Hodworks a MU Színházban

Egyéb

Április elején két estén, két különböző előadással lép fel a Hodworks a MU Színházban. Április 4-én este az Ahogy azt az apám elképzelte című darabjukkal, április 5-én pedig a Basse danse-szal. A Hód Adrienn koreográfusi munkásságát nyomon követő kritikusok a Basse danse-t, illetve az Ahogy azt az apám elképzelte című előadásokat a legfrissebb, 2013 tavaszán bemutatott Pirkad-dal együtt gyakran egy trilógia részeiként értelmezik.

A társulat legújabb előadását, a Pirkad-ot a nagymúltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves szakmai zsűrije ? a Nyúzzatok meg! című, szintén magyar táncelőadással együtt? 419 jelentkező közül választotta be az április végi svédországi Spring Forward fesztivál programjába. Az európai kortárstánc szakma egyik legnevesebb éves seregszemléjén az idei évben legjobbnak ítélt 24 európai kortárstánc előadást mutatják be.

Azoknak, akik látták és szerették a tavaly bemutatott Pirkad-ot, a MU Színházban hamarosan ismét látható Basse danse, illetve az Ahogy azt az apám elképzelte című előadás lehetőséget teremt, hogy egészként szemlélhessék Hód Adrienn koreográfusi koncepcióját.

Míg a XV. századi reneszánsz udvari tánc kötött mozgásvilágát modern improvizációs technikával ötvöző Basse danse-ban a szabályos struktúra határozza meg a koreográfiát és a korabeli zenének is hangsúlyos szerep jut, addig az Ahogy azt az apám elképzelte című előadásban az elszabadulás és szétbontás egy új, absztrakt mozdulatnyelvet teremt. Utóbbi során minden, ami mesterséges szisztematikusan és szándékoltan cselekvésekre bontódik fel. Ebben az előadásban a zene hiánya, illetve töredekéssege lehetőséget teremt a nézőnek, hogy hallja a testek surlódását, érzékelje az izmok rezdülését.

A meztelenség kérdésének szempontjából is nyomon követhetjük a koreográfusi koncepció változásának folyamatát. Az Ahogy azt az apám elképzelte című előadásban az időről időre felbukkanó meztelen testekkel kezdődött az a merész kísérlet, amelyet Hód Adrienn 2013 tavaszán bemutatott előadásában, a Pirkad-ban folytatott. Az Ahogy azt az apám elképzelte című előadásban Hód Adriennt és alkotótársait (Molnár Csaba, Marco Torrice) a ruhátlan és a felruházott test közötti különbség abból a szempontból érdekelte, hogy milyen konkrét képeket, tartalmakat hordozhat a különböző testrészek felfedése és eltakarása, illetve ezek a képek miket idézhetnek fel a nézőkben.