Bevásárolok. Sok keserű tapasztalat után gondosan ellenőrzöm a lejáratokat. Nézem a kávét: 08.04.10. Elöl van az év, akkor magyar a szórend, gondolom botorul, akkor április 10-én lejárt. Megyek az eladóhoz. Ingerülten oktat ki: dehogy járt le, majd október negyedikén. Ezzel a közepében vagyunk. Mert hogy is volt nálunk hagyományosan? Év, hónap, nap. 2008. április 10. Rövidítve: 2008. IV. 10. Első változás: mindig a római számokat használtuk az évszázad és a hónap jelzésére, a kerületek számozására, fejezetjelölésekre és még számos egyébre. A dátumban ez azért is volt praktikus, mert nem lehetett félreérteni valami lejáratát vagy mondjuk valaki születési dátumát. Lásd fent. Ha a 2008-ból lecsapom a 20-at és marad a 08, és esetleg a hónapnak is nyolcadik napját írjuk, nagyot nem tévedhetünk.
Fáj a szívem a római számokért. Szépek voltak az óra lapján, szépek leírva, könnyen eligazítottak. És fáj a szívem az angolszász szokások összevissza, nem következetes átvételéért. Ha angol a dátum írásmódja, a kicsitől haladunk a nagy felé: nap, hónap, év. A kiinduló példa szerinti 08.04.10 tehát 2010. április nyolcadikát jelent angolul. Magyarul mára teljesen kibogozhatatlanná vált. Ahány joghurt, tejföl, túró, kenyér, annyi sorrend: év után nap, hónap, vagy nap, hónap után év, és így tovább. Hogy lejárt-e vagy nem a ternék szavatossága, kideríthetetlen, legfeljebb otthon derül ki, ha savanyú, zöld, erjedt, poshadt, hogy angolul, magyarul, vagy a legrosszabb: "hunglish"-ul, azaz valami értelmetlen kevert módszerrel nyomtatták-e rá a dátumot.
De nemcsak a római számnak inthettünk búcsút, hanem az utcaneveknek is. Azaz ott is egy a fentihez hasonló öszvérmegoldást láthatunk. Valaha régen, az őskorban volt az a remek módszer, hogy minden utcasarkon, a kereszteződésekben és azok után is fönt virítottak a falakon az utcatáblák. Figyeljék meg, mára eltűntek. Isten mentsen attól, hogy új területen járjunk, hosszan gyalogolhatunk vagy autózhatunk, mire megtaláljuk egy utca nevét úgy a negyvenes házszám tájékán. Addig semmi. Ha igen, akkor viszont egész táblaerdő áll rendelkezésre: régi név áthúzva, új felette, alatta. Szegény száműzött Nobel-díjas Joliot Curie helyén Királyhágó, Rózsa Ferenc helyén Rózsa, Boróka helyén Petrezselyem, hol ésszel, hol anélkül átírva, visszaírva, módosítva, jó és rossz helyesírással, többszörösen kirakva. Egyazon utcában Hajnóczy és Hajnóczi, lehet választani. Vagy nem, mert nem találunk semmit. Mögöttünk dudálnak, mi cammogunk, kapukba lesünk be a kocsiból, hátha látjuk az utca nevét, de nem.
És egy újabb öszvér: a német minden főnevet nagybetűvel ír. Az angol a címekben, intézménynevekben a fontos szavakat igen, a kötőszavakat, vonzatokat nem. Nálunk hagyományosan a tulajdonnevek, intézménynevek nagybetűsök, és vége. Azaz így volt. Most mindent nagybetűvel írunk, mint az angolok: Természet és technika lenne egy új kiállítás címe, ehelyett Technika szerepel minden anyagban. Vasúttörténei Kiállításról olvashatunk kiállítás helyett, a Szaxofon Mestere játszik, ember nem tudja, miért nem a szaxofon mestere. Áprilisban ünnepeljük a Föld napját. Mi magyarok a Föld Napját, ami nem 24 óra, hanem maga a Nap, a bolygó. azaz fölösleges fölvonulni, zöld után kiáltozni, a Napot nem a mi dolgunk megvédeni. Nem úgy, mint a nyelvet.
