Hírmozaik – január 13.
Budapesten találkoztak a világ legjobb cirkuszművészei, eljön a Csendes barát díszbemutatójára Tony Leung Chiu-wai, Elek Juditra emlékeznek Berlinben, Székelyföldön indul a Magyar menyegző és magyar komponista kapta a világ egyik legrangosabb klasszikus zenei díját.
Kínai akrobatáké lett a nagydíj a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon
A China National Acrobatic Troupe csoport kapta a nagydíjat a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált záró gálaesten a Fővárosi Nagycirkuszban. A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő, január 7. és 12. között megrendezett fesztiválon a világ legjobb artistaművészei mutatták be tudásukat.
A magyar versenyzők közül a Stefani Artʼs Special Award és a Balkanski Cirkusz különdíját vehette át Eötvös Christofer illuzionista. Ifj. Ádám Rudolf zsonglőr a Richter Ricardo Cirkusz különdíjában részesült. A The Anna’s duó elnyerte a Tashir Arena Yerevan Circus, a BOR Productions és az International Circus Festival of Italy, valamint a PULSO Peru’s First International Festival különdíjait, egyben meghívást nyert a Peruban megrendezendő Pulso fesztiválra. Szintén meghívást kapott a magyar Duo Kriko gurtnipáros az Aachen Christmas Circusba, valamint a Without Borders szentpétervári cirkuszfesztiválra – tudósította az MTI.
Négy napig járja Székelyföldet a Magyar menyegző
Csíkszeredában mutatják be Káel Csaba és Lajos Tamás szerelmes táncfilmjét, a Magyar menyegzőt január 16-án, pénteken. Az alkotást három további székelyföldi vetítést követően január 22-től láthatja a közönség a magyarországi és a romániai mozikban. A vetítéssorozat a Vándormozi szervezésében valósul meg, amely első alkalommal mutat be filmet önálló forgalmazásban Romániában – közölték a szervezők az MTI-vel.
Csíkszeredában január 16-án, Székelyudvarhelyen 17-én, Sepsiszentgyörgyön 18-án, Marosvásárhelyen 19-én vetítik le a filmet. A Törőcsik Franciska és Kovács Tamás főszereplésével forgatott produkció ősbemutatója november 15-én volt Kolozsváron a Magyar Operában, nemzetközi premierjére a Tallinni Nemzetközi Filmfesztivál (PÖFF) versenyprogramjában került sor.
A Csendes barát díszbemutatójára eljön a hongkongi világsztár is
Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb alkotása, a Csendes barát január 26-i díszbemutatójára hazánkba érkezik a film egyik főszereplője, Tony Leung Chiu-wai. A Wong Kar-wai-filmekből és a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című Marvel-produkcióból ismert hongkongi világsztárnak ez az első európai filmje. A kínai művészt a 2024-es Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal tüntetették ki. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült magyar–német–francia koprodukció a 82. Velencei Filmfesztiválon debütált, ahonnan hat díjat hozott haza, és azóta számos díjat nyert. A film 2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a hazai mozikba.
Elek Judit két felújított filmjét is műsorra tűzi a Berlinale
A február 11-én kezdődő Berlinale szervezői nyilvánosságra hozták, hogy a Forum Special programban műsorra tűzik az Istenmezején 1972–73-ban és a Mándy Iván főszereplésével készült Találkozás című Elek Judit-filmek restaurált változatait.
A Forum különprogramja idén a női rendezőkre fókuszál. A 2025. október 1-jén 87 éves korában elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas Elek Judit az egyik első, meghatározó fontosságú magyar filmrendezőnő volt. Filmjeinek jellegzetes stílusjegye a játékfilm és dokumentumfilm közötti határ elmosása, a fikció és a valóság keveredése. Filmjeivel négy alkalommal is szerepelt Cannes-ban, és számos európai és nemzetközi fesztivál díját elnyerte.
Február 6-án búcsúztatják Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben
Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben – adta hírül a Magyar Filmművészek Szövetsége bejelentését az MTI. A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója életének hetvenegyedik évében január 6-án hunyt el. Tarr Béla készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot, amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. 2011-ben A torinói ló című játékfilmjével visszavonult a rendezéstől.
1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották. Művészetét egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el. 2023-ban megkapta a tiszteletbeli Európai Filmdíjat. Tavaly februárban a 44. Magyar Filmszemle, legutóbb pedig a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjával tüntették ki.
Zombola Péter kapta az év zeneszerzője díjat az ICMA zsűrijétől
Zombola Péter magyar zeneszerzőt választotta a 2026-os év zeneszerzőjének az International Classical Music Awards (ICMA) nemzetközi zsűrije. A döntéssel első alkalommal részesült magyar alkotó a Composer of the Year díjban.
Zombola Péter zeneszerzőként és egyetemi tanárként egyaránt aktív Európában és az Egyesült Államokban. Jelenleg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán és az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen tanít.
Az ICMA a világ egyik legrangosabb klasszikus zenei díja, amelyet minden évben nemzetközi szakmai zsűri ítél oda számos kategóriában. A zsűri elnöke Rémy Franck, a luxemburgi Pizzicato zenei szaklap főszerkesztője. A testület tagjai a világ vezető zenei magazinjainak, online felületeinek és rádióállomásainak hivatásos zenekritikusai. Magyarországot a Papageno zenei magazin képviseli – közölte a Manna Kulturális Egyesület kedden az MTI-vel.
Címlapfotó: A kínai Xishui Akrobatacsoport zsonglőrszáma a XVI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál nyitórendezvényén Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban 2026. január 7-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán