Húsz maori fejet ad vissza Franciaország

Kultpol

A maradványok ? amelyek között több mint kétszáz éves is akad ? különféle franciaországi múzeumokból származnak, ahol néprajzi kuriózumként állították ki őket. Fréderic Mitterrand kulturális miniszter a koponyákat a hétfői Quay Branly múzeumban tartott ünnepségen adta át. Új-Zéland nagykövetsége szerint ez a legnagyobb tétel, amely egyszerre visszakerülhet országába.
 
A déli ország 2003-ban indított nagyszabású programot a bennszülöttek koponyáinak és más maradványainak visszaszerzésére a világ különféle nyugati múzeumaiból, hogy azokat a hagyományok szerint méltóképpen eltemethessék. Franciaország hosszan ellenállt a kérésnek, mivel műtárgyakként kezelte őket. Végül egy 2010-ben elfogadott törvény tette lehetővé az emberi maradványok visszaszolgáltatását.
 
Az óceániai kultúrákban elterjedt szokás, hogy az eltávozott ősök fejét szertartás keretében konzerválják, ám a legyőzött ellenség fejtrófeáit is gyakran kikészítették. Ezt a technikát a maorik azonban tökélyre fejlesztették. A mumifikálódott koponyát és az arcot aprólékos tetoválás ékíti, ez pedig felkeltette a felfedező nyugatiak érdeklődését. A maorik között először James Cook járt 1769-ben, már ez az expedíció is számos maori fejjel tért vissza Nagy-Britanniába.
 
A nyugati érdeklődést végül maguk a bennszülöttek is kihasználták: a XIX. század folyamán valóságos piaca volt az emberi relikviáknak, amelyek ellenértékéül az Óceániában oly értékes lőfegyverek szolgáltak.