A hosszú lábú asszony - BEYONCÉ: 4

Egyéb

Szinte minden bejött neki: már húszévesen világsztár volt az első osztályú luxus R&B-t játszó Destiny?s Childdal és filmekben (Austin Powers ? Aranyszerszám, Rózsaszín párduc, Dreamgirls) szerepelt. Az 1981-es születésű művésznőnek több Grammy-díja van, mint ahány ezüstre fújt Buddha-fejszobor dukál egy luxus R&B-sztár lakásába. Beyoncé máris afféle intézmény, akinek természetesen saját divatmárkája is van, de ez mind semmi: 2004-ben a Super Bowlon ő énekelte el az amerikai himnuszt, sőt, a Nemzetközi Gyermeknap himnuszát (!) is ő írta. 2009. január 18-án fellépett az Obama elnök beiktatásának tiszteletére rendezett ünnepségen és az azt követő bálon is énekelt. Átlagban évi 80 milliót keres, és ha ehhez hozzávesszük, hogy férje, Jay-Z se visz haza kevesebbet, akkor azt mondhatjuk, hogy övék az Egyesült Államok fele királysága. Ha rosszat írnék róluk, lehet, hogy behívnának az amerikai nagykövetségre, és közölnék: tíz évig nem kapok vízumot.
 

Úgyhogy akkor gyorsan ki is jelentenénk: a négyes sorszámú munka jobban sikerült, mint a 2008-as I Am? Sasha Fierce című lemez. Az alapvetően középtempós, R&B-balladákat tartalmazó album hangszerelésénél a legfontosabb szempont az volt, hogy minél jobban domborítsa ki Beyoncé elképesztő hangi adottságait. Tehát nem annyira ?zenei? albumról van szó, sokkal inkább arról, hogy Beyoncé megmutassa: a hangja a személyisége része. Hiába vettek részt létrejöttében csúcsproducerek (így Kanye West és André 3000 az OutKastból, Chad Hugo a Neptunesból) mégis, az egyetlen igazán megmutatkozó hangszer a lemezen Beyoncé hangja.

Na jó, ez túlzás: a dobgép például kitüntetett szerepet kapott, de a hangszerek (például a zongora, vagy a gitár) inkább csak afféle atmoszféra-elemek, mondhatni, le vannak keverve. A legerősebb ?hangszerértékű? elemek a virtuóz vokálok. A nyitó 1+1 igazi bravúrdarab, a Best Thing I Never Hadet pedig bizonyára a Megasztár, vagy az X-faktor döntőjében énekli majd el valaki. Az album dalai ihletettek, hitelesek, átérezhetőek, különleges művészi nívón teljesítenek, ez kétségtelen, viszont azok, akik eddig nem voltak a műfaj elkötelezettjei, ezután sem lesznek tőle azok. Persze, ha valaki vallásos áhítattal rajong a műfajért, annak ez a lemez az egyik legfontosabb kinyilatkoztatás a szeretetről, a hitről és a világbéke iránti elkötelezettségről.