A zenében nehéz egyszerre egyszerűnek és nagyszerűnek lenni

Premier! Megjelent a Horváth Gábor Trió ötödik, Multiverse című albuma, amelynek a kiinduló inspirációját a minket körülvevő univerzum és a dalokban rejlő sokszínűség adta. A hallgatók tudatát a multiverzumba tágító és a jelenben lehorgonyzó lemez inspirációi és alkotófolyamata kapcsán a trió névadójával, a Bartók Konzervatóriumban is tanító jazz-zongorista, zeneszerző producerrel, Horváth Tojás Gáborral beszélgettünk.

Milyen téged ért hatások hívták életre a Multiverse című lemezt?

Természetemnél fogva mindig rákattanok bizonyos témákra, amikbe mélyen beleásom magam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha új mosógépet vagy hűtőt akarok vásárolni, tájékozódásképpen hatszáz tesztet megnézek és minden fellelhető értékelést elolvasok – és ugyanígy működöm zeneszerzőként is. A Soundtrack című lemez alkotásakor filmzenékből inspirálódtam. Elképzeltem, milyen lenne, ha egy hallgatónk felvenne egy fejhallgatót, és a mi zenénk lenne a kísérőzenéje egy teljes napjának. A Tricks című lemezünk készülésekor a kártyatrükkök világában merültem el.

A Multiverse lemez létrejöttének a James Webb űrteleszkóp megjelenése volt az egyik katalizátora, hiszen kezdő löketet adott azáltal, hogy felélénkítette az univerzum iránti, már gyerekkoromban gyökerező érdeklődésem. Felidézte, amikor az unokatestvéreimmel feküdtünk egy vidéki mezőn és néztük a csillagos eget, és ahogy elvesztünk annak határtalanságában.

Miután megláttam a James Webb űrteleszkóp által készített csodálatos képeket, meghallgattam egy halom podcastet. Elképesztő koponyák eszméletlen, agycsavaró, három-négy órás elméleteit hallgattam és néztem végig, és nagyon megfogott a gondolat, hogy egyszerre létezhetünk több helyen, több időben. Aztán vettem egy csomó olyan könyvet, ami az időről, az öntudatról, a kvantumelméletről, a húrelméletről és így tovább szól. Majd leültem a zongorához, és megpróbáltam elkapni azt a hangulatot, amely összefoglalja az engem ért hatásokat – így született a Multiverse című szám.

Ez a dal volt a kezdőpont, viszont tudtam, hogy az eddigiektől eltérő módon ezúttal nem akarok koncepciózus lemezt készíteni, nem akarom egyetlen témára felhúzni az egész albumot. Így a külvilágról, a minket körülvevő univerzumról egyszer csak az emberek belső univerzuma felé fordult a dalok fókusza. Megfogalmazódik bennük, hogy sérülékeny, érzékeny, érzelmek által vezérelt kis pontok vagyunk egy nagy világban, amelyet valójában nem is ismerünk. Ennél konkrétabban direkt nem fejtem ki a dalok tartalmát – szeretném, hogy szabadon, egyénileg értelmezzék őket a hallgatók, hogy minél személyesebben kapcsolódhassanak hozzájuk és magukénak érezhessék őket.

Kattints IDE, és hallgasd meg a teljes albumot Spotify-on!

Milyen hangulatú, karakterű lemez megalkotása volt a cél?

A nehézsúlyú témák ellenére igyekeztünk laza, pörgős, színes, élvezetes, ugyanakkor a ránk jellemző karakteres stílusjegyeket megjelenítő lemezt csinálni. Olyat, amit jó érzés akár az autóban is hallgatni, menet közben. A korábbi lemezeinken tízperces trackek is voltak, most azonban igyekeztem rövidebbé, koncentráltabbá, fókuszáltabbá tenni a dalokat.

A dalokat egymagam írtam, de a többiek kreativitása és a csapatszintű közös munka is teret kapott a megszólaltatás, hangszerelés során. Okkal dolgozom azokkal, akikkel – jó zenészek vesznek körül, akikkel jól működünk együtt. A trióban Gálfi Attila dobol és Horváth Balázs nagybőgőzik. Ők jóbarátaim, zenei téren pedig jó társaim. Számítok a kreatív közreműködésükre a dalok végleges, élőzenei formájának elnyerése érdekében.

Hogyan tudtad érzékelhetővé tenni és megfogalmazni a végtelent időben mérhető hangokban, a kezdettel és elmúlással behatárolt világunkban?

Olyan egyszerű megoldásokkal, mint a Multiverse című dalomban lévő riffel. Ez egy körkörös, ismétlődő motívum, ami a végtelenbe táguló forgást igyekszik érzékeltetni. Hozzáteszem, én nem csupán az univerzumot tekintem határtalannak, hanem az emberi hangulatokat és érzelmeket is, amiket szintén kifejezek zeneileg. Az a szerencse, hogy nekem nem okoz nehézséget a végtelenség elképzelése, sőt talán ez könnyebb számomra.

Hogyan hatott vissza a zeneiségedre a lemez alkotófolyamata?

Huszonöt éve nyomom a zeneipart, hál’ istennek kialakult egy karakteres saját stílusom, főleg a trióval. Fel lehet ismerni a zeném, mert sajátos fordulatokkal, harmóniaváltásokkal tűzdelt. Viszont ez a felismerhetőség olyan skatulyát is jelenthet, amiből egy idő után nehéz kitörni. Úgy érzem, a Multiverse album dalai kiszabadítanak a saját, megszokott zenei kereteimből. A megszokottól eltérő megoldásokból épülnek fel a szerzemények, ugyanakkor mégis „tojásosak”.

Az alkotófolyamat felszabadítóan hatott a zeneiségemre olyan értelemben, hogy a saját, karakteres zenei világom kereteinek tágítására vagy akár a keretekből való kilépésre ösztönzött. Komponálás és játék szempontjából egyaránt frissüléshez, megújuláshoz vezetett.

Mindemellett elképesztő mértékben szélesítette a látóköröm az univerzális, asztrofizikai témákban való elmerülés, a nagy koponyák gondolatainak befogadása. Az alkotófolyamat ezen része tudattágító indukció volt.

Miként tudod a lehető legpontosabban hangokká, dallamokká formálni az ötleteidet a kreatív alkotómunka során?

Zeneszerzőként igyekszem mindig pontosan fogalmazni, hiszen tudom és érzem, hogy miről szól a dal, amit éppen alkotok. Az íráshoz tudnám hasonlítani ezt a folyamatot: íróként szavakkal képezném le ezeket a tartalmakat, zenészként azonban hangokkal teszem. Ezen a lemezen is határozott elképzelések vezérelték a dalok hangulatait, tempóját és történeteit, és nem mellesleg ezzel a lemezzel vagyok a legelégedettebb. Az ezt megelőző lemezeimet is szeretem, de az elkészülésük után láttam, mit csinálhattam volna másképp. A Multiverse esetében nem érzem ezt.

Mi segít az önazonos alkotásban?

Az egyszerűségre való törekvés. Előfordul, hogy bizonyos „szakavatottak” összerántják a szemöldöküket egy kevésbé bonyolult szerzemény hallatán, mondván: hogyan lehet néha ilyen egyszerűen profán dallammal élni? Viszont szerintem az őszinteség éppúgy maga után vonhatja az egyszerűséget, mint a komplexitást a kifejezni kívánt érzésvilágtól függően.

A kevésbé „matekos” dalok esetében fel tud merülni bennem a kérdés, hogy vajon ki merjem-e tenni a közönség elé, de végül mindig bátran osztom meg őket, mert bár egyszerűbb motívumokkal élnek, de önazonosnak és igaznak érzem őket. Úgy gondolom, csak úgy tudok jót alkotni, ha kitárom a szívemet-lelkemet, és engedem, hogy a saját lényem jelenjen meg a zenében, a saját lényem öntse formába az őt ért behatásokat.

Hogyan tudsz hitelesen egyszerű lenni?

Azt kell hogy mondjam, hogy a zenében nehéz egyszerre egyszerűnek és nagyszerűnek lenni. Komplexebb, páratlan vagy változó ütemszámban íródott, ritmikai transzformációkkal, megtekert és megfogott akkordokkal teli számot írni szerintem könnyebb folyamat, mint egyszerű, de hatásos dallamot megfogalmazni.

Mi segít rányílni, ráhangolódni a letisztult, de hatásos hangok világára?

Az elengedés. Őszintén szólva valójában teszek mindenre. Csak a kiáradó produktum az, ami érdekel, ami foglalkoztat és amit aztán felvállalok.

Miként tudsz igazán jelen lenni a pillanatban alkotás vagy játék közben?

Már az elején meg kellett tanulnom ezt, hiszen zenészként alapvetően fontos, hogy képes legyek az adott pillanatra fókuszálni, jazz-zenészként pedig kifejezetten lényeges ez a fókusz az adott pillanatban történő rögtönzés és improvizáció miatt. Ez a tiszta jelenlétben történő célzott, intenzív fókusz egyfajta meditatív állapotot eredményez.

Mikor és hol mutatjátok be a lemezt a közönségnek?

December 5-én lesz a lemezbemutató koncertünk a Budapest Jazz Clubban. Ez egy jó hangulatú este lesz, ahol együtt ünnepelhet velünk a közönség, és közösen kalandozhatunk a zenei multiverzumunkban.

Fotó: Vágó-Máth Szilvia