Hódmezővásárhely ihletése a budapesti galériában

A tavalyi év Hódmezővásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílik csoportos kiállítás december 11-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Bartók Béla úti Art IX-XI Galériában. A tárlaton tucatnyi alkotó közel negyven művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a képzőművészeti szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként.

A különböző szemléleteket valló alkotók, Balogh Gyula, Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Horváth Roland, Jakucs János, Kéri László, László Dániel, Nagy Attila, Szabó Ábel, Sonkoly Tibor és V. Nagy Nándor a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat.

 

A Bartók Béla úti kiállítóhelyen az év végéig megtekinthető tárlaton köszöntőt mond Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A ma esti megnyitón Mohácsi Szilvia televíziós műsorvezető, szerkesztő ajánlja az alkotásokat a közönség figyelmébe, a vernisszázson Heigl László bőgős és DJ Panda biztosítja a zenei aláfestést.