Idén világsztárokat lát vendégül a FEZEN

Egyéb


helloween.jpg
Helloween

(MTI) - Idén áttörésre készül a már egy évtizednyi múltra visszatekintő Fehérvári zenei napok (FEZEN). A rendezvény olyan koncertprogramot vonultat fel, amelynek kedvéért az ország minden pontjáról útnak indulhatnak Fehérvárra a rajongók - emelte ki a metal világában különleges attrakcióknak számító nemzetközi produkciókra utalva Kovács Antal főszervező. Beszámolt arról, hogy a nagyszínpad sztárjai, a speed metal és a atmoszférikus art-rockba hajló doom metal óriásai mellett a FEZEN öt színpadán ott lesznek a legsikeresebb magyar előadók is.

 
A fesztivál nyitottságát mutatja, hogy a Tankcsapda, a Lord, az Ossian, a Moby Dick, a Kalapács, a Zorall, a Zanzibár, a Depresszió, az Ómen és az Auróra mellett az alternatív ízlés hazai kedvencei, a Kispál, az Anima, a Zagar, a Belga, a HS7, a 30Y és Neo is fellépnek - sorolta, jelezve azt is, hogy a német ATB meghívásával újabban már az elektronikus zene rajongói felé is nyitnak.
 

katatonia2_crop.jpg
Katatonia

A tavalyi Petőfi csarnokbeli koncert után a speed metal/power metal műfaj úttörőjeként ismert német Helloween most újra visszatér Magyarországra, hogy egyazon estén eljátssza az olyan klasszikusokat, mint a Ride The Sky, az I Want Out, vagy éppen az Eagle Fly Free, és az olyan friss slágereket, mint az As Long As I Fall, vagy a Paint A New World.

 
A Katatonia az 1996-os Brave Murder Day-jel elérte doom metalja legletisztultabb formáját. Attól kezdve egyre inkább "a magányosság, az izoláltság, vagy éppen a halálfélelem zenei képletekbe ágyazott érzéseit megvalósító tendenciát követve" adta ki jobbnál jobb albumait, amelyek sorában ez idő szerint a "szomorú slágereket" szállító The Great Cold Distance az utolsó.
 
Anathema

Az Anathema is a doom/death metal szcénához csatlakozva szerzett hírnevet a My Dying Bride vagy a Paradise Lost társaságában. Az "angyali tisztaság, törékeny szépség és feloldozó melankólia" jellemzi a Cavanagh testvérek (Vincent - ének, gitár, Daniel - gitár, billentyű, Jamie - basszusgitár) vezette angol banda zenéjét.