Hírmozaik – június 30.
Ingyenes előadásokkal és hűsölővel várja az időseket a Fővárosi Nagycirkusz a hőségriadó alatt, Esztergomban megújult tárlattal nyit a Keresztény Múzeum, az EFOTT-on 2029-ig marad az Auchan Placc, a Virág Benedek Ház több mint 60 nyári programmal készül, a GABO pedig jubileumi közönségszavazást indít.
A Fővárosi Nagycirkusz megnyitja légkondicionált nézőterét a szépkorúak előtt
A Fővárosi Nagycirkusz társadalmi felelősségvállalásának részeként napközben nyitva tart és díjmentes előadásokkal várja a nyugdíjasokat a hőségriadó idején. A hét folyamán ingyenes belépést biztosít az időskorúaknak a Mirázs című előadás kijelölt időpontjaira.
A kezdeményezés célja, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály számára a hőségriadó idején kellemes, klimatizált környezetet és egy felejthetetlen élményt biztosítson. A Fővárosi Nagycirkusz bízik abban, hogy ezzel a gesztussal nemcsak felfrissülést, hanem életre szóló élményt is biztosíthat.
A díjmentes belépés az alábbi előadásokra vonatkozik: július 1. (szerda) 17:00, július 2. (csütörtök) 17:00, július 3. (péntek) 15:00. A kedvezmény nyugdíjas-igazolvány felmutatásával, a szabad helyek függvényében vehető igénybe.
Napközben a hőségriadó időszakában a Fővárosi Nagycirkusz klimatizált terei egész nap nyitva állnak a hőséget nehezen viselők számára, hűtött víz és pár percnyi pihenő várja a Városligetben sétálókat.
MS mester képeivel nyit a Keresztény Múzeum Esztergomban
Július elsején nyílik újra a Keresztény Múzeum Esztergomban, a megújult környezetben új kiállítási koncepciót alakítottak ki, melyben a látogatók többek között MS mester képeit és Balassa Bálint egyetlen ismert portréját is megtekinthetik.
A megújult állandó kiállításon az itáliai, németalföldi, német, osztrák és magyar művészet kiemelkedő emlékei mellett az iparművészeti gyűjtemény válogatott darabjai is helyet kaptak. A látogatók többek között Kolozsvári Tamás Kálvária-oltárát, MS mester passióképeit, a garamszentbenedeki Úrkoporsót, a leányt az egyszarvúval ábrázoló itáliai reneszánsz festményt, Hans Memling Krisztus-képét és Balassa Bálint egyetlen ismert portréját is megtekinthetik. A kiállítási koncepció az európai művészettörténeti korszakok időrendjét és földrajzi elterjedését követi.
Az újranyitáshoz kapcsolódó időszaki kiállításon Atlasz Gábor festőművész a nagytúri (Veľké Turovce) plébániatemplom számára elkészült stációsorozatát is bemutatják. A tizennégy olajfestmény mellett a művész életművéből összeállított válogatás is szerepel a tárlaton.
A beruházás az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye célzott, 300 millió forintos támogatásából valósult meg. A műemléki védettségű épületben két emeleten, ezer négyzetméteren folytak a munkálatok. A megnyitóra megjelent az állandó kiállítás magyar nyelvű, 140 oldalas, illusztrált ismertetője is. Az intézmény elődjét, a Simor-képtárat 1875-ben alapították, alapját Simor János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek magángyűjteménye képezte. A Keresztény Múzeum ma Magyarország legjelentősebb egyházi múzeuma.
Újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on
További három évvel meghosszabbította együttműködését az EFOTT és az Auchan, így a fesztiválozók 2029-ig biztosan az ország egyik legnagyobb fesztiváláruházával és a hozzá kapcsolódó élmény- és közösségi programokkal találkozhatnak a Velencei-tónál.
A 300 négyzetméter eladótérrel és több mint 400 négyzetméter étkező- és pihenőegységgel kialakított Auchan Placcon 600-féle termékkel várják a fiatalokat a rendezvény egész ideje alatt. Különlegességekkel, többek között mentes és vegán termékekkel és helyben sütött pékárukkal is készülnek. Az üzletben megvásárolt alapanyagokból kérésre szakácsaink ingyen elkészítik a meleg ételt a Placc látványkonyhájában. Minden italt hűtve árulnak, a saját márkás termékek pedig bolti áron lesznek kaphatók, és a bizalomkártyát is érdemes lesz használni a helyszínen.
Az idei Auchan Placc látványkonyha kínálatát tekintve főleg könnyű, nyári bisztrókonyhaszerű menüajánlatokat tervezett az Auchan: a húsos fogások éppúgy megtalálhatók, mint a vegetáriánus verziók. Az éhes fesztiválozók klasszikus és vegán hamburgerből, csevapból és számos grillkolbászajánlatból, valamint a salátavariációkból választhatnak.
Az Auchan Placc az ellátás mellett élményközpontként is funkcionál az EFOTT-on. A fesztiválbolt látványkonyhájában a látogatók által megvásárolt alapanyagokból a helyszínen ingyen elkészítik a menüt, lehet csocsózni, pingpongozni és dartsozni is a Placc területén. Az áruház előtti, 15 négyzetméteres LED-falon interaktív játékok és napi bomba ajánlatok csalogatják a vásárlókat, valamint edukációs videók futnak.
Lassú nyár a Virág Benedek Házban
„Ne siess. Pihenj.” Márai Sándor jótanácsának megszívlelésére invitálja Buda egyik kedves kulturális szeglete, a Virág Benedek Ház az igényes kikapcsolódásra vágyó közönséget a nyár folyamán. A VBH NYÁR május és szeptember között több mint 60 program várja a látogatókat a Virág Benedek Ház udvarán: koncertek, kertmozis filmvetítések, táncházak és DJ-estek adják meg az alaphangot a hangulatos nyári élményekhez.
Július hónap programjaiban a jazz, a világzene, az alternatív pop, az elektronikus zene és a népzenei hagyományokból táplálkozó produkciók egyaránt helyet kapnak. Mások mellett a fellépők között szerepel a műfaji határokat szabadon átjáró Weisz–Lisztes Jazz Quartet, a Frenk Akusztik Duó, a hazai jazzélet egyik meghatározó gitárosa, Gyémánt Bálint és triója, valamint a Magashegyi Underground duófelállása. Színpadra lép továbbá a népzenei, világzenei és jazzhatásokat ötvöző Bognár Szilvia Sextet, a különleges vokális világot képviselő Napfonat és az elektroakusztikus hangzással kísérletező InFusion Trió egyaránt. A nyár folyamán több alkalommal visszatér a Mydros zenekar görög táncháza, amely a mediterrán életérzést és a görög kulturális hagyományokat állítja középpontba, valamint dj ofen, akinek estjein az afro house és a kortárs elektronikus zene legizgalmasabb irányzatai kapnak főszerepet.
A zenei programok mellett a VBH NYÁR kertmozival is várja az érdeklődőket: minden csütörtök este kiemelkedő hazai és nemzetközi alkotások kerülnek vászonra. A júliusi vetítések között szerepel Paolo Sorrentino legújabb filmje, a Parthenopé – Nápoly szépe, valamint Ruben Östlund Arany Pálma-díjas alkotása, A szomorúság háromszöge.
Július 1-jén indul az országos GABO Top 10 közönségszavazás
Melyik az a tíz könyv, amely nélkül szegényebb lenne a magyar olvasók könyvespolca? Július 1-jétől bárki beleszólhat a válaszba. Július 1. és augusztus 15. között országos közönségszavazás indul, amelyben az olvasók dönthetik el, melyik az elmúlt 35 év tíz legmeghatározóbb GABO-kötete. Az eredmény azonban egy olyan top 10-es lista lesz, amelyet most először kizárólag az olvasók állítanak össze.
A kezdeményezés apropója a GABO Kiadó 35. évfordulója, célja azonban jóval túlmutat az eseményen. A közönségszavazás az olvasás népszerűsítésére, a könyvekről szóló párbeszéd ösztönzésére és a közös olvasmányélmények felidézésére hívja az olvasókat. Arra, hogy újragondolják, mely történeteket ajánlanák másoknak, mely könyvek voltak rájuk a legnagyobb hatással, és mely köteteket vennék le ma is újra a polcról.
Az elmúlt 35 év során több mint kétezer könyv jelent meg a GABO Kiadócsoport gondozásában. Ezek közül a szerkesztők 56 meghatározó kötetet válogattak össze. A végső sorrendet azonban már nem szakmai zsűri vagy szerkesztőség állítja fel, hanem maguk az olvasók.
Egyszerű regisztráció után az 56 könyvből pontosan 10 kötet kerül kiválasztásra. Eredményhirdetés 2026. augusztus 25. Szavazni a gabo35.hu oldalon lehet.
Címlapfotó: Az orosz Jevgenyija Zavadszkaja lengőkötél száma a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a Fővárosi Nagycirkuszban 2024. január 10-én. A kép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán