Hősök Mauzóleuma is földi halandókat vár

Egyéb

(MTI) - A Hősök Mauzóleuma 1932-ben épült Debrecen lakosainak adományából Lechner Jenő és Szontágh Pál tervei alapján. Az épület előtt a Haldokló oroszlán című, az 1848/49-es szabadságharc emlékére állított impozáns szobor található, melyet 1861-ben Marschalkó János szobrászművész készített.
    

A Honvédtemető mellett Debrecenben a Kossuth utcai Református Egyházközség temploma, a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Háza és a Tímárház is látogatható lesz.
    
Az egyik legfőbb látnivalóként kinyit a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola épülete, a "Zenede Palota" is, amely hazánkban elsőként épült zeneoktatási célra 1894-ben. Az országosan védett műemléképület díszterme, a Kodály Hangversenyterem mennyezetfreskója az egyetlen megmaradt Mirkovszky-alkotás. Az épületet vasárnap délután járhatják körbe az érdeklődők.
    
A cívisvárosi programokon túl Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben, Hajdúhadházon és Ebesen is rendeznek programokat helyi közösségi házakban és művészeti intézményekben.