Hosszabb nyitvatartás a hosszú hétvégén a Szépművészeti Csontváry-kiállításán

Egyéb

A hosszú hétvégén, szombaton, vasárnap és hétfőn már reggel kilenc órától nyitva áll a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítása.

Az április 13-án nyílt nagyszabású Csontváry-tárlatra eddig több mint húszezren voltak kíváncsiak, a Szépművészeti Múzeum a nagy érdeklődésre való tekintettel nyitja meg a szokásosnál egy órával korábban a kapuit.

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum a közös kiállítással Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulója előtt tiszteleg. A festőgéniusz életművének legjelentősebb műveit őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított tárlat a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében nyílt meg a Szépművészeti Múzeumban, július közepéig látogatható. A negyvenöt művet felvonultató kiállítás tisztelgés a magyar festészettörténet egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A kiállításon együtt látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagyméretű Taorminai görög színház romjai és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festménye, valamint a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című alkotásai is.

A negyvenöt művet, köztük a csaknem harminc négyzetméteres Baalbeket és a többi óriásfestményt felvonultató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról. A tárlat augusztustól a pécsi Csontváry Múzeumban látható majd.

Nyitókép: Érdeklődő a Baalbek című festmény előtt a Csontváry170 kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban 2023. április 13-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán