A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámiatervezés szakos, végzős hallgatója, a hódmezővásárhelyi Nagy-György Ágnes alkotásaiból rendeztek Timescapes címmel kiállítást a Tornyai János Múzeumban.

A művészeti egyetem hallgatói diplomakiállításaikat rendszerint az anyaintézményben rendezik meg, azonban a veszélyhelyzet miatt ebben a formában erre nem kerülhetett sor, mint ahogyan a képzés is távoktatással valósul meg. Nagy-György Ágnes néhány héttel ezelőtti megkeresésére a Tornyai János Múzeum kiállítóteret és az installációban szakmai segítséget biztosított a fiatal művész tárlatának megvalósításához. Erről Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze szólt a tárlat sajtóbemutatóján, rámutatva, hogy a fiatal művész kortárs szellemisége a vásárhelyi kerámiaművészet hagyományaihoz is kapcsolódik.

Nagy-György Ágnes kültéri és galériatérbe szánt
plasztikáinak sorozatával a természet folyamatait és az idő perspektíváját
komplex módon igyekszik megmutatni – a tárlatnak az angol time és landscape
(idő és tájkép) szavakból alkotott címe is ezt jelzi –, amelyek a természetben,
nagyrészt az ott található természetes anyagok felhasználásával készültek. Az
alkotó hangsúlyozta, fontos számára az alkotás helyszínének kiválasztása is,
amely a megvalósítás folyamatát inspirációval segíti.

A kiállítás nemcsak az egységes formai rendszerben elkészült alkotásokat mutatja be, de fotósorozatokon és videón is látható maga a folyamat is, amely során a műtárgy a művész tevékenysége és a természet hatásai nyomán formálódik. A fiatal alkotó arról is szólt, hogy a diplomavédését követően pályázatok segítségével szeretné folytatni munkáját és szívesen kapcsolódna be szülővárosa kortárs kerámiaművészeti törekvéseibe.

Fotók forrása: Promenad