Az alkotás 17 szobra és építménye a Kárpát-medence 34 települése fafaragóinak önkéntes munkájával és 64 népművészeti egyesület összefogásával készült el.

Első alkalommal adták át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának közreműködésével létrejött nemzet betlehemét az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára advent első vasárnapján felidézte: három éve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrben fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy anyaországi és határon túli művészek összefogásából létrehozzák ezt az alkotást. Nem véletlenül a bükkaljai községben született meg a nemzet betlehemének ötlete, ugyanis Kisgyőr nevezetes fából faragott köztéri szobrairól, egyebek mellett Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheméről, az életfát formáló falukapujáról, valamint a magyar államiság, a nemzeti összefogás egyik legfontosabb jelképét megelevenítő Szent Korona-kilátójáról – ismertette az államtitkár.

Richly Gábor, az MMA főtitkára kiemelte: a Magyar Művészeti
Akadémia nem pár száz akadémikus zárt klubja, hanem egy olyan, szerteágazó
közfeladatokat ellátó testület, amelynek célja a magyar kortárs művészet minél
szélesebb spektrumának segítése az egész nemzet és a társadalom javára. Ezt a
feladatát az MMA akkor láthatja el a leghitelesebben, ha olyan kezdeményezések
támogatójává válik, ahol akadémikusok más alkotóművészekkel közösen tudnak
létrehozni művészeti alkotásokat.

Kékedi László, az MMA rendes tagja, az MMA népművészeti
tagozatának vezetője, Kisgyőr polgármestere elmondta, hogy a nemzet
betlehemének különböző részeit a felvidéki Várhosszúrét, az erdélyi
Mezőbergenye és Gyergyószárhegy, valamint az anyaország területéről egyebek
mellett Budapest, Dédestapolcsány, Kisgyőr, Mátészalka, Pécs, Nádudvar és
Vásárosnamény fafaragó művészei készítették el.

Az alkotást, amelyet vízkeresztig láthat a nagyközönség a Kossuth téren, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke adta át.

 Az ünnepségen
közreműködött a Kisgyőri Népdalkör, a Tarsoly Együttes, Nemcsák Károly
színművész, Szerényi Béla és Barabás Balázs népzenész, Petrás Mária
népdalénekes és zenésztársai, valamint a Gödi Búzaszem Iskola és az Óbudai Népzenei
Iskola növendékei és művésztanárai.