A pályázatra olyan, hagyományos betlehemek terveit várják, amelyekben az alkotó saját településének, lakókörnyezetének sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi, építészeti elemeket is megjeleníti ? hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a pályázatról tartott budapesti sajtótájékoztatón hétfőn.

 


betlehem_masolat_600x400.png
Fotó: tanchaz.hu

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elmondta, hogy a paraszti hagyományban a legjelentősebb ünnepi periódus az adventtől vízkeresztig tartó időszak, amikor arra is jut idő, hogy szép betlehemeket faragjanak, építsenek azok, akik nem csak elképzelni akarják Jézus születését, hanem gyakorlatban, kézzel foghatóan is meg tudják valósítani. ?Szép lenne, ha a Kárpát-medence minden településén találkoznának ezzel a néphagyománnyal. Ezt a célt szolgálja a most kiírt pályázat is" ? fűzte hozzá.

A három legszebb terv megvalósításának kivitelezését és költségeit a szervező vállalja 2019 adventjében 10-10 millió forint értékben, a három legjobb alkotót pedig egymillió, 500 és 250 ezer forinttal jutalmazzák. A terveket a magyarorszagbetleheme@hungarofest.hu email címre várják.

Forrás: MTI