NJFO_fotó_1.jpg

Holland ifjúsági rézfúvószenekar koncertje Budapesten

A főváros központjában, a Városháza pop-up parkban ad ingyenes koncertet július 26-án a hatvan zenészből álló Holland Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar.

A Holland Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar (NJFO) az északi ország legjobb fiatalokból álló zenekara, tagjai 15 és 25 év közötti zenészek, köztük kiemelkedően tehetséges amatőrök és konzervatóriumi hallgatók is vannak. Piebe Bakker karmester irányítása alatt, aki több mint 25 évig vezette a zenekart, az ország minden tájáról érkező fiatalok érett muzsikusokká fejlődtek, készen állva a hivatásos zenei karrierre. 1989 óta a zenekar Danny Oosterman vezetése alatt folytatja Piebe Bakker hagyományait.

Formabontó zenei repertoárjuk elemelkedik attól, amit elsőre a rézfúvósoktól elvárnánk: bár szimfonikus nyitányokat is játszanak, de eredeti kompozíciókat, jazzt, szólóműveket, kamarazenét és látványos musicaldarabokat is beleszőnek fellépéseikbe. Így kerül bele pénteki koncertjükbe az idei olimpiai játékok tiszteletére John Williams Olympic Fanfare and Theme című műve is.

A rendezvény a budapesti Holland Nagykövetség segítségével valósul meg, a részvétel ingyenes.

A július 26-án, pénteken kezdődő 2024. évi nyári olimpiai játékokat is figyelemmel követheti a Városháza pop-up parkban! Hatalmas kivetítőn nézheti a különböző sportágak versenyeit, és szurkolhat a magyar indulóknak. A nyitvatartási időben folyamatosan üzemel a pop-up park játszótere: az óriás homokozó és a mászófal, illetve a vendéglátóhely is.

A Holland Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar koncertje. Helyszín: Városháza pop-up park (Budapest V. kerület, Károly krt. / Bárczy István u.). Időpont: július 26., péntek 17.00 óra. Bővebb információ az eseményről itt található.

Ez is érdekelheti

Sztárparádé és Oscar-díjas rendezők a Magyar Filmszemlén

Február 2–8. között rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét. A budapesti Corvin mozi hat termében 150 filmet láthat a közönség. A program nagyjátékfilmjei közül ajánlunk néhányat.

A jazz a klasszikus zenével, a koreai tradíció a magyar kreativitással találkozik – Programajánló

Barcsay-díjasok kiállítása Szentendrén, a jazz és a klasszikus zene találkozása, beszélgetés a nemzetközi bookinggyakorlatokról, kiállítás a polgári étkezési kultúráról, Bob Marley-emlékkoncert az A38 Hajón – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Az év emlékrablását hajtja végre dr. Farkas Levente András a Kék Cetli-sorozat második évadában

Dr. Farkas Levente András az idei epizódokban az életüket meghatározó emlékeket idézi fel beszélgetőtársaival. Premier január 28-án!

Csemege boltok, régi plakátok, kávéházi hangulat és családi farsangolás – Programajánló

Bereményi Géza köszöntése a PIM-ben, kiállítás az egykorvolt Csemege boltokról, kávéházi hangulat a Budapest Bárral, családi farsangolás a Várkert Bazárban, múlt századi plakátok a szentesi Koszta József Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.