Históriás történetek versekben: modern Tinódi születik

Kultpol

Orlai Petrics Soma: Nádasdy Tamás
nádor és Tinódi

Aigner Jenő alig több mint egy évtizede, 16 évesen kezdett történelemmel foglalkozni, miközben Petőfi Sándor, Juhász Gyula és Arany János költészetének hódolt. A kettőt végül összeforrasztotta: múzsája és hősei a történelem jól ismert fejezeteinek kevésbé ismert szereplői, vitézei lettek. Első, saját rajzaival illusztrált kötete az ezredforduló évében jelent meg és Attila hunjaitól a Rákóczi szabadságharc leveréséig tartó korszakot öleli fel.  A Várvédő hadvezérek dicső tettei című könyvét elsősorban gyerekeknek írta, hogy felkeltse figyelmüket az olvasás iránt. Az alig 750 példány többsége mégis az idősebb korosztályhoz került...

A török hódoltság kora eluralkodott a szerzőn is: "A XX. század számomra nem annyira érdekes, úgy gondolom, hogy az igazi nagy magyar hősök - anélkül, hogy bármely időszakot lebecsülném -, a XVI. században éltek: a végvári vitézek hősiességét egyik korszakban sem tudták felülmúlni" - állítja. Szavai szerint életük maga az üzenet, hiszen vérüket áldozták hazájukért, miközben jóformán semmilyük sem volt: innen ered a mondás se pénz, se posztó. "Előfordult, hogy zsoldjukat évekig nem kapták meg. Bár páran elhagyták őrhelyeiket emiatt, a legtöbben mégis megmaradtak. Ha nem így lett volna, akkor most valószínűleg nem Magyarországnak hívnák hazánkat" - mondja.

A következő kötetben - amelynek kiadása egyelőre anyagi okok miatt csúszik - a szerző Thúry Györgynek, Kanizsa kapitányának életét foglalta versbe, de költeményben olvasható a legyőzhetetlennek tartott Ráthóti Gyulaffy László, Csobánc várkapitányának és a XVI. század egyik legnagyobb hadvezérének, Pálffy Miklósnak a hősi tettei is, amelyek közül kiemelkedik, hogy 1598-ban visszafoglalta Győrt a törököktől.

Született vers Felső-Magyarország és Erdély fejedelméről, Thököly Imréről, és nem maradt ki Rákóczi Ferenc és gróf Zrínyi Miklós a költő és hadvezér sem. A szerző megénekelte Hunyadi Jánost, a kereszténység bástyáját és pajzsát, valamint Balassi Bálintot, akinek vitézségét és költészetét egyaránt nagyra tartja a fiatal szegedi krónikás.

(Panoráma)