080_CPP_VATICANMEDIA_014799 (1).jpg

Hírmozaik - december 24.

Leó pápa újdonságokat vezet be a szentestén tartandó mise menetében, több mint ezerhatszáz kívánságot teljesített a Máltai Szeretetszolgálat, idén ismét szólnak a karácsonyi dalok Betlehemben - hírösszefoglalónk.

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

A szenteste bemutatott mise a hagyomány szerint a Szent Péter-bazilika bejáratánál indul, és a karácsonyt hírül adó, latin nyelvű Kalenda-énekkel veszi kezdetét – írja az MTI.

A bazilika főoltáránál jászolban elhelyezett gyermek Jézus-szobrot lepel borítja, amelyet a szertartás elején felemelnek. A kontinenseket képviselő gyerekek virágokat helyeznek Jézuska jászlához. Felnőtt hívők pedig adományokat visznek az oltárhoz. A mise végén a pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában épített betlehembe fekteti a Jézuska szobrot.

Újdonságnak számít, hogy a misét megelőző szertartás 21 óra 40 perctől kezdődik, majd a mise tíz órától. XVI. Benedek pápasága alatt a december 24-i esti mise fél tízkor kezdődött, Ferenc pápa pedig 2020-tól este fél nyolctól mutatta be.

XIV. Leó pápa Úrangyala imádságát mondja el a Szent Péter téren december 21-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
XIV. Leó pápa Úrangyala imádságát mondja el a Szent Péter téren december 21-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Az ünnep szintén új eleme, hogy első alkalommal tagalog (Fülöp-szigetek) és igbo (Nigéria) nyelven is megszólalnak a fohászok. Szokásnak számít, hogy szenteste különböző nyelveken mondanak imát és fohászokat: az idén arabul az egyházért, angolul a kormányzókért, igbo nyelven a szentév alatt irgalmasságot és bűnbocsánatot nyert emberekért, portugálul az egyházi hivatást választó nőkért imádkoznak, tagalog nyelven pedig a népekért.

Az esős idő ellenére a Vatikán számításai szerint hívők és turisták tömege kíséri XIV. Leó első karácsonyát. A legtöbb embert december 25-én várják: a Szent Péter tér környékéről kitiltották a járműforgalmat. Az Angyalvártól a Szent Péter térig vezető sugárúton több biztonsági ellenőrzőpontot állítottak fel.

December 25-től egymás után lezárják a pápai bazilikák szentkapuit. December 25-én a Santa Maria Maggiore-bazilika lesz az első, majd a Szent Pál és a lateráni Szent János bazilika következik. Utolsóként XIV. Leó pápa vízkereszt napján, január 6-án a Szent Péter-bazilika szent kapuját csukja be ünnepélyes szertartással.

Több mint ezerhatszáz kívánságot teljesített a Máltai Szeretetszolgálat

A felzárkózó településeken élő gyermekek személyes kívánságait gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy cégek és magánemberek segítségével teljesítse a gyerekek karácsonyi álmait – adta hírül a szervezet. A november elején, ötödik alkalommal meghirdetett és december 15-éig tartó Legyél te is Csillagszóró! nevű akcióban a karitatív szervezet munkatársai a legszegényebb falvakban rendszeresen zajló közösségi programok során írták össze a kéréseket. A támogatók az így összeállt listán szereplő ajándékok megvásárlásával váltották valóra a gyerekek álmait.

Idén 1650 kívánságot teljesített a karitatív szervezet. A kampányhoz csaknem 200 magánadományozó csatlakozott, mellettük számos cég, sport-, szociális és tanintézmény is bekapcsolódott az ajándékgyűjtő kampányba. A magánszemélyek közül volt, aki egyedül vállalta egy gyermek ajándékát, mások családként vagy baráti társaságként döntöttek úgy, hogy egy közösségnek teszik szebbé a karácsonyt.

A kívánságok évről évre sokat elárulnak. A focilabda továbbra is az egyik legnépszerűbb kérés a fiúk körében, míg a lányoknál gyakran szerepel baba vagy sminkkészlet. Volt, aki a nemzeti 11 által dedikált fociskártyát kért, más horgászfelszerelést, nagy karácsonyi manót, vagy távirányítós autót egy kis édességgel. A trendi kívánságok között megjelent a Labubu, emellett boxkesztyű is szerepelt a listákon.

Pierbattista Pizzaballa olasz érsek, Jeruzsálem latin pátriárkája útban a betlehemi Születés templomába 2025. december 24-én. Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean
Pierbattista Pizzaballa olasz érsek, Jeruzsálem latin pátriárkája útban a betlehemi Születés templomába 2025. december 24-én. Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin templomban az éjféli misét – adta hírül az MTI.

A háború miatt az elmúlt két évben a szokásosnál jóval kevesebben voltak Betlehemben karácsony idején, és csak csendben, visszafogottan ünnepeltek a keresztények.

Idén ismét feldíszítették a hatalmas karácsonyfát a Születés templománál, és ismét hangos dudaszóval, karácsonyi dalokat játszva masíroztak az elmúlt két évben a háború ellen hallgatással tiltakozó cserkészzenekarok.

Ezrek fogadták a Születés temploma előtti Jászol-téren a latin pátriárkát, a Szentföld legfőbb katolikus vezetőjét, aki a Jeruzsálemből Betlehembe tartó hagyományos körmenettel nyitotta meg az idei ünnepségeket.

Nyitókép: Hívők hallgatják XIV. Leó pápa Úrangyala imádságát a Szent Péter téren december 21-én. Fotó: Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP

Ez is érdekelheti

Öt karácsonyi történet Mórától Dickensig

Öt klasszikus történetrészlettel hangolódunk a karácsonyra. Neked melyik a kedvenced?

Szűcs Zsuzsanna: A mértékletesség ritmus, amihez a testünk mindig vissza tud találni

Hol ér össze a bibliai lakomák jelképes mértéktartása a mai túlfogyasztás, rohanás, érzelmi evés és ünnepi túlzások világával? És dietetikusi szemmel mit jelent ma a lakoma: bűnbeesést, gyógyulást vagy újraértelmezett harmóniát? Interjú Szűcs Zsuzsannával, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökével.

Az ünnep és a lakoma kéz a kézben járnak a Magyar Kultúra magazin új lapszámában

Hogyan étkeztek őseink? Hogyan befolyásolta a történelem azt, amit ma a tányérjainkon találunk, és vajon létezett valaha egészséges lakoma? Egyáltalán: hogyan kapcsolódnak ma össze az ünnepi időszakok és az evés? A Magyar Kultúra magazin ünnepi lapszáma a Lakoma fogalmát járja körbe, a kérdésekre a válaszokat pedig egész Kárpát-medence-szerte kutatja.

Fény, csend, átváltozás – kortárs magyar művek az ünnep felől

A karácsonyhoz nemcsak a klasszikus ünnepi képek kapcsolódnak, hanem azok a finom helyzetek is, amikor a fény, a csönd vagy egy mozdulat egy pillanatra lelassítja a világot.