Kislistás választások
1990. június 27-én jelentették be, hogy Göncz Árpád, a köztársaság ideiglenes elnöke a parlamenti pártokkal folytatott konzultációk után - az elnökválasztás módjáról szóló július 29-i népszavazás miatt a korábbi, szeptember 23-i időpontot megváltoztatva - 1990. szeptember 30-ra tűzte ki a helyhatósági (a hatályos jogszabály szerint még tanácsi) választások első fordulóját. A tanácsok mandátuma június 8-án ugyan lejárt, de a kormány a választásokig meghosszabbította megbízatásukat.
Az 1990 tavaszán megválasztott új Országgyűlés - hetekig tartó viták, egyeztetések után - 1990. augusztus 3-án fogadta el a helyi önkormányzatokról szóló törvényt. Ennek preambuluma kimondta: a jogszabály elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait, lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége - közvetlenül, illetőleg a választott helyi önkormányzat útján - önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeket.
Augusztus 27-én kezdődtek meg a jelölések a polgármesterekre és a helyi képviselőtestületek tagjaira. A korábbi gyakorlattal szemben az új szabályozás megszüntette a politikai szervek kizárólagos jelöltállítási jogát, s jelöltet ajánlhatott minden választópolgár, aki választókerületében választójogát gyakorolhatta. Az Országos Választási Bizottság adatai alapján végeredményben országszerte 8559 polgármester-jelölt, 48 939 kislistás képviselőjelölt és 12 841 egyéni választókerületi képviselőjelölt indult 42 párt, 647 társadalmi szervezet, 12 kisebbség és 447 féle koalíció támogatásával. Kiemelkedően magas volt a független indulók aránya (a polgármesterek esetében 76,35, a kislistás képviselőjelölteknél 63,54, az egyéni választókerületi jelölteknél pedig 22 százalék volt az arányuk).
Az 1990-es önkormányzati választások újdonsága volt az úgynevezett kislistás választás. Ezzel a 10 ezer vagy annál kisebb lélekszámú településeken választották meg képviselőtestületeiket a választópolgárok, akik egyben közvetlenül szavazhattak a polgármesterre is. A 10 ezernél több lakosú településeken, illetve a fővárosi kerületekben kétszavazatos választási rendszert alkalmaztak: a képviselőtestületek tagjainak a felét egyéni választókerületben, a másik részét pedig listán választották meg a szavazók, majd az így felállt képviselőtestület választotta meg a polgármestert. (1990-ben az országban 162 olyan település volt, amelynek lakossága meghaladta a 10 ezret.)
Az egyéni választókerületekben az első fordulóban az lehetett képviselő, akire a legtöbben szavaztak, feltéve, hogy megkapta az érvényes szavazatok több mint egynegyedét, és a szavazáson az egyéni választókerület szavazópolgárainak több mint a kétötöde - 40 százaléka - leadta szavazatát. Amennyiben a szükségesnél kevesebben vettek részt a szavazáson, akkor a második választási fordulóban mindazok a jelöltek indulhattak, akik az elsőben is jelöltek voltak, képviselő pedig az lett, aki a legtöbb szavazatot kapta.
Ha a választópolgárok a szükséges számban szavaztak ugyan, de egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazatszámot, akkor a második fordulóban csak azok a jelöltek indulhattak, akik az első fordulóban megszerezték az érvényes szavazatok legalább 15 százalékát. Ha nem volt három ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelölt indulhatott, s képviselő közülük a legtöbb szavazatot elnyerő lett. A listákról a jelöltek - külön számítási mód alapján - a bejelentés sorrendjében jutottak mandátumhoz.
Az 1990. szeptember 30-i első választási fordulóban a választásra jogosultak 40,16 százaléka, az október 14-i második fordulóban 28,94 százaléka adta le a voksát. A 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú 2930 település közül 2911 helyen a törvény értelmében közvetlenül választottak polgármestert (19 településen az eredménytelenség miatt később kellett időközi polgármester-választást tartani). A települések közvetlenül megválasztott polgármestereinek túlnyomó többsége (2415 fő - 82,9 százalék) függetlenként indult, ami zömmel azoknak a korábbi pártállami vezetőknek újraválasztását jelentette, akik nem léptek be egyik új pártba sem.
A pártok közül a legtöbb polgármestere az FKGP-nek lett (108 fő - 3,7 százalék), míg az MDF 68 (2,3 százalék), az SZDSZ 56 (1,9 százalék), a KDNP pedig 52 (1,8 százalék) polgármesteri posztot hódított el. A többi párt és társadalmi szervezet 1 százalék alatti eredményt ért el. 5 polgármestert nemzeti és etnikai kisebbségi jelöltként választottak meg.
A tanácsrendszer vége
A 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú települések közül 2924 helyen sikerült kislistás választással megválasztani a képviselőket (6 helyen időközi választást kellett később tartani). A megválasztott 20 481 képviselőtestületi tag 71,2 százaléka független volt, 6,2 százalék az FKGP, 4,4 százalék az MDF, 3,7 százalék az SZDSZ, 3,1 százalék a KDNP, 1,3 százalék az Agrárszövetség és 1,1 százalék az MSZP jelöltjeként indult. A többi párt, társadalmi szervezet 1 százalék alatti eredményt ért el. 212 képviselőtestületi tagot nemzeti, etnikai kisebbségi jelöltként választottak meg.
A 10 ezernél több lakosú településeken a képviselők felét egyéni választókerületben, a másik felét listán választották meg. A 2107 egyéni választókerületi mandátum és a listán megszerezhető 1960 mandátum összesített megoszlása szerint az SZDSZ 37,8 százalékot, MDF 30,3 százalékot, Fidesz 23,6 százalékot, az SZDSZ-Fidesz közös jelölt 17,1 százalékot, független 14,9 százalékot, a KDNP 13,8 százalékot, az FKGP 13,7 százalékot, az MSZP 12,7 százalékot kapott. Az MDF-KDNP-FKGP közös jelöltek 4,6 százalékot, az MDF-KDNP valamint SZDSZ-Fidesz közös jelöltek 5-5 százalékot, az MDF-FKGP közös jelöltek 2,1 százalékot míg az MSZMP jelöltek 1,3 százalékot szereztek. A többi párt, társadalmi szervezet eredménye 1 százalék alatt maradt. A nemzeti és etnikai kisebbségek 9 mandátumhoz jutottak.
A fővárosi közgyűlés tagjainak megválasztása az első fordulóban érvénytelen volt. A második fordulóban 34,9 százalékos részvétel mellett az SZDSZ 34,68, az MDF 27,35, a Fidesz 18,16, az MSZP 7,25, a KDNP 4,95, az MSZMP 3,61, míg az FKGP 2,3 százalékot kapott. A többi párt képviselői nem kerültek be a testületbe, amely aztán az SZDSZ jelöltjét, Demszky Gábort választotta meg főpolgármesternek.
1990 októberében a kétfordulós önkormányzati választás eredményeként Magyarországon megszűnt a tanácsrendszer, s 3073 településen kezdhette meg munkáját új képviselőtestület. (19 helyen még időközi választást kellett tartani.) A hivatali apparátust ettől kezdve a jegyző irányította. Szemben a tanácsi igazgatással, az önkormányzatoknak nincsenek politikai, jogi értelemben felettes irányító szervei, a települési önkormányzatra vonatkozó döntést kizárólag a választott testület, esetleg helyi népszavazás hozhat. Ennek megfelelően ezután a megyei közgyűlés már nem a központi hatalom, a kormány meghosszabbított karja, hanem a települések sajátos érdekképviseleti tömörülése lett.
A tavaszi parlamenti választásokon győztes Magyar Demokrata Fórum ügyvezető alelnöke, Lezsák Sándor október 15-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy elismerik a választások eredményét. Mint mondta: az MDF elveszített egy csatát, de a háborút meg fogja nyerni. Közölte: pártja sohasem tört kizárólagos uralomra, épp ő sürgette a helyhatósági választások minél gyorsabb megtartását. Egyben gratulált minden győztesnek, s örömét fejezte ki, hogy az ellenzék ezután nagyobb részt vállal a kormányzás felelősségéből.
A magyarországi helyhatósági választásokat élénk nemzetközi visszhang kísérte. A világhírügynökségek és a világlapok egybehangzóan úgy értékelték, hogy a jobbközép kormánykoalíció lett a választások vesztese. A brit Reuter a kormánykoalíciónak a liberális ellenzékkel szembeni súlyos vereségéről beszélt, s az amerikai UPI-al egybecsengően úgy vélte, hogy választók megbüntették az Antall-kormányt a növekvő munkanélküliségért, az inflációért, valamint a gazdasági reformok halogatásáért.
Az alacsony részvételi arányt az elemzők azzal magyarázták, hogy az emberek csalódtak valamennyi politikai párt tevékenységében. Az AFP francia hírügynökség kommentárja szerint a választások következtében hármas hatalmi tagozódás alakult ki Magyarországon: míg a parlamentben a jobbközép koalíció birtokolta a többséget, a nagyvárosokban a liberálisok kezébe került az irányítás, a kis településeken pedig a függetlenek játszhatnak ezen túl meghatározó szerepet.
A világlapok közül a brit The Guardian annak tudta be az eredményt, hogy a tavaszi általános választások után az emberek azonnali javulást vártak, ehelyett meredeken zuhant életszínvonaluk. "A választók vonakodtak elfogadni, hogy évtizedek rossz gazdálkodása okozza a problémák jórészét, amelyekkel a kormány küszködik" - vélekedett. A francia Le Monde szerint a kormánykoalíció jelentősen meggyengült a parlamenti választások 42 százalékához képest, s az amerikai The New York Times tudósítójához hasonlóan a Kisgazdapárt nagyarányú visszaesését, illetve a kormánykoalíció súlyos budapesti vereségét hangsúlyozta.
