Óbuda az 1800-as évek végén még falusias hangulatú városrész volt, azonban korabeli atmoszférájáról már csak néhány épület mesél. A kerület arculatát ma már a zsúfoltság, a panelrengeteg határozza meg, és csak a tömbök között lehet itt-ott rábukkanni a régi idők miliőjére. Óbuda eltűnt utcái címmel tartott tárlatvezetést Horváth Péter, az Óbudai Múzeum történésze.

Kicsit faramuci a helyzet, ugyanis a séta során leginkább olyan dolgok kerültek elő, amelyek ma már nem láthatók, ezért eléggé nagy szükségünk volt a képzelőerőnkre a nem létező épületek, utcák felidézésére. Kiindulópontként kaptunk is a kezünkbe egy, az 1880-as évekbeli Óbuda város- és utcaszerkezetét ábrázoló térképet a séta elején.

A Szentlélek térről induló túra elején megismerkedtünk azokkal az okokkal, amelyek formálták a városképet. Az 1763-as földrengés komoly károkat okozott, az 1838-as nagy árvízben pedig Óbuda házainak több mint fele megsemmisült. De nemcsak a természeti katasztrófák alakították e környék kinézetét: az emberi tevékenység is hozzájárult Óbuda arculatvesztéséhez. A Szentlélek tér például sokkal nagyobb volt, az 50-es években azonban megépítették az oly rég várt hidat, így a tér jócskán beszűkült.

Óbuda, Fő tér. 1903-04 körül. A korábbi Városháza lebontva, a Gerbhardt-ház már többszintes

Óbuda egyik centrumát, a mai Szentlélek tér, Fő tér területén elhelyezkedő központot a Zichy család alakította ki, akik 1659-től birtokolták a területet. Kastélyuk 1746 és 1752 között épült. Akkoriban a déli szárny, ahol most buszmegálló van, teljesen be volt építve. Ez volt a Naszád utca, amelynek oldalán földszintes házak helyezkedtek el, köztük több kávéház helyet kapott, például a Galantin is. Ezen a környéken egy gazdagabb réteg élt, akik szőlőtermelésből, a borkészítésből és a kocsmák üzemeltetéséből szerezték a vagyonukat. Jó minőségű anyagokból építkeztek, így a földrengés során az itt található húsz házból csupán kettő dőlt össze.

A városmag nem sokat változott, a Szentlélek téren és a Fő téren álló épületek nagy része a 18. század végén és a 19. század közepén épült. 1834-ben költözött ide az óbudai városháza a mai, III. kerületi városháza helyén állt egyemeletes, klasszicista házba. Az egyemeletes városháza helyén azután 1906-tól áll a ma is látható épület.

Szembenállva a Városházától jobbra áll a kezdetben földszintes Gebhardt-ház, amelyben az 1870-es évek végétől szatócsbolt, majd 1888 és 1909 között Gebhardt József fűszer- és dohánykereskedése üzemelt. A mai Esernyős kulturális központ helyén volt 1899-től 1905-ig Mersch Konrád kerthelyiséges kocsmája, a Fogadó az ingaórához. A kereskedés és a kocsma a ház 1900 körüli átépítése után is megmaradt, emellett borbélynak és fogtechnikusnak is helyet adott, valamint a Gebhardt család tagjain kívül 8-10 bérlő is elfért ott.

szentlelek_ter_nyugat_fele_nezve_1920_korul
A Szentlélek tér nyugat felé nézve, 1920 körül

A Laktanya utcát korábban Tömlöc utcának hívták, mivel a sarki épületben volt az uradalmi börtön, amiben három zárka és három földalatti tömlöc kapott helyet. A mellette álló épület a Vasmacska, ami 1885-ben eredetileg is vendégfogadónak épült. Akkor még hozzátartozott a mostani Trófea étterem területe is, ami akkoriban kávézóként üzemelt.

A Laktanya utca elnevezése egyébként nem véletlen, az akkor meglévő izraelita temető mellé az 1810-es években kaszárnya épült, ahol 1870-től a Császári és Királyi Duna Flottilla központja volt. Ma a Katasztrófavédelem oktatási központja működik itt.

Óbuda egyébként nemcsak a szőlőiről, hanem textiliparáról is híres volt. A területet selyemipari központtá akarták tenni, először a selyemcérnázó üzem készült el 1781-ben. A filatórium ötemeletes épülete vízi energiával meghajtott 3420 orsójával a maga korában a Monarchia legnagyobb ilyen létesítménye volt, de éppen emiatt rövid életűnek bizonyult, mivel a felduzzasztott patakok vizének energiája kevés lehetett a hatalmas létesítmény folyamatos működtetéséhez. Az üzemeltetését az évtized végén beszüntették, épületének csak a tervrajzai maradtak fent. A Miklós téren viszont a mai napig áll az 1786-ban épült selyemgombolyító. A copf stílusú homlokzatú, centrális elrendezésű épületben az 1830-as évekig működött az üzem.

selyemgombolyito
A Selyemgombolyító épülete az 1950-es évek elején

A 11-es főutat korábban Majláth utcának hívták, Mailáth György jogász után, aki 1781 és 1784 között az óbudai kamara ügyésze volt. Ez az út már akkoriban is a környék egyik fontos pontja volt, és hasonlóan forgalmas, mint ma, annak ellenére, hogy maga Óbuda a szanálás és a panelépítés előtt igazán falusias hangulatú környék volt, főként földszintes házakkal..

A régi város másik centruma a mai Serfőző utca, Óbudai utca, Korona tér és Kiskorona utca környékén volt. Itt több felekezet élt egymás mellett békében, templomaikat is egymáshoz közel építették fel. A területet nagy számban lakták zsidók is, akik egészen 1873-ig, Pest és Buda egyesítéséig laktak itt, azt követően a pesti részekre vándoroltak. A környéken olyan jellegű házak álltak, mint a Kéhli vendéglő vagy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épülete. Ez utóbbiban egyébként Krúdy lakott családjával: miután a margitszigeti otthonukat már nem tudták fenntartani, ideköltöztek.

Nyitókép: Óbuda, Fő tér. 1890-es évek. A korábbi Városház mellett a még földszintes Gerbhardt-ház látható.

Fotók forrása: egykor.hu