Huszonhárom kortárs alkotást, köztük francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai filmeket láthat a közönség a 12. Frankofón Filmnapokon március 17. és 27. között Budapesten az Uránia és Toldi moziban, valamint az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben.

Az idei programban több film szerepel a velencei, a cannes-i és a locarnói filmfesztivál versenyprogramjából, valamint Franciaország legrangosabb filmművészeti díja, a César jelöltjei és nyertesei közül is.

Az esemény nyitófilmje François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált Minden rendben ment című film lesz. A történetben a 85 éves André (André Dussollier) agyvérzés következtében kórházba kerül, és lányától, Emmanuelle-től, akit Sophie Marceau alakít, segítséget kér a méltó lezáráshoz.

A cannes-i versenyprogramban szerepelt az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven valós történeten alapuló romantikus történelmi drámája, a Benedetta, Virginie Efirával, Charlotte Ramplinggal és Lambert Wilsonnal a főszerepben. Az erotikával átszőtt filmben az ifjú Benedetta már egészen fiatal kora óta csodatévő hírében áll. Mikor bevonul a pesciai kolostorba, jelenléte alaposan felkavarja a közösség életét.

Szerepel a programban a tavalyi Césaron a legjobb filmalkotás díjával jutalmazott Elég a hülyékből című vígjáték Virginie Efirával a főszerepben. A történetben a 43 éves Suze Trappet megtudja, hogy súlyos betegségben szenved, és úgy dönt, megkeresi a gyerekét, akit 15 évesen szült, és akiről akkor kénytelen volt lemondani.

A 2021-es velencei filmfesztivál versenyprogramjában volt a világpremierje a 15 César-jelölést kapott Elveszett illúziók című történelmi drámának. A 19. századi Franciaországban az ifjú Lucien költői babérokra pályázik. Nagy reményekkel veti bele magát a nagybetűs életbe, a vidéki unalomból Párizs forgatagába, ahol csakhamar a csillogó kulisszák mögé is belát, egy olyan világba, ahol minden eladó. Honoré de Balzac azonos című regényének legújabb filmváltozata modern adaptáció, amelyben olyan színészeket láthat a magyar közönség, mint az ígéretes tehetségű Benjamin Voisin vagy Xavier Dolan és Gérard Depardieu.

Megrázó erejű alkotás A fiunk élete című tunéziai dráma, amelyben Fares és Meriem tízéves fiúkkal, Azizzal a jól szituált, modern arab családot testesítik meg. Vidáman kocsikáznak Tunézia déli vidékein, amikor megtámadja őket egy terroristasejt, és Azizt meglövik. A film 2019-ben Velencében az Interfilm-díjat, Sami Bouajila pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el.

A 12. Frankofón Filmnapokon a francia filmek mellett szerepel egy-egy belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai alkotás is, és az esemény műfajilag is sokszínűnek ígérkezik. Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, horrorfilmek, családi film, thriller, krimi, zenés film és több dokumentumfilm gazdagítja a programot. Látható lesz az elektronikus zene egykori úttörőjének harmincéves pályafutását bemutató, Laurent Garnier: off the record című dokumentumfilm is, amely bemutatja azt is, hogy a mára ikonná vált DJ hogyan járult hozzá a társadalom átalakulásához.

Nyitókép: François Ozon: Minden rendben ment. Forrás: Mandarin Productions