Az idei lehet a yakwa halászrituálé utolsó éve

 

Tavalyelőtt történt meg először, hogy halhiány miatt a rituálé nem kerülhetett megrendezésre. Az enavene-nave nép akkor katasztrofális élelemhiánnyal szembesült, a duzzasztógátakat építő cégnek ezért háromezer kilónyi tenyészhalat kellett a rendelkezésére bocsátania. 2010-ben ismét kevés hal akadt a folyóban.
 
A yakwa rituálé alatt az őslakosok hónapokat töltenek az erdőben, és igényes, összetett gátakat létesítenek fából, amelyeken fennakadnak a halak. Kifogásukat követően a halakat megfüstölik, és kenukon szállítják a környező falvakba. A rituálé elengedhetetlen része az őslakosok szellemi kultúrájának, és élelmezésük szempontjából is létfontosságú, mivel az enavene-nave nép tagjai - szinte egyedüliként - nem fogyasztanak húst.

"Nem szeretnénk, hogy a gátak szennyezzék vizeinket, elpusztítsák halainkat, és behatoljanak a földünkre" - panaszolják az enavene-navék az ENSZ-nek címzett levelükben. Az őslakosok blokádokat építettek, és kivonultak egy gát építési helyszínére is, hogy figyelmeztessék az illetékeseket: a gátak jóvátehetetlen károkat okoznak életükben.

Stephen Corry, a Survival International szervezet elnöke szerint "keserű irónia, hogy most, amikor a rituálé Brazília kulturális örökségének részét képezi, hamarosan megszűnhet létezni. Az enavene-navék egész életmódja forog veszélyben".