Húszéves a Magyar Narancs

Egyéb


142228_normal_67377_mystery_gang.jpg
Mystery Gang

Nem szerveznek klasszikus író-olvasó találkozót, ehelyett szerzőik árulják a Narancs-logós pólókat, bögréket a rendezvény helyszínén. Péntek este Balogh Kálmán és zenekara, a Budapest Bár és a Mystery Gang, szombaton a Fókatelep, a 30y, valamint a Lopunk együttes lép fel. Utóbbi egyik tagja Hammer Ferenc médiaszociológus, a lap állandó szerzője.

   
A kisteremben mindkét este dj-k várják a közönséget, szombat délután négy órától pedig a Momentán Társulat gyerekelőadásán vehetnek részt az érdeklődők; a kulináris élvezetekről a hetilap Chili&Vanília rovatának két-két receptje alapján gondoskodnak a helyszínen.