Vígjátékkal kezdték, majd két nagyon komoly és emlékezetes előadás után (Pillantás a hídról, Elnémult harangok) immár a harmadik nagy attrakcióra készülnek. Fontos, hogy a színház részt vállaljon az emlékezésben, emlékeztetésben?
Nem is lehet kérdés, hogy a város egyetlen színházának ilyen nagy ünnepről meg kell emlékeznie. A jeles alkalmakról általában ünnepi összeállítással szokás megemlékezni, de azt csak egyszer látja a közönség. Ezért most úgy döntöttünk, hogy készüljön egy új színdarab, amit bérletes előadásban játszunk, így sokkal többen láthatják.
Miért éppen Szente Bélát kérte fel az alkalmi darab megírására?
Régen ismerem, rendeztem a Rigócsőr király című meséjét, dolgoztunk együtt A kolozsvári bíró bemutatásakor, tudtam, hogy jól ismeri a színpadot, remekül ír. Annak ellenére, hogy Orosházán született, évtizedek óta itt él és dolgozik, szerintem igazi csabai. Ki más írhatta volna meg az idetelepülő ősök történetét?!
A szárnyad árnyékában az 1700-as évek elején játszódik három helyszínen: a Hont vármegyei Csallon, a szegedi prefektúrán és Csabán. Az otthonkeresés drámája, amelynek hősei azért indulnak útnak, hogy megtalálják azt a helyet, ahol békében élhetnek, gyakorolhatják evangélikus vallásukat, szlovákként boldogulhatnak. Mit árulna még el a darabról?
Szente Béla gyönyörű szép, emelkedett, irodalmi színvonalú színművet írt. Nekem nagyon tetszik, megszerettem, a színészek is szeretik, jól mondható szöveg, szép történet. Van benne minden, ami egy sikeres darab feltétele: izgalmas konfliktusok, erős karakterek, szétszakított szerelem, misztikum. Nagyon remélem, hogy a közönség is jól fogadja, megszereti majd az előadást.
A Szellemúrnő tavalyi nagy sikere azt mutatta, hogy a nézők szeretik a történelmi témát, főleg a helyi legendákat, elődeink életének felidézését.
Igen, az emberek kötődnek a városukhoz, a múltjukhoz, szeretik a régi történeteket. Fontos egy kisvárosban, hogy a darabnak köze legyen a helyhez, arról szóljon, amit az itt élők magukénak éreznek. Az általános mondanivaló ? az otthon, a szülőföld, a vallásszabadság lényegéről ? máshol is érdekes lehet, de itt minden erősebben szól a szívekhez, a lelkekhez.
Országszerte túlkínálat van könnyed szórakoztató darabokból, mondván, arra van igény. Kell némi bátorság ahhoz, hogy itt sorban komoly drámák kerüljenek műsorra?
Szerintem a színházban az a legfontosabb, hogy katarzist teremtsünk, és ezt nem lehet csak könnyed, vidám darabokkal elérni. A katarzis egyfajta megoldás, a konfliktusok feloldódnak, megnyugvást, békét hoz. Nélküle az ember a konfliktust vagy eltolja magától, vagy beleégnek a lelkébe. Ezek a darabok közérthető nyelven szóltak emberi értékekről, konfliktusokról. A felsoroltakon kívül nekem hasonló élményeim voltak az Üvegfiguráknál és a Légy jó mindhalálignál is. Nem lenne helyes fentről valamit ráerőltetni a nézőre, mert az nem fog hatni.
A katarzis feltétele, hogy a néző megértse, mi történik a színpadon, megérintse a szereplők sorsa. Hogyan sikerül ezt most megvalósítani, amikor háromféle népcsoport, nemzetiség szólal meg a történetben?
Az előadásban a szereplők végig magyarul beszélnek. Hogy melyik népcsoporthoz tartoznak, azt vagy elmondják, vagy a szituációból, az öltözetükből, a nevükből kiderül. A többféle nyelv, a jelzés nem mehet a megértés rovására.
Nyilvánvalóan történelem és legenda, tények és fantázia keveredik egy ilyen darabban.
Fontos szerepet kap a történelem, a szerző alapos kutatásokat végzett, amit látunk, az nagyjából így volt, vagy lehetett volna így is. Ugyanakkor színházban vagyunk, és a színpadon nem csak a valóság törvényei uralkodnak. Itt a művészet szabadsága, az író fantáziája, a színház eszközei felülírhatják a történelmi adatokat.
A szereposztást nézve, ez a darab nem a nőknek íródott?
Óriási lehetőséget kap az előadásban a társulat színe-java, főleg a férfiak, ez igaz, de akkoriban ők csinálták a történelmet, hozták meg a nagy döntéseket. A szerző azért gondolt arra is, hogy a férfiak mellett akkor is ott álltak az asszonyok, a feleségek, akik, ha bele nem is nagyon szólhattak, segítették a döntéseiket.
A sokszínűség, a különböző népcsoportok hagyományainak felvillantása, a népzene és az egyházi zene is szerepet kap a színpadon.
Ifjabb Mlinár Pál koreográfust kértem fel a kulturális hagyományok ábrázolására, Rázga Áron zenei vezetőt a népi és az egyházi zene megszólaltatására. A díszletet és a jelmezeket Juhász Katalin tervezte.
Forrás: Jókai Színház
