DKCSZ20260114026.jpg

Hírmozaik – január 14.

Névadóval egybekötött évnyitó az NFI fóti filmgyártó bázisán, megválasztották az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnökét, magyar animáció a Berlinalén – hírösszefoglalónk.

Legendás filmesekről nevezték el az NFI új fóti stúdióit

Névadóval egybekötött évnyitót tartott a Nemzeti Filmintézet (NFI) fóti filmgyártó bázisán. A négy új világszínvonalú műterem ezentúl Adolph Zukor, William Fox, Makk Károly és Radványi Géza nevét viseli, míg a középkori várdíszletet egykori megálmodójáról és megvalósítójáról, Banovich Tamás díszlettervező-rendezőről nevezték el.

„Nem volt könnyű dolgunk a névválasztásnál, ez is bizonyítja, hogy a magyar film nagyon gazdag, tele olyan alkotókkal, akikre a vitákon felül, mindannyian büszkék vagyunk, szívesen emlékezünk” – mondta el Káel Csaba kormánybiztos, az NFI elnöke a január 14-i névadón.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a 2020-ban működésbe lépett NFI fő vállalásait az elmúlt év sikerei beteljesítették. A kormánybiztos kiemelte a koprodukciós stratégia sikerét is, melynek keretében az NFI támogatásával mintegy 40 koprodukció készült el vagy van folyamatban.

Káel Csaba a 2026-os évre előretekintve bejelentette, hogy a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált június 18–20. között rendezik meg Veszprémben és Balatonfüreden, míg a 9. Budapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 15-től 20-ig tekintheti meg a közönség.

Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke beszédet mond az ENSZ Ifjúsági Küldötti Programot bemutató ünnepségen a fővárosi Ybl Villában 2025. február 20-án. Fotó:  MTI/Bodnár Boglárka
Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke beszédet mond az ENSZ Ifjúsági Küldötti Programot bemutató ünnepségen a fővárosi Ybl Villában 2025. február 20-án. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Bogyay Katalin lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke

A több évtizedes nemzetközi diplomáciai és UNESCO-tapasztalattal rendelkező Bogyay Katalin lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter január 13-án adta át a felkérőlevelet Bogyay Katalin részére, aki 2026. január 1-jétől négyéves időtartamra tölti be az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöki tisztségét – írja az MTI.

Az új elnök tervei között szerepel a Magyar Nemzeti Bizottság megújítása, új szakmai testület és titkárság felállítása, valamint az UNESCO aktuális stratégiai programjaihoz való aktív magyar hozzájárulás erősítése. A folyamatban lévő feladatok között kiemelt helyet foglal el a szellemi és épített kulturális örökség védelme, valamint a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben a következő Világtudományos Konferencia és a Nők a diplomáciában emlékév előkészítése.

Megkezdődött a 22. CineFest nevezési időszaka

Megkezdődött a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nevezési időszaka. Az eseményt idén szeptember 4–12. között rendezik – tájékoztat az MTI. A filmszemlére három kategóriában várják a munkákat: nagyjátékfilm, dokumentumfilm és pályakezdő, feltörekvő magyar alkotók élő szereplős kisjáték- és rövid animációs filmjei. Az utóbbi, CineNewWave nevű kategóriába június 15-ig, a másik kettőbe május 31-ig lehet jelentkezni. A szemlére kizárólag olyan 2025-ben vagy 2026-ban készült filmekkel lehet nevezni, amelyeket Magyarországon még semmilyen formában nem mutattak be. A nevezés minden kategóriában ingyenes.

MOME-diplomafilm is szerepel a Berlinalén

Feiner Janka diplomamunkáját, a Lángbogár a zsebemben (Fire in My Pocket) című alkotást a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be – adta hírül az egyetem.

A közel tízperces film története a valóság és a képzelet határán egyensúlyoz: főhősét egy apró tűzlény csábítja különféle csínytevésekre. Bár apja többször is megpróbál gátat szabni a rendbontásnak, a fiú követi új barátját egy szürreális, varázslatos gombavilágba. Ebben a birodalomban a szabadság határtalannak tűnik, ám a tetteknek itt is súlyuk van: a főhősnek végül szembe kell néznie vágyai következményeivel és a felelősségvállalás fontosságával.

A Berlinale válogatói méltatásukban kiemelték a film vizuális leleményességét: „A Lángbogár a zsebemben azonnal meggyőzött minket mint a rövidfilmművészet kiemelkedő példája a fiatal közönség számára. Gyönyörűen felépített, vizuálisan találékony és bátor alkotás. (…) A történet érzékenyen és hitelesen mutatja be a gyermeki vágyak és a kötelességek ütközését.”

Címlapfotó: A Hunyadi-sorozatban is használt, Banovich Tamásról elnevezett középkori várdíszlet a Nemzeti Filmintézet stúdiókomplexumának, az NFI Stúdió műtermeinek és középkori várdíszletének névadó ünnepségén a fóti filmstúdióban 2026. január 14-én.  Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

Ez is érdekelheti

Horváth Anita: Nincs olyan, hogy valaki félig cigány

Sokoldalú, érzékeny művész, aki a fotográfia nyelvén próbál válaszokat találni a gyermekkora óta benne feszülő kérdésekre identitásról, nőiségről és hitről: Horváth Anitával randiztunk.

Hírmozaik – december 18.

Rekordévet zárt a magyar filmipar, várják a jelentkezőket a Versünnep Fesztiválra, népi kézműves képzéseket indít a Hagyományok Háza, Csizmaziáné Wilhelm Adél kapta idén a Tömörkény-díjat, körbeolvasták a földet a Libri kihívásának résztvevői — mai hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – december 14.

Friss Kakas Animációs Filmnapok, Szörényi Szabolcs-emlékdíj, hatvanéves a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, KFT a Magyar Zene Házában.

Hírmozaik – 12. 03.

Dokumentumfilm készül Curtis életének hullámairól, ingyenessé vált ötvennél is több Jókai-műből készült hangoskönyv, idén is támogatja a jövő kreatív tehetségeit a MOME.