embermark_foto_theorbitalstrangers.jpg

Az Erkel Színházban előadás készül a Demjén-musicalfilmből

Az Erkel Színház a következő évadtól a magyar musicalek otthonaként működik. A 2025/2026-os bemutatók között megtalálható a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi adaptációja is.

Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjátékot (kritikánk itt) csaknem félmillióan nézték meg újévtől március végéig. A romkomot a tavaly decemberi bemutató óta Magyarországon már 770 ezren látták, ezzel pedig a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje lett. Romániában további 110 ezer, Szlovákiában pedig 27 ezer néző váltott rá jegyet március végéig, így a közönségsiker összesen már több mint 900 ezer nézőt vonzott határon innen és túl. Április 4-én Szerbiában is elkezdődtek a vetítések.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával már a folytatáson dolgozik az alkotócsapat. Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvírók Kirády Attila producerrel fejlesztik legújabb forgatókönyvüket. A Mindig ugyanúgy című forgatókönyv első változatának elkészítésére négymillió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték színpadi változatát 2026. február 14-én mutatják be az Erkel Színházban. 

Ez is érdekelheti

Ez a tíz film volt a hazai nézők kedvence idén télen

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top tízes listáját, amelyen romantikus és családi filmek dominálnak, de szerepel a kedvencek között akciófilm, erotikus thriller, fantasy és dráma is.

Mindig ugyanúgy: már írják a Demjén-film folytatását

A Filmintézet támogatásával már új forgatókönyvön dolgozik az idei év egyik magyar sikerfilmje, a Demjén-dalokra építkező Hogyan tudnék élni nélküled? alkotócsapata. Csáky Attila producer vezetésével hét pályakezdő rendezővel készül szkeccsfilm a főbűnökről.

Goda Krisztina és Kormos Anett írt szöveget Marics Petinek, de táncolnia is kellett

Bemutatásra kész a legújabb magyar romantikus vígjáték, az Orosz Dénes rendezésében, Kirády Attila produceri felügyeletével, valamint Kormos Anett és Goda Krisztina forgatókönyve alapján megvalósult Hogyan tudnék élni nélküled? Elkészült egy werkfilm is a produkcióhoz, amely december 12-én érkezik a mozikba.

Orosz Dénes 1994-be utazik vissza a Demjén-film kedvéért

A Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője azt mondja: ő konstruktívan álmodozik, ezért vágyai bizonyos része valósággá válik, de egyikük, egy Latinovits-tévéfilm még várat magára. A romantikusvígjáték-készítő skatulyájába helyezték, de nem bánja, és úgy véli: ezt a műfajt ismert toposzokat használva is nehéz jól művelni.