Bár Sámuel királyunk alig három évig, 1041 és 1044 között uralkodott, s pontosan azt sem tudjuk, ki volt valójában, páratlan eredmény volna, ha a régészeink rábukkannának a sírjára.
A hagyomány szerint I. István király húgának férje volt, aki a honfoglalókkal jött be, és talán a kabar eredetű Aba nemzetségből származott. A palotaispán címet viselte, azaz a birodalom második embere volt államalapító királyunk után, s bizonyos, hogy kivette a részét az állam megszilárdításáért folytatott küzdelmekből. Minden reménye megvolt arra, hogy Imre herceg halála után ő örökölje a koronát. István azonban másképp rendelkezett. Másik sógorára, Orseolo Péterre hagyta országát. Vannak, akik érthetetlen döntése nyomán feltételezik, hogy Sámuel valójában nem a sógora, hanem a veje – valamelyik lányának férje –, esetleg unokaöccse – valamelyik lánytestvérének gyermeke – lehetett Istvánnak, és a király túl fiatalnak tartotta ahhoz, hogy átvehesse a helyét. Nem így gondolták azonban azok a magyar főurak és egyházi vezetők, akik Péter országlása ellen fellépve meghívták a trónra.
Így Sámuel a magyar történelem első választott királya, majd a trónharcokkal terhes időszak áldozata lett.
A német segítséggel visszatérő Péter 1044 júliusában, a ménfői csatában legyőzte Sámuel seregét, aki menekülés közben hunyt el. Halálának körülményeiről így ír a Képes Krónika: „Aba király elfutott a Tisza felé, és ott egy faluban, egy régi veremben azok a magyarok, kiknek király korában ártott, megölték, aztán eltemették egy templom mellé. Néhány év múlva, midőn testét kiásták sírjából, szemfedőjét és ruházatát ép állapotban találták, és sebhelyeit begyógyulva; aztán eltemették újra, saját monostorában, Saáron.”
A „régi verem” mint a gyilkosság helyszíne gyanúsan értelmetlen kifejezés, de a történészek biztosan állítják, hogy félrefordítás történt.
A szláv „debra” szó, amely egyebek mellett üreget, mélyedést jelent, valójában Debrő, azaz a mai Feldebrő falura utal. Itt kerülhetett sor a gyilkosságra. „Saár” pedig, hol Sámuel király monostora állt, nem más, mint Abasár, ahol most a nagyszabású régészeti feltárás zajlik.
A lelőhelyhez szervezett sajtóbemutatón Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a feltárás rendkívül gazdag leletanyaggal szolgál. „Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, amely ennyire összetetten és ilyen jó állapotban mutatja be az Árpád-kori templomok, apátságok, királyi központok kialakítását, elhelyezkedését. Hasonló feltárás ilyen nagy területen az utóbbi évtizedekben nem volt” – mondta.
Az abasári Bolt-tetőn a hatvanas években hatalmas művelődési házat húztak fel, és az építkezést nem előzte meg régészeti feltárás. A terület másik sarkában a valamikori téeszelnök épített családi házat, lelkiismeret-furdalás nélkül szétdúlva az akkor már részben feltárt, Árpád-kori körtemplom egy részét. Ez a kis rotunda valószínűleg a legkorábbi létesítménye a most kutatott épületegyüttesnek. Nem Aba Sámuel építtette, hanem az apja vagy a nagyapja, talán Géza fejedelem korában.
„Itt a kereszténység ezeréves emlékeivel állunk szemben, amelyeket a kolostor 11. századi megépítése után belefoglalnak a kolostorba, és keresztelőkápolnaként használják egészen a pusztulásáig, a török kor végéig” – fogalmazott Makoldi Miklós, miközben a területen körbevezette a látogatókat. Elmondta, hogy a kultúrcentrum alatt van a hajdani kerengő kútja, és azt is megemlítette, hogy az utca túloldalán, az egyik udvarban ma is gótikus kövekből rakott kutat használnak. Bizonyára a kolostorhoz tartozott az is.
A gótikus kút kapcsán elmesélte, hogy Abasárról jobbára csak Árpád-kori emlékek jutnak eszünkbe, de a kolostort egészen a 16. századig használták. Akkor feldúlták a törökök, és romjai még évszázadokon át uralták a környéket. „Véleményem szerint a hatvanas évek építkezései, illetve a velük járó tereprendezések tüntették el a földből kiálló maradványokat, annyira egységes a romok magassága” – tette hozzá.
Most a művelődési házat is, a családi házakat is bontják. Hamarosan kiderül, mi maradt meg alattuk. Eddig az Aba Sámuel által alapított, bencés templom eredeti alapja, valamint a 13. században erre ráépített, negyven-ötven méter hosszú és 12 méter széles – méreteiben a margitszigeti domonkos kolostorhoz fogható – templom falai, pillérhelyei, fő- és mellékoltárai kerültek elő. Az egyik mellékoltár alatt falazott sírhelyet találtak három csontvázzal. Fölöttük csodálatos szobortöredék hevert: egy, a 13–14. századra, a leghíresebb Aba nemzetségbeli főúr, Aba Amadé korára datálható, Madonnát ábrázoló márvány dombormű egy darabja.
Az ásatásvezető hosszan magyarázta a lelet különlegességeit, majd hozzátette: „Ilyet legfeljebb Olaszországban, Franciaországban, például a reimsi katedrális mosolygó angyalán fedezhetünk fel, és ugyanolyan értékes is, mint a nyugat-európai alkotások.”
Feltehetőleg a török pusztításkor dobták a sírgödörbe.
Az ásatás egyik régésze, Gallina Zsolt elmondta és meg is mutatta, milyen pénzérméket találtak itt. Az Árpád-kor szinte minden pénze és a 16–17. században használt érmék is előkerültek. „Megtaláltuk Salamon király érméjét, Károly Róbert híres szerecsenfejes dénárját, de V. László, Hunyadi Mátyás és I. Ferdinánd korából is maradtak fenn pénzérmék”– sorolta.
Éppen ottjártunkkor bontották a szentély közepén talált kettős sírt, amelyet az Abák ősi, turulos címerével díszített másfél tonnás kőtömbök zártak. Hogy kik lehetnek a sírban, egyelőre nem tudjuk. Az ásatásvezető szerint nem Aba Sámuel csontvázát találták meg, hanem két fontos, a nemzetséghez tartozó más személy maradványait. Furcsa, hogy a sírkövek befejezetlenek maradtak. Nincs rajtuk felirat; nem úgy, mint a korábban talált kövön, amely alatt az Aba nemzetségbéli Kompolt család két tagja nyugodott.
De hol lehet a király?
Az ásatásvezető azt gyanítja, hogy Aba Sámuel jeltelen sírban, a főoltár előtt nyugszik. Ott ugyan még nem ástak, de gyanúsan üres a terület. „A templom és környéke telis-tele van sírokkal. Több száz ember maradványa lehet itt. Évszázadokon keresztül temetkeztek ide az Abák és a kolostor főpapjai. Miért, hogy éppen a főhelyen nincs senki?”
A régész úgy véli, hogy erre csak egyetlen magyarázat lehet: ott nyugszik a király.
Emlékezzünk csak a Képes Krónika szövegére! „Néhány év múlva, midőn testét kiásták sírjából, szemfedőjét és ruházatát ép állapotban találták, és sebhelyeit begyógyulva.” Olyan szavak ezek, amelyeket csak egy szent testével kapcsolatban illik leírni. vagyis úgy tűnik, volt törekvés arra, hogy Aba Sámuelt a kereszténység mártírjaként a szentek sorába emeljék. Első nyughelyén, a feldebrői templomban olyan építészeti megoldásokkal találkozunk, amik arra utalnak: a királyt szentként tisztelték a hívei. Később, István, Imre és Gellért szentté avatásával Sámuel alakja háttérbe szorulhatott, de újratemetése idején még bizonyára eleven volt a kultusza. Ezért Makoldi Miklós azt gyanítja, hogy a sírt a főoltár előtt, a legfontosabb helyen fogja fellelni.
Lehet, hogy igaza van. De lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint Sámuel király sírját ma már nem lehet megtalálni.
A szomszédos dombtetőn ugyanis, pár száz méternyire az ásatástól, az abasári plébániatemplom tornyának homlokzatában római kori szarkofág oldallapja látható. A 18. század végén falazták be az akkori kőművesek. De hogyan és miért került Abasárra a rendkívül díszes antik szarkofág? Ezen a környéken sosem jártak a rómaiak.
Sokan úgy tartják: a kőlap a királysír maradványa lehet. Analógiaként éppen Szent István kőkoporsója kínálkozik, amit ugyancsak római szarkofágból készítettek. Még időben is egybeesik a két újratemetés, hiszen István fehérvári tumbáját – feltehetően a szentté avatáshoz kapcsolódóan – az 1080-as években alakították ki, míg Sámuel csontjait ugyancsak a 11. század vége felé vihették át Feldebrőről a királyi-nemzetségfői központba.
Az ásatás a nyáron folytatódik, így hamarosan kiderül, vajon valóban szenzációs leletet, harmadik királyunk sírját rejtik-e az abasári Bolt-tető romjai.
