
Május 8-án Selmeczi György szerzői estje a Kossuth-díjas alkotó sokrétű zenei világába viszi vendégeit. A műsor egyik legfigyelemreméltóbb darabja az Óda az anyához című kantáta Weöres Sándor, Kányádi Sándor verseire, melynek szólistája a Kriszta Kinga–Horváth István operaénekes házaspár és gyermekeik: Horváth Hanga és Horváth Etele. Közreműködik az Octovoice Énekegyüttes és a Camerata Seniorum. A koncert a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának része.
A Budapesti Filharmóniai Társaság rendszeresen jelentkezik kamarakoncertekkel a Társaskörben, a soron következő 11-én lesz Halk húrok reszketése címmel, a házigazda Tóth Endre zenetörténész.
13-án újra Kortársaskör-premier: ezúttal Maros András fekete humorú kamaradrámáját mutatja be Vándor Éva és Lapis Erika. A Masszívan megy itt a jövés-menés című felolvasószínházi előadás egy anya és lánya kapcsolatáról szól; történet a demenciáról, a szeretet torzulásairól, a későn érkező felismerésekről. Rendező: Király Attila.
Horgas Eszter és művészbarátai 15-én várják mindazokat, akik szeretik a két amerikai zseni: George Gershwin és Leonard Bernstein zenei stílusát. A virtuóz koncerten a Kék rapszódia dallamai és a West Side Story dalai is felcsendülnek a ClassJazz Band közreműködésével. Az esemény szintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál része.
Sikerrel indult áprilisban a Pszicho-sorozat. Második alkalommal, május 21-én, először tart előadást a Társaskörben dr. Bánki György pszichiáter, író. Témája a nárcizmus. A jelenség közkeletű értelmezésein túl beszél a nárcisztikus személyiség összetett formáiról és a nárcisztikus személyiséggel történő kapcsolódásról.
A programok sorát május 30-án az Óbudai Kamarakórus jubileumi hangversenye zárja. A negyvenéves együttes Szent és profán című koncertjén az elmúlt évtizedek gazdag repertoárjából válogat, a reneszánsztól a kortárs művekig. Az együttest alapítása óta Erdős Ákos vezeti.
Az esti előadások előtt is bejárható a Pincegaléria díjmentesen látogatható időszaki kiállítása. Május 17-ig Lenkey-Tóth Péter festőművész Zúgó című tárlatának képei várják a látogatókat 10-től 18 óráig.
Hollywoodi csillogás
Mahó Andrea és Kovács Gábor exkluzív filmzenei estje a mozi aranykorának vibráló eleganciáját és drámai erejét hozza el május 5-én az Orfeum színpadára. A különleges produkció egy olyan időutazásra invitálja a közönséget, ahol a filmtörténet legikonikusabb dallamai nem a vásznon, hanem élőben, karnyújtásnyira szólalnak meg. Az est során a világhírű zenék nyers őszinteséggel és intim közelségben kelnek életre, felejthetetlen élményt kínálva mindazoknak, akik a hétköznapokból kiszakadva a klasszikus glamour világában szeretnének elmerülni.
Míg a világ nagyvárosaiban tízezrek figyelik távcsővel a monumentális filmzenei koncerteket, az Orfeum közönsége valami olyat kap, ami ma már valódi luxus: közelséget és intimitást. A repertoár a Titanic, Rómeó és Júlia, My Fair Lady, Love Story szívszorító romantikájától A Keresztapa drámai erején át A nagy pénzrablás lázadó lüktetéséig sok dalt felölel.
Az esemény tökéletes választás mindazoknak, akik szeretik a minőségi programokat, rajonganak a kultikus filmekért, és értékelik a stílusos kikapcsolódást. Az Orfeum félhomályos, bársonyos atmoszférája, a válogatott prémium italok és a finom fogások biztosítják, hogy az este ne csak a fülnek, hanem az ízlelésnek és a léleknek is ünnep legyen.
125 év, 125 ingyenes film a magyar film napjára a Filmión
125 éves a magyar film, a Nemzeti Filmintézet streamingplatformja, a Filmio nagy ívű válogatással ünnepli az évfordulót: április 27 – május 10. között 125 magyar film nézhető kiváló minőségben, ingyenesen.
A ma kezdődött kéthetes ünnepi Filmio-kínálat kivételes alkalom arra, hogy újra felfedezzük vagy újranézzük a magyar filmtörténet klasszikusait, közönségfilmjeit, kultikus alkotásait és a közelmúlt meghatározó műveit.
A kínálatban izgalmas krimik és thrillerek, érdekfeszítő dokumentumfilmek, örök klasszikusok és kortárs filmek is láthatók. Két élő legenda, az idén 80. születésnapjukat ünneplő Bereményi Géza és Koltai Lajos alkotásai, valamint a száz éve született Herskó János rendezései is ingyenesen nézhetők. Örök klasszikusok, melyek máig meghatározó részei a filmkultúrának és a magyar animáció gyöngyszemei is láthatók, mint a Lúdas Matyi, a Fehérlófia, a Hugó, a víziló, a Misi Mókus kalandjai, Az erdő kapitánya vagy a Kojot négy lelke.
Az ünnepi válogatásban van többek között a Liza, a rókatündér című romantikus fekete komédia és a Budapest Noir című thriller. Újra nézhető a közönségkedvenc Butaságom története vagy a Csak semmi pánik című klasszikus vígjáték. A kínálat része A napfény íze, Szabó István nagyszabású, nemzetközi koprodukcióban készült családtörténete. Az animáció kedvelői számára kihagyhatatlan Az idő urai, René Laloux és a magyar Pannónia Filmstúdió együttműködésében készült sci-fi-klasszikus, amely máig különleges helyet foglal el az európai animáció történetében.
Idén újra Szigligeten a Mediawawe
36. alkalommal rendezik meg a Mediawawe Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet, amely a hagyományokat és a folyamatos megújulást ötvözve idén is a Balaton egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Szigliget Várudvarban kap otthont. A rangos filmes mustrára összesen 670 alkotás érkezett 42 országból, köztük 475 kisjátékfilm, 87 animáció és 108 dokumentumfilm. A versenyprogramba végül 22 ország 65 filmje került be, míg a magyar alkotások külön blokkban mutatkoznak be a közönség előtt.
A fesztivál nem csak a filmekről szól: a kísérőprogramokban a jazz, a világzene és a népzene mellett mindennap különleges DJ-szettek gondoskodnak a hangulatról. Napközben workshopok, vásár, közösségi asztal és színházi produkciók várják az érdeklődőket, miközben a Mediawawe-re jellemző műfaji keveredések és váratlan zenei találkozások idén is meghatározó élményt ígérnek – ennek egyik izgalmas példája a belga Cpt. Fonk eklektikus etno-funk formáció fellépése.
A zenei programban olyan ismert hazai és nemzetközi előadók szerepelnek, mint a Parno Graszt, a Góbé, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, az elektronikus zenei színtérről az Óperentzia, az Obadu Live és a Montanaro–Zlatanos live act duó, míg a jazz világát a Barabás Lőrinc Quartet és a Geröly Space Quartet képviseli. Új előadásának munkabemutatójával érkezik a Flock Projekt légszínház is.
A húzónevek mellett fiatal, feltörekvő hazai és külföldi előadók is bemutatkoznak, miközben a visszatérő Mediawawe-kedvencek is újra színpadra lépnek. A fesztivál így idén is a filmek, a zene, a kultúra és a közösségi élmények különleges találkozópontja lesz a Balaton partján.
Átadták a Táncház Díjat és a Táncház Érméket
Hétvégén tartották a 45. Országos Tancháztalálkozó és Népművészeti Vásárt, az élő népművészet nagy múltú összművészeti fesztiválját, amely idén is a Táncház Egyesület rendezésében, széles körű szakmai összefogással valósult meg. A Táncháztalálkozó helyszínein – a Papp László Sportarénában, a Fonó Budai Zeneházban és a Hagyományok Házában – összesen mintegy tizenötezren vettek részt. A közreműködők létszáma meghaladta a kétezret. Az eseményre nemcsak Magyarországról, hanem a környező országok magyarlakta területeiről, sőt Nyugat-Európából és a tengerentúlról is érkeztek vendégek és szereplők egyaránt. Az eseményen a hagyományok szerint átadták a Táncház Díjat és a Táncház Érméket is.
A Táncháztalálkozó interaktív táncházaiban és gálaműsoraiban a hagyományoknak megfelelően helyet kaptak a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek élő zenével kísért táncai. Ismét különleges vonzerőt jelentett a népművészeti vásár színes forgataga, a Minden magyarok tánca, vagy az ezúttal ismét a Táncháztalálkozón helyet kapó Tedd ki a pontot! nemzetközi legényesverseny. A program fókuszában a száz éve született népzenegyűjtő, Kallós Zoltán állt. Ennek jegyében vándorkiállítás és fiatalok népzenei szemléje színesítette a programot.
Az idei év Táncház Díját az Üsztürü zenekar érdemelte ki. A kuratórium döntött a Táncház Érmék sorsáról is, amelyeket 2026-ban Dénes Zoltán dokumentumfilmes, Kakuk Pál táncművész, néptáncpedagógus, Kóka Rozália mesemondó, író, Lelkes Lajos (†) koreográfus, könyvkiadó és Stoller Antal koreográfus nyertek el.
Címlapfotó: Érdeklődő a Freddie Mercury-kiállításon a megnyitó után a Magyar Zene Házában 2026. április 27-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI