Idén online közvetítik az előadásokat a magyar tudomány ünnepén

Egyéb

A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.

Hogyan segítik a Mars kutatásának módszerei a Földön kívüli élet keresését? Mikorra lesz vakcina és gyógyszer a koronavírus ellen? Megelőzhetők-e a járványok matematikai modellek segítségével? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki követi a rendezvénysorozat előadásait a képernyő előtt.

Kosztolányi György orvos, genetikus november 3-ai nyitóelőadásában azt a kérdést járja körbe, hogyan segíti a tudomány a világjárvány okozta társadalmi sokk kezelését, valamint elkerülhető-e, hogy a járvány térdre kényszerítse a gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, szociális, kulturális, közlekedési, turisztikai, oktatási szférákat.

Szintén a Covid-19-járványhoz kapcsolódik Jakab Ferenc virológus előadása, aki elmondja, hogy hol tart pontosan a vakcina- és gyógyszerfejlesztés, mely projektek a legígéretesebbek. Keserű György Miklós gyógyszerkutató vegyész pedig egy hazai fejlesztésű gyógyszerrel kapcsolatos kutatás eredményeiről számol be a rendezvényen.

Falus András immunológus, Buzás Edit immunológus, Moldvay Judit tüdőgyógyász és Sarkadi Balázs orvos, biokémikus ugyancsak a világjárvány jelenségeivel foglalkoznak a témában szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Meskó Bertalan orvosi jövőkutató pedig arról tart előadást, hogy a hatalmas adatmennyiséggel „dolgozó” mesterséges intelligencia hogyan segítheti a szakmai döntéshozatalt az egészségügyben.

A rendezvénysorozat során Vokó Zoltán orvos, epidemiológus a magyarországi magas halandóság problémájának megoldásához vezető útról, a modern népegészségügy jellemzőiről tart előadást.

A digitális oktatás témáját járja körbe Csapó Benő neveléstudományi kutató, aki előadásában az infokommunikációs technológiák által nyújtott lehetőségeket mutatja be az oktatás szemszögéből.

A kiemelt előadások között Röst Gergely matematikus konkrét példákon keresztül mutatja be, miként is segít a matematika a 21. század problémáinak megoldásában. A hálózattudomány is a matematika eszköztárát használja fel a társas érintkezési, mobilitási és szociális kapcsolatok mintázatainak vizsgálatához, ami alapvető a modern, adatalapú hálózati modellek megalkotásához.

A rendezvénysorozat teljes programja az mta.hu oldalon érhető el.

Nyitókép forrása: az MTA Facebook oldala