A világ legfrissebb animációiból láthatunk válogatást november 27. és december 1. között a budapesti Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

A programot a bristoli Aardman stúdió nyitja a Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációval az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A földkerekség legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között.

Az Anilogue versenyprogramjában láthatjuk elsőként a Kabul fecskéi című francia festményanimációt, melynek idén Cannes-ban volt a világpremierje. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején.

Ugyancsak az Anilogue fődíjáért száll versenybe a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A látványos és természetesen szürrealista motívumoktól nyüzsgő animációt az a Salvador Simó rendezte, aki az elmúlt években többek között a Karib-tenger kalózai látványvilágáért is felelt.

A fesztiválon idén három kategóriában több mint 50 film került versenybe, és versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot vagy éppen animált dokumentumfilmet láthat november végén a budapesti közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet.

További információ a Facebook-eseményben olvasható.