betlehem

Emberi szóra hív a Máltai Szeretetszolgálat az Adventi Kertbe

Találkozásra, beszélgetésre, közös várakozásra hív a Máltai Szeretetszolgálat a Batthyány téri központi épületénél. A szervezet a rendezvénysorozaton nem gyűjt adományokat, csak azt kéri a betérőktől, szánjanak időt a megállásra, a beszélgetésre. Foglaljanak helyet a Máltai Adventi Kertben felállított betlehemben, nézzék meg a homlokzaton látható egyedi fényfestést, és igyanak egy meleg teát.

Magyar betlehemek is láthatók a Szent Péter téri karácsonyi kiállításon

Daru Péterné, Tamaskovics Gáborné és Tremmel Hudik Katalin kézműves alkotása képviseli az idén Magyarországot a Szent Péter téri nemzetközi betlehemkiállításon – közölte a szentszéki magyar követség az MTI-vel pénteken.

Betlehem, ahol Jézus és a street art találkozik – Adventi kiállítás a Deák17 Galériában

Betlehem, Jézus születésének helyszíne szimbolikus hely, ugyanakkor egy ma is létezó, multikulturális város, ahol ókori romoktól középkori keresztény templomokon és muszlim mecseteken át hatalmas, határzáró betonfalakig és Banksy által festett street art alkotásokig sok minden található.

Első alkalommal adták át a nemzet betlehemét a Kossuth téren

Az alkotás 17 szobra és építménye a Kárpát-medence 34 települése fafaragóinak önkéntes munkájával és 64 népművészeti egyesület összefogásával készült el.

Megnyílt a betlehemijászol-kiállítás a Szent István-bazilikában

A január 7-ig látogatható kiállításon hivatásos és amatőr művészek, gyerekcsoportok adventi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- és iparművészeti alkotásai láthatók.

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? – A Kaláka koncertje

Mikor a betlehemesek karácsonykor házról házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes december 19-i karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék lesz a MOMkultban.

Magyar kézműves alkotások láthatók a Szent Péter téri betlehem-kiállításon

Magyar kézművesek alkotásai is szerepelnek a világ minden részéből a Vatikánba érkezett betlehemek között, amelyek a járványhelyzet miatt szabadtéri kiállítóhelyen, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában láthatók vasárnaptól.

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

18 magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban december 8-án a nemzetközi betlehem-kiállítás.

Élő betlehem a Várkert Bazárban

Élő betlehemmel, koncertekkel, táncszínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is készül az adventi időszakra december 2. és 23. között a Várkert Bazár. Az adventi vasárnapokon misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal.

A költők ajándéka szentestére

A karácsony a hagyományainkból épül fel. Azokból a szokásokból, képekből, illatokból, kedves szavakból és emlékekből, melyeket a családunkból, őseinktől hozunk. A felmenőink mellett azonban a kultúránkból is merítünk, amikor ünnepelünk. Kitörölhetetlenül ott vannak bennünk azok a versek, amelyeket gyerekként tanultunk, és amelyek azt mutatják, hogyan látták a költők a karácsonyt.