Idén is a Szamárfül lesz a nyár legvidámabb családi fesztiválja

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált, az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatát. A legtöbb program ingyenesen látogatható.

f13ce15e-3953-41be-a48d-b1dd041e30a0.jpg
Mihályi Réka. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A háromnapos fesztivál célja idén is az, hogy minőségi, kreatív és élménydús kikapcsolódást kínáljon a legfiatalabbaknak, miközben a felnőtteket is játékra, közös élményekre hívja. A programsorozat a koncertektől a bábelőadásokon, a kézműveskedésen és meséken át egészen a buborékfújó workshopig terjed.

Zenélő családi délutánok és esti koncertek

A fesztivál zenei kínálata idén is gazdag: fellép többek között a Rutkai Bori Banda, JaMese, Bognár Szilvi, Bíró Eszter, Bolba Éva és a JAZZterlánc, valamint Mihályi Réka Fonogram-díjas énekesnő Masni és Pocó című produkciója is hallható lesz.

Színház és mesék

A Bóbita Bábszínház több saját produkcióval készül, köztük az új bemutatóval: Ali király ünnepi vacsorája. A fesztiválra érkezik a Kavicstársulat, a Füge Produkció, valamint Sarkadi Bence, Magyarország nemzetközi hírű marionettmestere is.

Visszatér a Zsolna és az Eozingyár című interaktív mesevilág, ahol a gyerekek maguk is részesei lehetnek a Zsolnay Negyed rejtélyeinek. Emellett népmeseprogramok, népi játszóház, élőszavas mesemondás és diavetítés is várja a látogatókat.

Minden gurul, vagy megfogható

A Vándorjátszó játékbirodalmában kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a gurulós, pedálos játékokat: gokart, traktor, squad, pónicikly, kisautó, egyszóval minden, ami gurul! De lesz vívás, trambulin, állatsimogató, sakk, robotika és kézműveskedés is, garantálva, hogy a gyerekek a mozgás, a logika és a kreativitás terén is kibontakozhassanak. A mesés esti pizsamás séta pedig igazi kuriózum lesz: a csillagfényes séta során mesebeli lényekkel elevenedik meg a Zsolnay Negyed, miközben a résztvevők emlékeket gyűjtenek a vándortarisznyájukba.

A fesztivál részletes programja itt is megtalálható.

Ez is érdekelheti

Észt hét, Siófoki Halfesztivál, a sorkatonaság emlékezete és a Zsolnay lányok titkai – Programajánló

Állatok világnapja a Természettudományi Múzeumban, Észt hét a Toldi moziban, kerekasztal-beszélgetés Hollywood magyar sztárjairól a Nemzeti Múzeumban, kiállítás a sorkatonaságról a Néprajzi Múzeumban, halfesztivál Siófokon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Hírmozaik – augusztus 24.

Pécsi Szamárfül Fesztivál, San Diegó-i díjat nyert magyar dokumentumfilm, margitszigeti balett-thriller és Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a legfrissebb kulturális kínálatban.

Jazz és folk, bor és gasztronómia, fordítások és kerámiák – Programajánló

Jazzünnep a Magyar Zene Házában, táncházfesztivál a Budapest Parkban, tablófotó-kiállítás a Nemzeti Múzeum kertjében, kortárs Zsolnay eozinok Pécsett, bornapok Tapolcán, rizlingfesztivál Hévízen – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Hírmozaik – augusztus 5.

Elveszett ókori szobrot alkottak újra Pompejiben, a mesterséges intelligencia beleszól a Szamárfül Fesztiválba is, két napig ünnepli 160. születésnapját az Állatkert, fellépők százaival zárja a fesztiválszezont a SZIN – hírösszefoglalónk.