Idén újra Cirkuszok Éjszakája!

Egyéb

Dr. Kriza Zsigmond, a MACIVA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a rendezvény célja a minőségi cirkusz népszerűsítése és a közönség figyelmének felhívása arra, hogy a cirkusz változatlanul a legnépszerűbb és a legszórakoztatóbb előadó-művészeti ág. A Cirkuszok Éjszakája a cirkuszi világban az együttműködés jelképe, hogy képesek közösen létrehozni valamit és egymást segíteni. A MACIVA régi nagy hírének helyreállítása is fontos szempont, hogy Magyarországot újra a nemzetközi cirkuszvilág krémjébe emelje vissza.

?Az adottságaink megvannak ahhoz, hogy Magyarország a legnevesebb cirkusznemzetek közé emelkedjen és Közép-Európa meghatározó cirkuszhatalma legyen. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, ahhoz presztízst adó nagyszerű rendezvények kellenek, ilyennek szánjuk a Cirkuszok Éjszakáját? ? avatott be a részletekbe Dr. Kriza Zsigmond.

A Cirkuszok Éjszakája egyben születésnapi ünnepség is. 1889. július 27-én nyitották meg az első állandó cirkuszépületet a Városligetben, mely idén ünnepli 125 éves születésnapját. A rendezvénnyel a régi idők nagyjai előtt is tisztelegni szeretnének.

A Fővárosi Nagycirkusz ünnepi műsorában archív felvételeket vetít le az elmúlt évtizedek legkiválóbb magyar cirkuszművészeinek produkcióiból. A Circus Classicus című műsor keretében fellép Richter Flórián lovas- és elefántszámaival, Hans Ludwig Suppmeier tigrisidomár előadásával, a Bazan Sisters egyensúlyozó produkciójával, Super Silva plafonakrobata mutatványával, a Baross Imre Artistaképző fiataljainak deszkaakrobata számával és a Halálkeret című slágerprodukcióval. Az est fénypontja az Orpheum Hungaricum varieté előadása lesz. Humoristák, rúdtáncosok, akrobatikus kosárlabdázók, egzotikus tánckar és a magyar származású, világhírű komikus, Steve Eleky produkciója lepik el a porondot.

Balatonlellén az idén 20 éves Magyar Nemzeti Cirkuszban a német Casselly család sokszoros fesztiváldíjas afrikai elefántjaival, olasz bohócokkal, tradicionális trapézszámmal, gumitestű íjásznővel, állatsimogatóval és Gregor Bernadett színművésznő előadásával várják az érdeklődőket. Ifj. Richter József cirkuszigazgató is fellép majd Zambesivel, az afrikai zsiráffal.

A balatonfüredi Eötvös Cirkusz közel 100 éves múltú hagyománnyal rendelkezik. Kuriózumnak számít a Cirkuszok Éjszakája alkalmából tartott különleges előadás, melyben kalózlegendák elevenednek meg, valamint három elefánt, tíz farkas és egy papagájsereg alkot kalózparádét a színpadon. Emellett légvárral, arcfestéssel, elefántetetéssel készülnek. Az este sztárvendége a Megasztár győztes Király Viktor lesz.

Az idén újonnan becsatlakozó Exit Cirkuszban, Siófokon a Picard család és csapata bohócokkal, tűzzsonglőrökkel, arcfestéssel, makákó és rézusz majmokkal, amerikai törpemalaccal, 10 méter magasban légiakrobatikával, lábzsonglőrökkel, Pirner Alma légtáncbemutatójával és Varga Viktor énekes előadásával várják a látogatókat, akik ki is próbálhatják magukat a különböző produkcióban.

 

Végh Nóra Judit

(Fotó:: Csákvári Zsigmond)