Hírmozaik – május 22.
Pünkösdkor az Őrségbe viszi a művészetet a FAB-Springfest, díjazták a Concerto Budapest koncertfilmjét New Yorkban, először találkozik személyesen erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, átadták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi-várat Gyimesbükkön – hírösszefoglalónk.
Elkezdődött a második FAB-Springfest az Őrségben
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) második alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a FAB-Springfestet május 22. és 25. között. Pénteken Őriszentpéteren, szombaton Magyarföldön, pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn pedig Fényesfeldén és Szentgyörgyvölgyön zajlanak az események.
Pünkösdvasárnap Igor Sztravinszkij A katona története című művét adják elő Szabó Sebestyén László, Kelemen Hanna, ifj. Vidnyánszky Attila és Bezerédi Zoltán közreműködésével, a rendező Ascher Tamás.
A Liszt Ferenc és Madách Imre művein alapuló Via crucis című előadás a FAB Kvartett előadásában és Kondákor Ajsa Panka, Kelemen Hanna, Ficsór Milán és Szabó Sebestyén László közreműködésével kerül a nézők elé.
Vivaldi, Bach és Brahms műveit Maxim Rysanov, Kokas Dóra, Győri Noémi, Madaras Gergely, Fenyő László, Joó Szabolcs, Boldoczki Gábor, Benkócs Tamás, Káip Róbert, Klenyán Csaba, Lukács Miklós, valamint a művészeti vezetők, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin adják elő.
Fellép a Harangláb Népzenei Együttes, Szalonna és Bandája, a Söndörgő is. Hamvas Béla A bor filozófiája című művét Rátóti Zoltán adja elő, Kassai Lajos íjász bemutatót és beszélgetést tart, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter szituációs színházi játékokon alapuló produkcióval lép fel.
Rangos díjat kapott a Concerto Budapest koncertfilmje New Yorkban
A New York Festivals TV & Film Awards díjkiosztó gáláján a Szabó Stein Imre által rendezett Bartók-film (Mezzo TV) Bronze Awardot nyert. A 2025 végén a Mezzo TV ünnepi programjában bemutatott filmalkotást a Keller András művészeti koncepciója alapján megvalósuló Bartók Fesztiválon (Bartók Ünnep – Bartók for Europe) forgatták 2025 őszén. A koncertfilm többek között Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára egyfelvonásos operáját és 2. hegedűversenyét dolgozza fel filmes igényű képi megoldásokkal.
A 2026-os díjátadón Szabó Stein Imre egy további filmje, a David Levy francia zongoraművésszel forgatott Sosztakovics 24 prelúdium és fúga (Stingray Classica) is diplomát kapott a döntőbe jutásért.
Szeged és Szentendre is díszpolgárává fogadta Krasznahorkai Lászlót
„Szentendre díszpolgári címét adományozzuk idén Krasznahorkai Lászlónak, az irodalmi Nobel-díjjal elismert, világpolgár magyar írónak” – közölte Facebook-oldalán Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere.
Krasznahorkai László, aki csaknem húsz évig Szentendrén élt és alkotott, „ma is megbecsült része városunk közösségének, ezt jelezte a szövegvilágát bemutató, Minduntalan című kiállítást kísérő hatalmas érdeklődés a Ferenczy Múzeumi Centrumban” - emelte ki a polgármester. A város honlapján közzétett hír szerint Krasznahorkai Lászlót augusztus 20-án tüntetik ki Szentendre város díszpolgári címével. Az író kitüntetéséről május 20-i képviselő-testületi ülésén döntött a város vezetőinek köre, zárt ülésen.
Botka László, Szeged polgármestere is méltatta az írót a város napjához kötődő pénteki díszközgyűlésen, miután a Nobel-díjas alkotó megkapta a Szeged Díszpolgára címet.
A művész június 2-án Marosvásárhelyen vesz részt író-olvasó találkozón – adta hírül a szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete. Krasznahorkai László először találkozik erdélyi olvasóival – írja az MTI az eseményről. A Látó szépirodalmi folyóirattal partnerségben szervezett szerzői esten a Kultúrpalota nagytermében Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget az íróval.
Újjáépült a Bethlen-Rákóczi-vár Gyimesbükkön
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen–Rákóczi-várat a Bákó megyei Gyimesbükkön (Ghimes-Faget). A történelmi Magyarország egykori keleti határán álló erődítményt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősítette meg. Őrhelyként, vámszedő helyként, 1710 után pedig vesztegzárként is használták.
Az MTI tudósítása idézte Oltean Péter polgármestert, aki elmondta, hogy a várból a múlt századra csak a romok maradtak. Miután a pécsi levéltárban megtalálták az eredeti terveket, korhű építőanyagokból rekonstruálták a műemléket. Az újjáépítés a román kormány és a helyi önkormányzat támogatásával jött létre. Alsó szintjén kiállítóterem, az emeleten kávézó és panorámás terasz található. Az interaktív kiállítás – melynek létrehozását a magyar kormány is támogatta – az alapítástól az újjáépítésig mutatja be a vár történetét.
Címlapfotó: A fesztivált alapító Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár. Fotó: Csibi Szilvi / FAB