A hiteleshelytől a közjegyzőig: 825 éves írásbeliség

A magyar királyok már Szent István ideje óta állítottak ki okleveleket. Igaz, a 11-12. században ez kivételes eseménynek számított, inkább szóban intézték az ügyeket. Ha mégis oklevél kiállítására került sor, az meglehetősen rendszertelenül, az alkalom szülte körülményekhez igazodva történt. Az is megesett, hogy az oklevél elnyerője maga nyújtotta be a már kész oklevelet a királyi jóváhagyást biztosító megpecsételésre.

A 11-12. századi Magyarországon ki-ki szóban intézte ügyes-bajos dolgait, s ha később vita támadt, az ügyletnél jelen lévő tanúk emlékezetére hagyatkoztak. Ez a rendszer természetes korlátai ellenére is működőképesnek bizonyult. Jellegzetes alakja e szóbeli ügyintézésnek a poroszló, egy személyben a bíróság határozatainak végrehajtója és ugyanakkor a hiteles tanú is. A bíróság állandó alkalmazottja.

Kiadványaikat a hiteleshelyek gondosan őrizték teljes szövegű másodpéldányok vagy tartalmi kivonatok formájában, és hamar megjelent az a szokás is, hogy magánszemélyek a hiteleshelyek őrizetére bízták a saját okleveleiket. A hiteleshelyek a 19. századig működtek, és levéltáraik pótolhatatlan információtömeget tartalmaztak a korábbi időszakok birtokügyeiről.