A millecentenárium tiszteletére 1995-ben felépített, Miskolcról indult vándorkiállítás óta nem igazán bombázták közönségüket átfogó honfoglalás kori ismeretekkel a múzeumok. A hallgatás több mint tizenöt éve után viszont közel egyszerre mozdult meg három intézmény, a szolnoki, a miskolci és a Nemzeti Múzeum ? a három újszerű tárlat közül kettő most összeköltözött. Két és fél hónapon keresztül nemcsak rendkívül bőséges, soha nem látott módon teljes tárgyi anyagot mutatnak be ? például a 27 tarsolylemezből 8 Miskolcon látható! ?, hanem annak a lehetőségét is megadják, hogy a Felső- és a Közép-Tisza vidékének leletanyagát összehasonlíthassuk.
Ez azért különösen érdekes, mert Madaras László, az Árpád népe ? Gyula népe című kiállítás kurátora szerint itt mindenki a saját szemével láthatja, nem egységes a honfoglalás kori leletanyag. Úgy függnek össze és különböznek az egyes lelőhelyek darabjai, ahogy ma a népviseleteinket látjuk: mi azt mondjuk, palóc, matyó, kalotaszegi ? külföldön azt mondják, magyar. Véleménye szerint nemcsak a Felső- és a Közép-Tisza vidékéről beszélhetünk ? hanem két törzs emlékeiről. Ezért is kapta a közös bemutató az Új szövetség címet.
Gyula népe
Két kiállítás két külön teremben ? pillantsunk hát rájuk egymás után! Az Árpád népe ? Gyula népe című tárlat 2013-ban született meg Szolnokon öt múzeum ? szolnoki Damjanich János, kecskeméti Katona József, kalocsai Viski Károly, Magyar Nemzeti Múzeum és Egri Dobó István Vármúzeum ? Közép-Tisza vidéki anyagából válogatva. Az ezen látható anyag ? ahogy Madaras László a két évvel ezelőtti megnyitón fogalmazott ?, több mint ezer éve, a 10. században lehetett együtt utoljára.
Már a korábbi, fontos leletek is egy jól körülhatárolható egységet rajzoltak ki a térségben, méghozzá a X. század első feléből. Közülük Kétpó neve például onnan lehet ismert a nagyközönség előtt is, hogy az egyik gazdag leletű sírban talán egyik honfoglaló törzsünk vezetője nyugodhatott. Szolnok-Strázsahalomnál, Túrkevén, Kiskunfélegyházán kerültek elő a legszebb Közép-Tisza vidéki tarsolylemezek, és aranyozott ezüst vagy vörösréz hajfonatkorongok. És ehhez jött 2011-ben a nagykörűi temetőlelet. A sírokra a település közepén, egy bölcsőde építésénél bukkantak, amit akár jelképértékűnek is tekinthetünk. Praktikus szemmel nézve viszont ez azt jelentette, hogy bolygatott sírokról, teljesen fel nem tárható temetőről van szó.
De 12 nagyon gazdag sírról! Különleges szablyák, reflexíjak, tegezek és nyílcsúcsok, veretekkel gazdagon ékesített lószerszám, kifejezetten ritkaságnak számító teljes aranyöv, és egy vezéri ezüstcsésze, amiből csupán néhány darab létezik a világon. És a Közép-Tisza vidékén tartózkodott honfoglalók emlékei közé jól illeszkedő, úgynevezett központos elrendezésű, négy irányba elágazó palmettás ornamentikával díszített tarsolylemez. Ezek is részei a leletnek ? és a tárlatnak.
Ez a lelet adta az indíttatást a megye és a régió leletanyagának intenzív kutatására ? és ennek lett eredménye a megállapítás: a míves tárgyi emlékek ezer szállal kötődnek egymáshoz, de nem pontosan olyanok, mint máshol. A Közép-Tisza vidéki leletek többsége egy csoportba sorolható, valószínűleg egy törzs emlékei. Hogy melyik törzsé? Nem tudjuk. A címben azt mondják: Gyula népe. Erre egy övcsatdísz, különleges oroszlánábrázolás ad okot, ami csak itt fordul elő, és ami nagy valószínűséggel a gyulák törzsi jelképe volt. Hogy a hét honfoglaló törzs közül ez melyik lehetett? Hogy magas méltóságként volt-e kapcsolat a karosi leleteket hátrahagyó fejedelmi (kende) törzzsel? Talán egyszer bizonyságot nyernek az elméletek, és erre is választ kapunk.
Séta a másik terembe
Addig is, két kiállítás keretében találkoznak, és együtt faggathatók a talán a kettős fejedelemség kendéjének és a gyulájának törzsei. Az előbbi anyag teljesebb ? a másik, régész szemmel nézve, szebb. Az előbbiben több az aranyazott ezüst, utóbbiban a tiszta arany.
De hogy egy tárgy régi, szép vagy értékes anyagú, önmagában kevés. Meg kell mondani azt is, hogy miért került múzeumba. Erre valók a tájékoztató szövegek, múzeumi foglalkoztatók, illetve az időlaboratórium. Mindehhez csatlakozik most az új lehetőség: az azonnali összehasonlítás. A jó vizuális memóriával rendelkezők fejükben, a többiek katalógusban vihetik magukkal egy-egy tarsolylemez képét a szomszédos terembe, hogy összevessék, honnan indul, hány ágban és merre tart a palmetta dísz ? tanúskodva összetartozásról és különbözőségről.
Ennél a pontnál hívja fel a figyelmet Pusztai Tamás, az Elit alakulat kurátora: a legizgalmasabb éppen az, hogyan rajzolnak ki a leletek egy képet a korabeli életről ? és hogyan alakíthatják azt át újabb leletek vagy más szemléletmódú kutatások. Például azoké a fiatal kutatóké, akiket a kettős tárlathoz kapcsolódva meghívtak, hogy tartsanak előadást leletekről, palmettákról, DNS-kutatási eredményekről. Azért, hogy képesek és hajlandók legyünk múltunkról kritikusan és kreatívan gondolkodni.
Ezt szolgálja az Elit alakulat című kiállítás időlaboratóriuma is.
Elit alakulat
A Herman Ottó Múzeum 2014 vége felé megnyílt állandó régészeti tárlata a legteljesebb bemutatása a leggazdagabb honfoglalás kori régészeti leletegyüttesnek ? amit Révész László tárt fel az 1980-as évek második felében, a bodrogközi Karos mellett. Az ottani ásatások részben átrajzolták a honfoglalásról alkotott képünket. A három vezéri sír, az azokban talált méltóságjelvények ugyanis azt valószínűsítik, hogy a fejedelmi kíséret, az ?elit alakulat? 896?950 közötti temetkezési helyét találták meg. Tehát az első fejedelmi központ nem a Duna?Tisza közén volt, hanem a Bodrogközben.
Olyan egyszerűen hangzik ez. De mi az a rendszer, az a gondolkodásmód, ami által a tarsolylemezekből, övveretekből, tegezdíszekből, hajfonatkorongokból felépül az egykori világ képe? És ez vajon csak a régész privilégiuma? Eszerint a tárlat szerint nem ? és a sok ?leg? mellett ez teszi igazán különlegessé. Bár hagyományos módon is végigjárható, nemcsak elénk tárja a leletek történetét, hanem megmutatja a régészeti kutatás módszereit, az értelmezés folyamatát, és lehetőséget teremet arra is, hogy a látogatók maguk rakják össze a részleteket.
Ezért az első teremben egy kis régészeti alapozó, bejárható ásatási diorámát építettek, majd a második helyiség ?kutatólaboratóriumában?, a tematikusan, egy-egy kérdés köré rendezett leletek között kezdődhet a válaszadás ? nő vagy férfi, vezér vagy harcos, fiatal vagy öreg? Így a látogatók maguk rajzolhatják meg saját honfoglaló világukat. A (családi) szellemi torna után jöhet a pihenés a jurtában és persze a játék. Az átlagosnál valószínűleg kevesebb önmagában álló tényismeretet, mégis többet, egy rendszert, egy egész, de fejleszthető és bővíthető képet visznek innen magukkal a kicsik és a nagyobbak is.
Erről a megoldásról több rangos intézmény ? az ELTE Régészettudományi Intézete, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia ? szakemberi is azt mondták: új kiállítási trendet nyitott. Hogy ez elég lesz-e Az év kiállítása cím elnyeréséhez, az májusban derül ki. Nagy pillanat lenne. Azonban azok is nagy pillanatok, amikor a látogatók heuréka-élményként felfedeznek valami számukra újat. Vagy észrevesznek olyasmit, amit a tárlat nem mond el, mert nem ez a főcsapás ? például, ahogy meg is történt, egy olyan koponyalékelést, ami egyértelműen a gyógyítást, az életmentést szolgálta: a csonton ma is látható fejsérülések közvetlen közelében található a mesterséges nyílás, nyilván azért, hogy helyet csináljon az ödéma miatt növekvő agynak.
Egyébként az, hogy ez állandó tárlat, nem azt jelenti, hogy ezután majd időnként ?leporolják?. Szeretnék, ha növekedne, fejlődhetne, és az Elit alakulat bekerülne a kiállítások elitjébe: ez lenne az a honfoglalás kori kiállítás az országban, amit egyszer minden gyermeknek látnia kell.
Csörnök Mariann
