Az acb Galéria harmadik alkalommal rendez önálló kiállítást Hopp-Halász Károly műveiből. A közönség 2016-ban láthatta a Magasles sorozatát, amelynek indulása az alkotó korai, Pécsi Műhely-es korszakához kötődik, és amit az 1972-es balatonboglári kápolnatárlatokra dolgozott ki. 2018-ban a Modulált testek tárlat az alkotó 1970–80-as évekbeli, fotóalapú munkáira fókuszált, amelyek az életmű mediális átívelésein túl az alkotó férfitest-ábrázoláshoz való viszonyáról is képet adtak. Ez utóbbi válogatás jelentősége abban állt, hogy képes volt átformálni azokat a korábbi diskurzusokat, amelyek a művész homoszexualitását tabuként kezelték.
A jelenlegi kiállítás koncepciója a művész örökösével, Franco Daganival közösen alakult ki. De nemcsak ez adja a különlegességét, hiszen vállalása is igen nagy.
Nem pusztán emléket állít az öt éve elhunyt művésznek, hanem kiemelkedő és főként ritkán látható művek és műcsoportok segítségével járja körül az alkotót foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
Így a térben az életmű fontos csomópontjait felvillantva a geometrikus képalkotás problémája, az alkotóra jellemző színhasználat sajátos szimbolikája artikulálódik. Emellett pedig a maradni-menni problematikája, valamint az alkotó férfitestről vallott nézetei is megjelennek a térben.
A narratíva Hopp-Halász korai korszakával indít. Ebben az időben az alkotót leginkább az optikai mozgásra építő struktúrák problémája foglalkoztatta.
Időben legkorábbi a négy elemből álló, Cím nélkül zománcmunka, amelyen tetten érhető a konstruktivizmus szigora, koncentráltsága és az op-art játékossága. Már ezen a művön is felismerhető Hopp-Halász egyéni hangja, amelyben remekül párosította a természeti környezetből való kiindulást a geometrikus nyelvezettel. A piros felületeken megjelenő fekete sávok izgalmas játékba hívják a tekintetet. És igazolják, hogy Hopp-Halász milyen elképesztő tudással szerkesztett különféle ornamentikákat és mintákat.
Ugyan Hopp-Halász mediálisan is szerteágazó életművet épített, az œuvre-jében mégis a festészet maradt a domináns műfaj. A hetvenes években azon dolgozott, hogy e táblaképeken a geometrikus elemeket személyessé tegye.
Az Axonometria elemekkel sorozatában – amelynek most az első darabja látható – az axonometrikus kockaábrázolás illuzórikus feldolgozására tett kísérletet. Ezek a „pipás” képek jól szemléltetik az „átmenetet”, az átjárhatóságot az op-art és a geometrikus absztrakt között.
Az alkotó geometrikus-konstruktív látásmódja az 1971–72-ben készített Magasles-képeken is megfigyelhető. Érdeklődése a konstruktív kép- és térépítés irányába fordult. A magasles szerkezetének geometrikus redukálásával Hopp-Halász a sík és a tér viszonyait, valamint a geometria és a természet kapcsolatát analizálta. Azonban a függőlegesek, vízszintesek és átlók találkozása olyasféle feszültséget eredményezett, ami a korszak nyomasztó létérzését is visszaadta.
Ebben a sorozatban a megfigyelés és a megfigyeltség problematikája is tematizálódott.
A kiállításban ezt az időszakot idézi meg a Magasles-témából kinőtt Struktúra és szerkezet, egy négy vászonból álló mű. A logikai képépítés, a képmező kötött tagolása, az egymásnak feszülő vonalak bizonytalanságot, egyensúlyból kibillenő érzést közvetítenek a befogadónak. A műben van valamiféle feszült várakozás, figyelés. A kép az egy helyben levés kényszerének és a bezártság frusztráló érzeteit közvetíti.
Hopp-Halász egész életművét meghatározta a helyhez kötöttség és az ebből eredő intellektuális elszigetelődés problémája is.
A röghöz kötöttség problémáját járja körül a Bot és batyu objekt, amely egy lezárt befőttes üvegben konzerválja a pöttyös kendőbe kötött batyut, valamint a vándorbottá előléptetett szőlőkarót, amelyek az útra kelés, az utazás és a szabadság jelképei. E köznapi, mégis szimbolikus tárgyak üvegbe zárva az utazás vágyáról és annak lehetetlenségéről szólnak. A pöttyök pedig mint körbezárt szigetek az elszigeteltség emblémájaként térnek vissza Hopp-Halász későbbi munkáiban.
Az alkotó a szabadság-bezártság dialektikáját bontotta ki (csomagolta be) A kékpettyes batyu performanszában is, amelynek kellékeit, dokumentumait installáció formájában láthatjuk az acb-ben.
Hopp-Halász 1994-ben a toszkánai Palazzuóban önmagát egy tengerkék pettyes batyuba csomagolta. „Középkék tónusú festéket választottam, mellyel a tenger színének a kék vibrálását lehet felidézni. Nyárias az idő, a kellemes melegben csak egy fürdőnadrág van rajtam. A gyepre leterített nagyméretű fehér vászonra kék pöttyöket festek, zenei aláfestéssel a kabócák szolgálnak hozzá. A festmény lassan elkészül. Giuseppe, a villa tulajdonosa és Fabio, a keresztfia (…) egy batyut készít a kék-pöttyös vászonból, és ezt úgy hajtogatják össze, majd kötik csomóra, hogy benne legyek a batyuban.”
Az alkotó önmaga is batyuvá lett. Mintha azt mondaná, hogy a test nem más, mint elhagyhatatlan batyu, ami körülöleli, ugyanakkor be is zárja a lelket, a szellemet.
Hopp-Halász a hetvenes évektől kezdve folyamatosan dolgozott a geometria megszüntetésén, amihez a nyomhagyás, eltaposás személyes gesztusát használta fel. Az előbb említett performansz első részében is képtaposás zajlott. Az alkotó a talpát festékbe mártva alakította ki a kompozíciót, ami egyszerre idézi meg a közeli tenger kékségét, valamint Yves Klein vásznait, ahol a kékre festett női testek lenyomatából alakult a kép. Hopp-Halász esetében a képtaposás szakrális gesztus, ami a vándorok lépteit szimbolizálja. Közben jelzi a művész tevékenységének szándékát, a világban való megmaradás vágyát is.
A művész 1971-ben Modulált TV fotóakció-sorozatában geometrikus ábráit ütköztette a képernyő véletlenszerűen kiválasztott képkockáival. Kétféle valóság találkozik ezeken a képeken: a felvétel pillanatképe és az előre megtervezett, szerkesztett minta. A két világ kapcsolata elsőre esetlegesnek tűnik, azonban mégis megteremtődik valamiféle összhang kép és kép között.
Hopp-Halász művészetében a televízió szimbolikusan rokonítható a batyuval, hiszen úgy tekint rá, mint egy eszköz, amivel kapcsolatba lehet kerülni a nagyvilággal.
Az MTV A Hét című műsorának képkockáin elhelyezett LOVE és HELP feliratok már nem intellektuális, hanem érzelmi síkon szólítják meg a nézőjüket. A kép és a felirat viszonyát tekintve egyértelműen a szöveg lesz a domináns, hiszen annak jelentésétől egy pillanatra sem tudunk elvonatkoztatni. A feliratok úgy hatnak, mint kétségbeesett jajkiáltások. A távoli képeket sugárzó tévédoboz itt már az elvágyódás és a bezártság újabb metaforájaként értelmeződik.
Ezekben a munkákban éppúgy előkerülnek a megfigyelés és a megfigyeltség kérdései, mint ahogy az a Magasles sorozatban is már tematizálódott korábban. Azonban ezek a sorozatok sokkal személyesebb dimenziókat nyitottak meg Hopp-Halász pályáján. A Privát adás akciókban a saját testét jeleníti meg egy kibelezett televíziókészülék társaságában. A Pszeudo videót folytató sorozat Hopp-Halász saját magával és identitásával vívott küzdelmének lenyomata. A vállalt sors és éntudat önvallomásszerű kitárulkozása érhető tetten ezekben a fotókban.
A Nyitott geometria – Kentaur mű izgalmát az emberi test és a geometrikus ábrázolás ütköztetése adja, ami megsokszorozza a lehetséges olvasatok számát.
A sorozatban megjelenő férfitestek a mapplethorpe-i esztétikát idézik, a test szépségét, tökéletességét mutatják fel. Ebből a szempontból rokoníthatók a fotót körülölelő geometrikus formákkal, amelyek az univerzális rend, az apollói mérték metaforái ebben a kompozícióban.
Az acb Galéria kiállítása érzékletesen villantja fel azt az utat, amelyet Hopp-Halász bejárt a geometriától kezdve a pöttyön és a fotóakciókon át egészen a férfitestet és a heteronormatív férfiképet tematizáló munkákig.
Hopp-Halász Károly kiállítása az acb Galériában december 10-ig látogatható.
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
