Idén újra Fatemplom Fesztivál

Egyéb

2010-ben példás összefogás, segítőkészség és közös munka eredményeképpen komoly, új templom épült az Őrségben, Magyarföldön. A fatemplom megálmodói és megvalósítói között van Rátóti Zoltán színművész, aki magyarföldi lakosként a falu kulturális életéért és értékeinek megőrzéséért, felújításáért rengeteget tett és tesz.

A fesztivált a templom felszentelésének évfordulója alkalmából rendezik meg évről évre.

 

Az idei Fatemplom Fesztiválon fellép Snétberger Ferenc, a Ghymes, Sebestyén Márta, Rátóti Zoltán, a Kaláka, Ferenczi György és a Rackajam, Micheller Myrtill és Pintér Tibor (Voice&Guitar jazz ének-gitár duó), Mécs Károly és a Juhász Gábor Trió is.

 

A koncerteket két helyszínen rendezik meg. A Fatemplom a kamaraprodukcióknak, illetve a visszafogottabb, ?intimebb? hangvételű előadásoknak, míg a pajta oldalában felépített fedett szabadtéri színpad a nagyobb létszámú, mozgalmasabb, ?hangosabb? koncerteknek ad helyet.

A kézműves műhelyben foglalkoztató programot tartanak a gyerekeknek a koncertekkel párhuzamosan.

PROGRAM:

 

Július 18. péntek


18 óra ? Colombre Band (szabadtéri színpad)
19 óra ? Juhász Gábor trió (Fatemplom)
20 óra ? Ghymes (szabadtéri színpad)
22 óra ? Rátóti Zoltán előadásában Hermann Hesse: Assisi Ferenc (Fatemplom)

 

Július 19. szombat

16 óra ? Hegyi beszéd, közreműködik: Mécs Károly, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos (Fatemplom)
17:30 ? Snétberger Ferenc (szabadtéri színpad)
19 óra ? Micheller Myrtill és Pintér Tibor-Voice&Guitar duó (Fatemplom)
20 óra ? Kaláka, Sebestyén Márta, Ferenczi György és a Rackajam (szabadtéri színpad)
22 óra ? Juhász Gábor ? Schubert Songbook (Fatemplom)

 

Július 20. vasárnap

11 óra ? Ökumenikus istentisztelet Hunyadkürti György és a Fesztivál fellépőinek közreműködésével